40 milliós kenőpénz miatt Polt Péter kezdeményezte Molnár Zsolt mentelmi jogának felfüggesztését

  • narancs.hu
  • 2024. március 4.

Belpol

A vád szerint a BKV egyik közbeszerzési eljárása során befolyással üzérkedésben volt társtettes.

Befolyással üzérkedés bűntette" miatt a legfőbb ügyész kezdeményezte Molnár Zsolt MSZP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését

írja közleményében az ügyészség. Molnárt gyanúsítottként hallgatnák ki a nyomozók, ám ahhoz, hogy ezt megtehessék, az országgyűlési képviselőt védő mentelmi jogot fel kell függessze az Országgyűlés – ilyen közvádas ügyekben a mentelmi bizottság javaslatára ezt szokták tenni.

Polt levele szerint a BKV 2019 elején közbeszerzési eljárást indított a telephelyein teljesítendő informatikai üzemeltetés és fejlesztés szolgáltatásra. A közbeszerzési eljárásra egy kft tett ajánlatot. Baja Ferenc volt miniszter és egykori országgyűlési képviselő 2019 júniusában Budapesten találkozott egy férfival, akinek nagy befolyása volt az ajánlatot tevő gazdasági társaság működésében, és aki stratégiai és üzleti kérdésekben döntött. A volt miniszter 30 milliót kért azért, hogy ha nyer a kft, szabad utat adjon a szerződéskötésnek.

Az ügyészség közlése szerint miután erről Molnár Zsolt is hallott, megkérte a volt minisztert, hogy neki is kérjen 40 millió forintot, cserébe azért, hogy ő se támadja a szerződést. Baja Ferenc ezt 2019 júniusában közölte is a férfival.

A kft aztán megnyerte a tendert, majd a Fuzik Zsolthoz, a BKV egykori informatikai vezetőjének állítása szerint 2019 augusztusában Molnár Zsolt megkapta a 40 milliót.

Az Ügyészség szerint ezzel Molnár befolyással üzérkedésben társtettes.

Büntetőeljárás azután indulhat ellene, ha felfüggesztik a mentelmi jogát. Az ügyről kirobbanásakor a Magyar Nemzet cikkezett. Majd az ATV-ben nyilatkozó Molnár elismerte, hogy találkozott Fuzikkal, de a beszélgetés számára értelmezhetetlen volt, mert szakmai, informatikai dolgokról szólt. Akkor Molnár megjegyezte: "a saját bőrét mentő" Fuzik rágalma a választási kampány része, és ha a történet igaz lenne, akkor bevonul a börtönbe, ahová az édesanyja majd viszi neki a bablevest.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.