150-200 magyart és ukránt cseréltek le filippínó munkásokra az üllői Lenovo gyárban

  • narancs.hu
  • 2023. június 26.

Belpol

Két éve a kormány 2 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatással járult hozzá a gyártócsarnok felépítéséhez.

2 éve még 2 milliárd támogatást kaptak, most 150-200 magyart és ukránt cseréltek filippínókra

írja Facebook oldalán Tompos Márton, a Momentum szóvivője és frakcióvezető-helyettese az üllői Lenovo gyárról. Beszámolója szerint többségében magyarokat, kisebb részben ukránokat küldött el január óta a gyár. Mindezt úgy, hogy a kormány korábban 2 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatással járult hozzá a gyártócsarnok felépítéséhez. A cég saját közleményében korábban azt közölte, hogy ezzel az üzemmel a sárvári Flex-üzem bérgyártását fogják kiváltani. Azaz a kormány azt támogatta, hogy valaki az egyik magyarországi városból a másikba vigye át a termelését.

Tompos forrásaira hivatkozva azt írja, "a hozzánk érkező fülöp-szigetekiek 190 és 300 ezer forint közötti bért, plusz szállást kapnak, míg az akár 1,5-2 éve is a Lenovonál dolgozó magyar és ukrán munkavállalók 230-260 ezer között kerestek. Vajon miért éri ez meg?" – teszi fel a kérdést.

Van, aki szerint a fülöp-szigetekiek – és ha már itt tartunk: vietnámiak, indonézek, mongolok, kazahok, tádzsikok – nem fognak szakszervezetet alakítani, ha kell, máshol fognak dolgozni, ha kell, több műszakot is vállalnak. Mindezzel letörve a magyar munkavállaló jelenleg sem túl acélos érdekérvényesítési képességét."

Bejegyzésében azt írja, ennek fog utánajárni a Lenovonál, munkaerő-közvetítőknél és a kormánynál.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."