444.hu: Magyar Péter lakásán egyeztetett Kovács Gergely és Vitézy Dávid egy Fidesz- és DK-mentes fővárosi koalícióról

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 20.

Belpol

A többség megszerzésével állítanák kész helyzet elé Karácsony Gergelyt.

Nagyjából három hete Magyar Péter lakásán gyűlt össze Kovács Gergely, a Kutyapárt társelnöke és Vitézy Dávid, hogy a Tisza elnökével egyeztessenek a főváros jövőjéről és egy Fidesz- és DK-mentes budapesti koalícióról – írja a 444.hu.

A lap forrásai szerint a találkozó közel négy órán át tartott, Magyar ajánlata pedig lénygében arról szólt, hogy a közgyűlésben a Tisza, az LMP és Vitézy, illetve a Kutyapárt koalícióra lépve megszerzi a többséget. Így állítanák kész helyzet elé Karácsony Gergelyt, aki a jelenlegi állás szerint hátország és komolyabb közgyűlési támogatás nélkül kezdi meg második ciklusát.

A Magyar-féle koalíció összesen 16 szavazattal rendelkezne, így a közgyűlési többséghez szükségük van plusz egy szereplőre, aki Karácsony Gergely lenne, ha elfogadná az ajánlatot.

A portál emlékeztetett, a júniusi önkormányzat választás eredményei miatt Karácsonynak szűk lesz a mozgástere az új közgyűlésben, ahol Fidesz–KDNP-nek és a Tiszának 10-10, a DK–MSZP–Párbeszédnek (a főpolgármesterrel együtt) 7, a Vitézy Dáviddal Budapestért–LMP-nek 3, míg a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak szintén 3 mandátuma van.

A 444.hu értesülései szerint Magyar Péter terve az, hogy Vitézy vagy egy speciális bizottság elnökeként vagy főpolgármester-helyettesként hatáskörébe venné a BKV-t, a BKK-t és a BKM Budapesti Közművek Zrt.-t, tehát a főváros legfontosabb és legnagyobb költségvetéssel dolgozó cégeit. Ezzel párhuzamosan Magyar megszabadulna a cégvezetők közül Walter Katalintól, Mártha Imrétől, és Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes újraválasztását sem támogatnák – ahogy Tüttő Katáét sem.  Magyar és Vitézy a Szervezeti és Működési Szabályzat módosítást is javasolták, így megszüntetnék Karácsony azon jogát, hogy bizonyos esetekben a közgyűlést megkerülve, saját hatáskörben döntsön.

A lap több forrása is hallott arról, hogy Magyar Vitézyt szeretné főpolgármester-helyettesnek, és többük szerint van is esély erre. Magyar ajánlatában Vitézy mellett szerepelt egy kutyapártos főpolgármester-helyettes is, ellenben Karácsonynak nem adna lehetőséget, hogy maga válasszon helyettest. A jelölés joga a főpolgármesteré, de a többség szavaz. A Tisza a 10 mandátumával, a Fidesszel holtversenyben legnagyobb frakciójával semmilyen tisztséget, sem helyettesi, sem felügyelőbizottsági pozíciót nem vállalna.

Arról, hogy Magyar ajánlata eljutott-e Karácsonyig, a 444.hu-nak ellentmondásos információink vannak. Úgy tudják, hogy Magyar Péter korábban Karácsony Gergellyel is tárgyalt, de ezek az egyeztetések mostanra megszakadtak. A Magyar Péter–Kovács Gergely–Vitézy Dávid-találkozóról szóló értesüléseket mindenesetre a Kutyapárt társelnöke is megerősítette. Magyar Péter az árvízi védekezésre hivatkozva nem akart nyilatkozni.

Ezzel szemben Vitézy Dávid a lap megkeresésére viszont azt állította, először hall a Magyar Péter-féle paktumról, ahogy arról is, hogy ő, mint főpolgármester-helyettes szóba jött. Vitézy szerint a Magyarral folytatott tárgyalásán nem is jutottak el odáig, hogy erről beszéljenek.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Jakob lova

  • SzSz

„A tehetséged olyan, mint a szalonna. Nem elég fellógatni a kéménynél. Először jól be kell dörzsölni sóval, majd mindennap ellenőrizni kell!” – tanácsolják Elsie-nek, akinek a szalonnához illő tehetsége konkrétan az éneklés.

Szemrevaló: Haldoklás, de komédia

Bár a film nem tragikus hangoltságú, néhol finom iróniát is tapasztalhatunk, azért a térdünket nem fogjuk csapkodni két öregember (a férj alzheimeres, a feleség rákos) agóniája, meg egy az életét kudarcként megélő zeneszerző öngyilkossága láttán.

Nincs meglepetés

Ráfoghatjuk akármire, hogy lelki táplálék, fajunk szellemi öröksége, a művészet (egyik) elsődleges célja akkor is a nőszerzés. Eszmei fajfenntartás, ha úgy tetszik.

Minden út Rómába vezet

Azt túlzás lenne állítani, hogy David Gil­mour végigdolgozta volna az elmúlt 35 évet. A Pink Floyd énekes-gitárosa a kilencvenes évek elején ismerkedett meg Polly Samsonnal, akivel családot alapított, és aki lényegében a fő alkotótársa lett. Gilmour rengeteg időt töltött, illetve tölt még mindig a szeretteivel, és elsősorban emiatt ad ki csupán évtizedenként egy lemezt. 

Teszt

Három pár, háromféle társadalmi státusz, háromféle dinamika, három kudarcos viszony – megvan a harmadik darabja is Hajdu Szabolcs párkapcsolati trilógiájának.

Szellem a palackban

2024. január 1-jén nagy dolog történt Magyarországgal, évszázadonként jó, ha egy ilyen kitüntetett alkalom adódik, a teljes napfogyatkozás például biztosan smafu hozzá képest. Hazánk – nos, távolról sem elsőként a kontinensen – bevezette az italos palackok betétdíját, mindközönségesen az üvegvisszaváltást.

Falmelléki dallamok

A magyar uniós elnökségről szóló plenáris vitát ugyan lapzártánk után rendezik (amikor ezt önök olvassák: rendezték) az Európai Parlamentben, de Orbán Viktor reakciója a korábbi szereplései alapján előre kisakkozható.

„Idegen vagyok magamnak”

Ebben a különös interjúkötetben, amelynek több fejezetében egy-egy harmadik fél is bekapcsolódik a beszélgetésbe, Gyárfás Dorka többnyire afféle narrátorként kíséri Kulka Jánost, csupán alkalmanként lendítve tovább a témát egy-egy új irányba.