Ez egyébként Gyurcsány számára nem a lejtő első állomása volt. A Gyurcsány-lejtő tetejeként jelöljük – ha mégoly önkényesen is – most a 2022-es választás utáni első napot. Még ekkor, az ellenzéki koalíció szörnyű veresége után is elképzelhető volt Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció számára valamiféle tisztes politikai szerep. Ezután jöttek elő az árnyékkormány ötletével, és azzal, hogy majd ők szipkázzák fel az ellenzéki szavazókat, vagy legalábbis jó sokat felszipkáznak közülük, és ők lesznek bármilyen ellenzéki politikai szervezkedés központi ereje. Az árnyékkormányból aztán semmi nem lett, ebbe már nem lett munka fektetve, és bár 2023-ban valamelyest felcsillant a remény – valamire, szerényen: a biztos pártválasztók körében álltak 15 százalék körül is, sőt a DK még az EP-választáson is kapott majd’ 10 százalékot, pedig akkor már nagyban játszott a Tisza is –, a tendencia már jó ideje egyértelmű volt. A tendencia a talaj felé. Nem ment a dolog igazából sem a Tisza megjelenése előtt, sem utána, pedig Gyurcsány még akkor is próbálkozott; elsősorban a Tisza és Magyar Péter kompromittálása révén megállítani a szavazói elszivárgását. Ez végképp nem ment, és láthatóan nem is fog menni. És bár a magyar politikában akadnak fél meg egyszázalékos roncsok, mint Vona, Mesterházy, Jakab meg Ungár Péterek, akik az istenért sem tudják elengedni a dolgot, ez tényleg méltatlan lett volna.
Mindenesetre, ahogy a jelenlétének az értelme, a célja, a hasznossága már jó ideje kérdéses volt (és a hasznosság alatt értsük az általános hasznot, az Orbán-rezsim leváltásának az imperatívuszát), a távozása is hagy maga után kérdéseket. Megmarad-e a DK? Végül is a párt nem szerepelt rosszul a tavalyi önkormányzati választáson, és van jó néhány olyan helyi politikusa, akik derék módon állták eddig a helyi sarat, és akik hozzá tudják tenni a magukét, hovatovább szükségesek a remélt 2026-os országos fordulathoz: velük mi lesz? Vagy nekik direkt jó, ha nincs Gyurcsány? Hanem Dobrev Klára van? De lesz-e Dobrev?
Most mindenesetre mindenki örül. Örül a Fidesz – hisz’ mióta ezt követelik! Aztán örülnek azok is, akik őszintén a pokolra kívánják Orbánt és a rendszerét. Ma már legalábbis. Hiszen Gyurcsány távozása felér egy beismeréssel – még ha késői is ez a beismerés –: tényleg mindenért ő a hibás. Ő hozta a nyakunkra Orbánt és a Fidesz kétharmadát, és mert Orbán kétharmada katasztrófát hozott az országra, és Orbánt Gyurcsánynak köszönhetjük, sőt ő tartotta hatalmon az Orbán-kétharmadot, pusztán azzal, hogy nem „távozott a közéletből”, pedig hányszor fel lett erre szólítva – ezért tehát a 15 évnyi Orbán-katasztrófa igazi felelőse is egyértelműen: Gyurcsány. Nem azok ágyaztak meg az Orbán-katasztrófának, akik 2010 előtt és 2010 után is sokáig, egészen a demokratikus megvilágosodásukig – ilyen-olyan állami hivatalokban, választott politikusként, alkotmánybíróként, köztársasági elnökként, a nyilvánosság robotosaként, csendestársként, a „morális válság” halk szavú, ám tekintélyes prófétájaként – személy szerint is hozzátették a magukét a rezsim kiépüléséhez és megszilárdulásához. Nem: Gyurcsány a tettes. De Gyurcsány volt az, aki tönkretette az MSZP-t is. Miatta nincs ma baloldal Magyarországon, ő kompromittálta halálba a reformokat, Magyarország modernizációjának eszméjét és gyakorlatát, a társalmi egyenlőség ideáját, szőröstől-bőröstül.
Ennek a reflexnek, és ennek az evidenciának tekintett, megkérdőjelezhetetlen tételnek, amely a mai ellenzéki oldal szinte teljes vertikumát átitatja, felbecsülhetetlen a hozadéka. Nemcsak attól kímél meg bárkit, hogy Gyurcsány valódi politikai teljesítményéről vagy annak hiányáról, a politikus Gyurcsány erényeiről és hibáiról, a 2004 és 2009 közötti Magyarország viselt dolgairól gondolkodni kelljen, hanem attól is, hogy ki-ki az Orbán-katasztrófáért viselt saját felelősségén és korábbi szerepén eltöprengjen. Ha lesz 2026-ban kormányváltás, ez az axióma lesz az alapja. A búcsúcédula, amire az van írva: „Gyurcsány! Nem én!”
