150 ezer forintos bírság járhat, ha nem látható jól a házszám

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 7.

Belpol

Jó tudni. 

Törvényi előírás, és saját érdek is a házszám megfelelő feltüntetése az ingatlanokon. A házszámtáblát az ingatlan tulajdonosának az utcafronti kerítésen vagy az épület közterületi homlokzatán, a közterületről látható helyen kell elhelyeznie. Ennek elmulasztása akár 150 000 Ft-os bírsággal is járhat, és megnehezíti a mentősök, tűzoltók, rendőrök és a postások munkáját is – írja a székesfehérvári önkormányzat közleménye nyomán a feol.hu.  

A vonatkozó törvény szerint ugyanis minden „házszámmal ellátott épületen a tulajdonos feladata, hogy feltűntesse a házszámot. A tábla beszerzéséről, kihelyezéséről, szükség szerinti cseréjéről és pótlásáról is az ingatlan tulajdonosa köteles gondoskodni. A házszámtáblát az ingatlan tulajdonosának az utcafronti kerítésen vagy az épület közterületi homlokzatán, a közterületről látható helyen kell elhelyeznie. Amennyiben ez nem lehetséges, úgy a házszámtáblát az ingatlanon bárhol, az utcáról látható helyen kell elhelyezni."

A portál megjegyzi, 50 ezer forintig terjedő helyszíni bírság, illetve 150 ezer forintig terjedő közigazgatási bírság is kiszabható arra, aki nem tartja be, nem teljesíti ezt a kötelezettséget. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.