38 ezer fővel kevesebben dolgoznak, mint tavaly ilyenkor

  • narancs.hu
  • 2020. november 27.

Belpol

A KSH adatai szerint 4,3%-os volt a munkanélküliségi ráta a 2020. augusztus–októberi időszakban.

A Központi Statisztikai Hivatal augusztus-októberi háromhónapos időszakról kiadott tájékoztatója szerint a foglalkoztatottak átlagos létszáma a megjelölt időszakban 4 millió 482 ezer volt. Ez 38 ezerrel, 0,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Hozzáteszik, hogy a csökkenést elsősorban a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjainak 25 ezres és a közfoglalkoztatottak számának 17 ezres visszaesése okozta.

Csak októbert nézve elmondható, hogy a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 451 ezer volt, az előző hónaphoz képest 31 ezerrel, a tavaly októberihez képest pedig 72 ezerrel kevesebb. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 69,6 százalék volt, ami a szeptemberi értékhez képest 0,6 százalékponttal, a tavaly októberihez képest pedig 0,9 százalékponttal csökkent.

A 2020. augusztus–októberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 202 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,3% volt. Az összegzés szerint: a nőket magasabb munkanélküliségi ráta jellemezte, mint a férfiakat, az előző év azonos időszakához képest azonban a férfiak körében következett be nagyobb mértékű növekedés a mutató értékében.

2020 októberében az előző hónaphoz viszonyítva 23 ezerrel, 199 ezer főre csökkent a munkanélküliek száma, a 4,3%-os munkanélküliségi ráta pedig 0,4 százalékponttal volt alacsonyabb az egy hónappal korábbinál.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.