25 pontban foglalta össze követeléseit az ügyeleti rendszerrel kapcsolatban a MOK

  • narancs.hu
  • 2024. március 18.

Belpol

Az ellátási körzetek 14 százaléka üres.

Már tavaly áprilisban is jelezte aggályaikat az új ügyeleti rendszerrel kapcsolatban a Magyar Orvosi Kamara, most pedig a Belügyminisztériumhoz eljuttatott dokumentumban 25 pontban foglalták össze a problémákat. Ezek között szerepel, hogy munkaszüneti napokon több ügyeleti pont megnyitását, tiszta és szellőztethető vizsgálókat, egyértelmű betegutakat, az ellátásban pontosabb kompetencia-határokat, a fogyóeszközök rendszeres pótlását, az ügyeleti autókon pihent és gyakorlott gépkocsi vezetőket kérnek – írja a Népszava.

A levélben azt is kiemelik, hogy a korábbiaknál harmadával kevesebb ügyeleti pont működik, ez több helyen megnövekedett várakozást, hosszú betegsorokat okoz. A 6431 alapellátási körzetből már 879 üres.

A háziorvosok panaszai szerint az ügyeleteket kiszolgáló informatikai szoftverek és eszközök lassúak, és nem jutnak hozzá a betegellátásához nélkülözhetetlen adatokhoz, például laboreredményekhez, kiváltott és rendszeresen szedett gyógyszerekhez.

Sok helyen egy szobában kell működnie két rendelőnek, így lehetetlen normálisan beteget vizsgálni.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.