A DK-s jelölt nem fog visszalépni Magyar Péter körzetében

  • narancs.hu
  • 2025. március 26.

Belpol

A DK már február elején bejelentette, hogy Gréczy Zsoltot indítja a budapesti 3. számú választókerületben, ehhez tartják magukat. 

Mint megírtuk, keddi bejelentése szerint a jövő évi parlamenti választásokon egyéni jelöltként is meg kívánja magát mérettetni Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke. Magyar a budapesti 3-as számú választókerületben kíván indulni, ami Budapest XII. kerületét jelenti, illetve a II. kerület egy kisebb részét. Érdekesség, hogy ebben a választókerületben szavaz többek között Orbán Viktor miniszterelnök is. 

A legutóbbi, 2022-es választáson itt Fürjes Balázs indult a kormánypártok színeiben, aki a momentumos Hajnal Miklóssal szemben maradt alul. A Momentum képviselője 48,42 százalékkal győzött, Hajnal azonban szerdán egy Facebook-posztban bejelentette, hogy nem kíván indulni 2026-ban a posztért. Azt írta, bár Magyar Péter többször is elzárkózott minden korábbi ellenzéki szereplőtől, ő ezt tiszteletben tartva azzal tudja őt az országos győzelmében leginkább segíteni, ha nem áll az útjába, ezért nem indul újra a parlamenti egyéni képviselői helyért 2026-ban. 

Hajnal 2022-ben az ellenzéki előválasztáson nyertes, közös ellenzéki jelölt volt, vele szemben akkor az ellenzéki oldalról csak Kovács Gergely, a jelenlegi kutyapárti XII. kerületi polgármester indult még el (5,47 százalékot kapott), Kovács azonban Magyar bejelentésére egy posztban már jelezte, hogy nem fog elindulni az országgyűlési képviselői helyért. 

A DK ugyanakkor már februárban bejelentette, hogy Gréczy Zsoltot, a párt jelenlegi országgyűlési képviselőjét és szóvivőjét kívánja indítani a budapesti 3. számú választókerületben. A párt most közleményben jelezte, hogy tartják magukat ahhoz a tavaly októberi döntésükhöz, hogy mind a 106 egyéni választókerületben saját képviselőjelölteket állítanak (több mint 70 körzetben a jelölteket már nyilvánosan is bejelentették), ennek megfelelően Gréczy is marad a párt indulója. "A Momentum és a Kutyapárt visszalépése után a DK maradt az egyetlen ellenzéki párt, amelynek jelöltje a választókerület baloldali és liberális szavazóit is képviseli. Baloldal nélkül nincs kormányváltás, a baloldali és liberális szavazóknak pedig a XI. és a XII. kerületben is szükségük van parlamenti képviseletre" – írták a közleményben. 

Az egyelőre nem egyértelmű, hogy ki lesz a fideszes jelölt a választókerületben – korábban Fónagy János, majd 2018-ban Gulyás Gergely nyerte a kerületet a Fidesz színeiben, Fürjes viszont már vesztett 2022-ben Hajnallal szemben. Orbán Viktor épp március elején nevezte ki a helyi Fidesz választókerületi elnökének Steiner Attilát, az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkárát, a választókerületi elnöki poszt pedig a képviselő-jelöltség előszobája is lehet. Steiner egy Magyar Péterrel és Varga Judittal közös fotóval reagált Magyar indulására, amihez azt írta, alig várja, hogy nyíltan beszéljenek Magyar "régi ügyeiről". 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.