23 civil szervezet közösen nyújtott be panaszt az Alkotmánybírósághoz

  • narancs.hu
  • 2017. augusztus 30.

Belpol

A civileket megbélyegző törvény miatt.

A Civilizáció kampány során együttműködő 23 civil szervezet közösen nyújtott be alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybírósághoz a civileket megbélyegző törvény miatt.

Mint ismert, a külföldről támogatott civil szervezetek elleni törvény alapján minden civil szervezet, amely legalább 7,2 millió forint támogatást kap külföldről, köteles magát regisztrálni a külföldről támogatott szervezetek nyilvántartásába, és ezt a címkét honlapján és kiadványain feltüntetni. Ezenfelül az ilyen szervezeteknek az 500 ezer forintot meghaladó, külföldről érkező adományok esetén a támogatók személyes adatait is közölniük kell az állammal, amely ezeket az adatokat nyilvánosságra hozza. 

A Civilizáció kampány keretében több civil szervezet tiltakozott a megbélyegzés ellen, mivel a jelenlegi magyarországi politikai nyilvánosságban a külföldről támogatott jelző kizárólag arra alkalmas, hogy a szervezetek hitelességét és az irántuk megnyilvánuló közbizalmat aláássa. Mindez pedig sérti a civilek Alaptörvényben biztosított jó hírnévhez, a magánszféra tiszteletben tartásához fűződő jogát, valamint sérti a szabad véleménynyilvánítási és egyesülési szabadságot.

Az Alkotmánybírósághoz eljuttatott alkotmányjogi panaszt 23 civil szervezet együtt nyújtja be, bizonyítva ezzel, hogy nem csupán a kormány által ellenségként megjelölt civil szervezetek tartják jogilag aggályosnak és társadalmilag károsnak a külföldi támogatások átláthatóságáról szóló törvényt, hanem olyanok is, amelyek ritkábban kerülnek konfliktusba a kormányzattal, így összefognak az őket megbélyegző, a munkájukat megnehezítő törvény ellen. A beadványt a Társaság a Szabadságjogokért és a Magyar Helsinki Bizottság jogászai szerkesztették.

Az indítványozók: Társaság a Szabadságjogokért, Magyar Helsinki Bizottság, Amnesty International Magyarország, Artemisszió Alapítvány, Az emberség erejével – CUM VIRTUTE HUMANITATIS Alapítvány, Autonómia Alapítvány, BAGázs Közhasznú Egyesület, Civil Kollégium Alapítvány, Cordelia Alapítvány, Szervezett Erőszak Áldozataiért, Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ Egyesület, Háttér Társaság, Igazgyöngy Alapítvány, Jogriporter Alapítvány, K-Monitor Közhasznú Egyesület, Közélet Iskolája, Levegő Munkacsoport, Magyarországi Európa Társaság, Magyarországi Terre des hommes Alapítvány „Lausanne”, Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület, Ökotárs Alapítvány, Partners for Democratic Change Hungary Partners Hungary Alapítvány, PILnet Alapítvány, Tudatos Vásárlók Közhasznú Egyesülete.

 


Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.