Novák Katalin kitüntette, Balog méltatta az erdélyi református püspököt, aki tagadja, hogy közben járt volna K. Endre kegyelmében

Belpol

A volt államfő az utolsó általa adományozott kitüntetést Balog Zoltán erdélyi püspök barátjának, Kató Bélának adta egy héttel a pedofilbotrány kirobbanása előtt. Püspöktársát Balog méltatta Orbán Viktor és Kövér László jelenlétében akkor a Sándor-palotában, míg a kitüntetett néhány évvel az előtt Balogot laudálta, amikor püspökké szentelték a volt fideszes politikust.

Novák Katalin köztársasági elnök a Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozat kitüntetésben részesítette Kató Bélát, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökét január 26-án. A Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöki tisztét betöltő püspök egy héttel a Kónya Endre köztársasági elnöki kegyelme miatt kirobbant pedofilbotrány, két héttel a kitüntetést adományozó államfő lemondása előtt vehette át a magas elismerést a legfőbb állami vezetők, Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László házelnök, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában a Sándor-palotában.

 
Novák Katalin és Kató Béla a kitüntetés átadásán a Sándor-palotában
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Kató Bélát nem más, mint Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház közelmúltban lemondott vezetője méltatta az erdélyi püspök 70. születésnapjához igazított kitüntetés során. Azzal dicsérte hittársát, hogy „a népvezér, ha lelkipásztor és püspök, először felfelé figyel, Isten akaratát keresi. Ezután rátekint azokra, akiket rábízott. A népvezér, ha lelkipásztor is, minden egyes elveszett bárányra figyel, a közösség érdekét és a magányos ember fájdalmát egyszerre látja, vigasztal, bátorít, épít, védelmez, s ha kell, számon kér.” Balog laudációja szerint Kató Béla az erdélyi néplélek vezére, aki felekezeti hovatartozástól függetlenül a 21. század Márton Árona, irányt mutat katolikusoknak, reformátusoknak, unitáriusoknak, evangélikusoknak, minden Krisztus-hívő közösségnek, ha magyar akar maradni.

 
Balog Zoltán laudációját mondja
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Kató Béla és Balog Zoltán között közeli volt a kapcsolat: Balog lelki hittársaként, barátjaként hivatkozott rá tavaly decemberben, amikor a Magyar Örökség-díjának átadásakor méltatta Katót. Bő három éve fordítva történt: Kató Béla volt az, aki Balogot méltatta, amikor 2021 májusában pünkösd idején Nagykőrösön felszentelték. Az erdélyi református egyházi vezető igehirdetésében erőt kért a szolgálatba lépő vezetőnek, akinek ha feladatait egymaga kell végeznie, ez lesz élete legfárasztóbb feladata – mondta. „De ha a Szentlélek kiárad rá, akkor Isten szolgálata csak árad majd belőle. Isten Lelkével másképpen lehet szolgálni – biztatta Balog Zoltánt és a jelenlévőket, majd tisztázta, hogy mi a Lélek” – számolt be az ünnepi felszentelésről a református.hu. Kató Béla hangsúlyosan beszélt arról, a vezetőkön áll vagy bukik a keresztyén közösség jövendője: „Verd meg a pásztort és szétszéled a nyáj”. Illetve: „Viseljetek gondot az egész nyájra, amelyben a Szentlélek vigyázókká tett titeket” – közölte második útravalóját Baloggal.

Megkérdeztük Kató Bélát, meglátása szerint sikerült-e beváltani a magyar református egyház vezetésével kapcsolatos intelmét Balognak, aki miután a Direkt 36 leleplezte, több hét elteltével ismerte el, szerepe volt abban, hogy Kónya Endre elnöki kegyelmet kapjon Novák Katalintól. Arra voltunk kíváncsiak, Balog szerinte képes-e egyben tartani a református egyházat. Kérdésünkre nem kaptunk választ.

Balog Zoltán székfoglalójában azzal fogadta a bátorító szavakat, hogy aki szomjazza az igazságot, irgalmasságot nyer. Kató Bélától megkérdeztük, Balognak a pedofilbotrányban tanúsított magatartásában látja-e az igazságra való szomjúzást, de erre sem érkezett válasz. Továbbá arra a kérdésünkre sem, hogy közbenjárt-e Kónya Endre kegyelmi ügye érdekében. Kató Béla nevét e tekintetben erdélyi újságírók pedzegették azt sejtetve, a kegyelem érdekében esetleg az Erdélyi Református Egyházkerület vezetése is közbenjárhatott. Kónya családja ugyanis erdélyi református körökben beágyazott, apja a székelyföldi, Kovászna megyei Zabolán volt református főgondnok. Kató Béla ugyanakkor tagadta, hogy a kegyelem érdekében közbenjárt volna; azt mondta, nem ismeri Kónya Endrét, nem tud semmiféle lobbizásról az érdekében, nem tárgyaltak ilyesmiről, és minden ellenkező értesülés teljesen téves.

Balog Zoltán beavatkozása a lefőbb közjogi méltóság döntésébe, az állam és egyház összekapcsolódását mutatja, pedig Kövér László, aki Balog felszentelésén is jelen volt, akkor ennek az ellenkezőjét állítva köszöntötte Balogot: „az állam és egyház szétválasztandók és szétválasztottak”. Igaz, tette hozzá, „lényegüket tekintve mégis elválaszthatatlanok. Ez a lényeg pedig nem más, mint a Lélek által megszentelt közösség.”

Nyilatkozott lapunknak Kónya Tibor, az Erdélyi Református Egyházkerülethez tartozó Marosújvári Református Egyházközség lelkipásztora. A Narancs.hu kérdésre azt mondta, nincs rokonságban a kegyelmi ügyben érintett Kónya Endrével. A Kónya családról megtudtuk, a Kovászna megyei Egerpatakról származik, onnan egyik ága a közeli Nagyborosnyóra került, s annak egyik ága Székelykocsárdra – ez nagyjából Erdély közepén van –, az 1600-as évek második felében. Kónya Tibor nem tudta megmondani, hogy az elnöki kegyelemben részesült Kónya Endre melyik ágból származik, de azt igen, hogy nem a székelykocsárdiból, mert azt elég jól ismeri, annak lévén a tagja. (Székelykocsárd a nevével ellentétben nem székelyföldi település.)

Ami viszont biztos: Novák Katalin nem a kitüntetés alkalmából ismerte meg az erdélyi püspököt. Jóval korábban, 2022 májusában erdélyi látogatása során Balog Zoltán és Kató Béla jelenlétében együtt leplezték le Bethlen Gábor szobrát Gyulafehérváron a Református Egység Napján. Novák 2022. május 14-én foglalta el hivatalát, első külföldi útja Lengyelországba Andrzej Duda elnökhöz vezette, a második május második felében az RMDSZ-hez és Kató Bélához Balog Zoltán társaságában.

 
Kató Béla és Novák Katalin a sepsiszentgyörgyi református elemi iskola új épületrészének átadásán 
Fotó: MTI/Veres Nándor

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.