53 ezer forinttal emelkedik a MÁV-Volán dolgozók alapbére

  • narancs.hu
  • 2023. február 17.

Belpol

A munkáltató első ajánlatait nem fogadta el a szakszervezet. 

Öt százalékkal, de legalább 53 ezer forinttal emelkedik január elsejétől a MÁV-Volán-csoportnál dolgozók alapbére, 20 ezerrel a SZÉP-kártyajuttatás összege és ezer forinttal az önkéntes egészségpénztári tagdíjtámogatás, miután a szakszervezetek többször visszautasították a munkáltató korábbi, jóval kedvezőtlenebb ajánlatait. A február 17-én született megállapodás sikeréhez jelentősen hozzájárult a Lázár János miniszternél tartott egyeztetés, amelyet a Vasutasok Szakszervezete kezdeményezett – írja a szervezet a honlapján

A rossz gazdasági helyzet miatt újratárgyalta a szakszervezet a 2021-ben megkötött hároméves bérmegállapodás 2023-ra érvényes részét, az 5 százalékos mértéket. A munkáltató első ajánlata 36.400 forintos minimális béremelés volt, amit a szakszervezeti oldal nem fogadott el. Ezt követően az ajánlat 41.000 forintra emelkedett, ám ezt sem tartották megfelelő mértékűnek.

Ezt követően Vasutasok Szakszervezete a tulajdonosi felügyeletet ellátó Építési és Közlekedési Minisztérium vezetőjénél kezdeményezett egyeztetést.  Ezt követően a február 17-i csoportszintű érdekegyeztetésen a munkáltató új ajánlatot tett, amely alapján a felek megállapodásra jutottak.

A megállapodás alapján:

  • január 1-től a személyi alapbér 5 százalékkal, de minimum 53.000 forinttal emelkedik, 
  • az áprilisi egyösszegű SZÉP-kártya juttatás 20.000 forinttal, összesen 120.000 forintra emelkedik,
  • az önkéntes egészségpénztári tagdíjtámogatás 1000 forinttal, havonta összesen bruttó 6016  forintra emelkedik.

A most megkötött megállapodásnak köszönhetően az utóbbi két évben legalább 93 000 forinttal nőttek a vasutas alapbérek. Valamint fontos eredmény, hogy a MÁV-Volán csoportban az idei bérfejlesztés után a kezdőbérek a minimálbért és a garantált bérminimumot is jelentős mértékben meghaladják, olvasható a közleményben. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Múzeum Hatvanpusztán

Egy-két ezer ember tüntetett Hatvanpusztán szombat délután. A rendszert biztosan nem döntik meg ezzel, de legalább szívtak egy kis friss levegőt. De mennyi legyen a belépő a jövőre megnyitó Korrupció Múzeumba?

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.