Az állam járatritkítást tervez több HÉV vonalon januártól

  • narancs.hu
  • 2023. december 12.

Belpol

Karácsony szerint ez elfogadhatatlan, ritkítás helyett új járművekre, felújításokra lenne szükség.

Annyira nem bírja működtetni az állam a HÉV-eket, hogy járatritkítást terveznek több vonalon januártól. Ez elfogadhatatlan

– írtaFacebookon Karácsony Gergely hétfőn. A főpolgármester emlékeztetett, hogy a HÉV-vonalak működtetését még elődje, Tarlós István főpolgármestersége alatt adta át az állammnak a főváros. "Ígértek azóta mindent: új járműveket, felújítást, de ebből semmi nem lett" – írta Karácsony.

A főpolgármester azt írta, hogy a MÁV–HÉV tájékoztatása szerint a járatokat januártól kell ritkítani, méghozzá azért, mert nincs elég járművük. "Az elöregedő járművek miatt ráadásul semmi garancia nincs arra, hogy nem következnek újabb ritkítások, pedig már a mostani is sokaknak fog fájni" – jegyezte meg.

Karácsony kiemelte, hogy a szentendrei 116 ezer, a ráckevei HÉV pedig 27 ezer utast szállít naponta. Szerinte ezeken a vonalakon "járatritkítás helyett új járművekre, felújításokra van szükség".

Mielőbb tisztán kellene látni, hogy mikor, és milyen forrásokból történhet meg a HÉV-vonalak felújítása – és hogy addig mire számíthatnak az utasok.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter szupersztár

Napok alatt tökéletesen összeállt a Tisza Párt által koordinált zarándokút, Magyar Péter speciális országjárás keretében gyalogol el Budapestről Nagyváradra. De miért nem a sajtószabadsággal foglalkozik? Elmondta.

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).