25 helyett már 60 milliót adtak össze a tüntetők

  • narancs.hu
  • 2024. február 17.

Belpol

Az Utcáról Lakásba Egyesület a pénteki demonstráción eredetileg egy fiatal lakhatásának megoldásához kért adományt, de így már másnak is tud segíteni.

A pedofília áldozataiért és a gyerekek védelme érdekében rendezett péntek esti budapesti tüntetés végén Gulyás Márton jelentette be, hogy az Utcáról Lakásba Egyesülettel létrehoztak egy alapot, amelyből egy korábban bántalmazott, jelenleg hajléktalan fiatalt szeretnének lakáshoz juttatni.

A kezdeményezők célja az volt, hogy 25 millió forintot gyűjtenek erre vasárnapig.

Már az éjjel összegyűlt 27 millió forint, és olyan ütemben szaporodott az adomány, hogy már nem csak egy, hanem két hajléktalan fiatalnak is tudnak ilyen módon segíteni. 

Az egyesület a Facebookon szombaton reggel arról számolt be, hogy közel 60 millió forintnál tart a gyűjtés. 

 

„Ez óriási eredmény: nem csak két, szakellátásból kikerült fiatal tartós lakhatását tudjuk belőle biztosítani, de felmutattuk a széles körű társadalmi összefogást is a döntéshozóknak, ezzel is ösztönözve őket: alkossanak olyan rendszert, amely garantálja minden, az ellátórendszerből kikerülő fiatal biztos életkezdését! Nagyon szépen köszönjük mindenkinek a támogatást!” – közölte az Utcáról Lakásba Egyesület.

 
Fotó: Palágyi Barbara
 

 A gyűjtés február 18-án, vasárnap éjfélig folytatódik. Minden összegyűlt 25 millió forintból egy újabb fiatalt tudnak támogatni abban, hogy legyen lakása.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.