450 millió forintot költ idén a közmédia a műsorvezetők és vendégeik sminkjére, frizurájára, ruhájára

  • narancs.hu
  • 2023. március 24.

Belpol

Naponta 1,2 millió forintot.

Összesen nettó 450 millió forintot fizet az MTVA a képernyős munkatársaknak nyújtott fodrász, sminkes és stylist szolgáltatásokért – írjaMagyar Hang az uniós közbeszerzési értesítő alapján. A keretszerződés 12 hónapra szól, eszerint

egy nap 1,2 millió forintot tesz ki a műsorvezetők és vendégeik frizurájának és sminkjének elkészítése, illetve öltözékeik kitalálása, igazítása.

Az MTVA-nak van vezető stylist tanácsadója, vannak stylistjai, öltöztetői, sminkesei, fodrászai. 140 képernyős munkatárs megjelenését kell biztosítani, ebből a lap számítása szerint átlagosan naponta 40-en kerülnek kamera, viszont napi 30-40 vendéggel is számolni kell.

A munkát egy több mint 30 fős szépészeti stáb végzi majd, a Make-Up Team Kft. jóvoltából, mely 2016 óta nyeri el az erre vonatkozó tendereket. 2016-ban még 178 millió forintért vállalták a munkát, idén ennek több mint kétszereséért. A Magyar Hang megjegyzi, hogy a cégadatok szerint a Kft-nek hivatalosan csak 5 állandó alkalmazottja van, éves nettó árbevételük azonban ennek ellenére is nettó 200-210 millió forint.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.