Állításunk az, hogy ha egy neonáci párt vezetője egyszer csak bejelenti, hogy a párt, amelyet vezet, a továbbiakban nem kíván neonáci lenni, az sokkal jobb (nekünk, mindenkinek, ennek az országnak), mintha ez a pártvezető nem jelentette volna be, hogy a pártja nem kíván többet neonáci lenni, neonáci módra gondolkodni és cselekedni.
Bár ezen mondásunk tartalmaz némi leegyszerűsítést (a neonáci jelzőt jelesül: ezalatt azt a világnézetet értjük, amelynek centruma és szívcsakrája a fajelmélet, az emberek biológiai, származás szerinti egyenlőtlenségének gondolata, valamint az ebből fakadó, az erőszakot is magában foglaló politikai cselekvés), igyekeztünk precízen fogalmazni. Eddig ennyi történt: Vona Gábor egy-két éve nem csak felhagyott a zsidózással és a cigányozással, a hecceléssel és az uszítással, valamint a rasszista milícia szervezésével, de igyekszik nyáját is ebbe az irányba pásztorolni.
Minden mást e fordulat körül sűrű homály fed. E sűrű homállyal fedett dolgok közül felsorolunk párat.
Az első, hogy valóban megváltozott-e Vona Gábor. Ezt sajnos nem tudjuk, mert nem ülünk a fejében. Jó megoldás lehetne Vonát megkérdezni erről, neki meg őszintén válaszolni erre a kérdésre, de mivel Vona nem szívesen ismeri be, hogy a pártja neonáci vagy legalábbis az volt, a fordulatról sem tud őszintén beszélni. Az, hogy Vona nem beszél erről őszintén, még nem okvetlenül annak a jele, hogy a fordulat nem történt meg. Az egyszeri Jobbik-szimpatizáns – csak látszólag paradox módon – sem azt nem hallaná szívesen kedvenc politikusától, hogy ő maga eddig egy neonáci pártra szavazgatott, sem azt, hogy a továbbiakban ez a párt nem lesz neonáci, és emiatt neki is felül kéne vizsgálnia bizonyos meggyőződéseit. A politikai exigencia, vagyis eddigi szavazóinak megtartása azt diktálja, hogy Vona fordulata egyszerre maradjon titkos és széles körben tudott. A Fidesz-propaganda jól rá is érzett az egyértelműség eme hiányára (nem volt túl nehéz): a Jobbik-szavazók felé azt fújják, hogy hát, milyen derék náci gyerek volt ez a Gábor, de elárult benneteket, mindenki másnak meg azt, hogy hát basszus, ha ti elhiszitek, hogy ez a náci disznó kivakarta magát a sárból, tiszta hülyék vagytok. (Vagy titkos nácik.)
Pedig fontos lenne tudni ezt, valamennyire biztosnak lenni benne. Hiszen ha Vona fordulata nem őszinte, akkor lehet, hogy hatalomra jutván egy szempillantás alatt visszatér eredeti és igazi énjéhez. Ez egyáltalán nem indokolatlan félelem, különösen lakosságunk azon szegmense körében, amely a saját bőrén tapasztalta meg a Jobbik és a Magyar Gárda korábbi erőszakos fellépéseit.
A következő homály fedte dolog az, hogy ha Vona a szíve szerint neonácitlanítá is a Jobbikot, vajon ez sikerülhet-e neki. Azt sem tudjuk, legfeljebb sejtjük, hogy kik a legközelebbi társai ebben a projektben, és hogy őnekik mi a motivációjuk. Azt sem, hogy a párt ilyen-olyan rendű aktivistái meddig és miért követik őt, a 2010-es és 2014-es választóikról nem is beszélve. Fogalmunk sincs, hogy nem érlelődik-e valami nagy lázadás a párton belül az elnök ellen. És ha érlelődik, vajon nem úgy próbálja-e majd elejét venni ennek a Vona-csapat, hogy visszaigazodik egy kicsit (még akár benső késztetései ellenére is).
Ha történelmi példákat keresünk, akkor sem megyünk sokra. Tetszőleges számú szélsőséges, sőt, a tevőleges politikai erőszakban is vétkes politikust tudunk mondani, aki nem hogy megszelídült a parlamenti munka hatására, sőt, már annak a lehetőségétől vagy egyszerűen a hatalom csábításától, de megszelídítette, ha ugyan fel nem számolta saját, korábban ugyancsak erőszakra hajlamos mozgalmát is. Miközben a magyar politika utóbbi pár évtizedében inkább az ellenkező irányú mozgást láttuk a jobboldalon: a közép felől a radikális nacionalizmus, a szél irányába. Úgy tűnik, erre volt igény. Vagy ha nem volt, hát erre volt a legegyszerűbb előállítani. És hogy most épp Vona lenne az, aki ezt az irányt, ezt a hangulatot megfordítaná, sőt, a hagyományos magyar jobboldalt kitérítené etnicista fóbiáiból…? Vagy sikerrel tartana ellen az egyre ijesztőbb méretű magyarországi idegengyűlöletnek?
Kérdéseink egy részére csak sokára, évek múltán kaphatunk választ. Vagy soha. Vagy elég hamar – talán már az áprilisi választások éjszakáján. Lehet, hogy Vona csúnyán bebukja ezt, és lehet, hogy épp a megjavulása vagy az arra tett kísérlet miatt – utána meg megy a pörköltbe, leszedi a pártja, és minden visszazökken a régi kerékvágásba. Ez tényleg szomorú pillanat lesz.
