A felmondást benyújtó szülésznők többsége mégis a Szent Imre Kórházban marad

  • narancs.hu
  • 2022. november 10.

Belpol

A felmondási idő lejárta előtt tízen mégis a maradás mellett döntöttek.

Mire lejárt a Szent Imre kórházból távozni készülő szülésznők felmondási ideje, nagy többségük meggondolta magát – derült ki a Népszava értesüléseiből.

Az intézmény szülészeti osztályán még októberben  mondott fel a 28-ból 14 szülésznő.  A bábák azért döntöttek így, mert az intézmény november elsejétől nem engedélyezi, hogy a választott szülésznők a beosztásukon kívül is bent lehessenek szüléskor. Ebben a kórházban eddig viszont lehetőséget adtak erre, így sok olyan kismama is ezt az intézményt választotta, aki területileg nem oda tartozott.

Emellett néhány nappal később kiderült, hogy az intézményi szigorítás előzménye az volt, hogy korábban rendőrség egy „álnéven írt panaszos bejelentés nyomán” vizsgálódott a szülészeten, mert a levél arról szólt, hogy a kismamák gyakorlatilag "bérelhettek" szülésznőt az intézményben, ötven-hetvenezer forintot fizetve nekik, akik erről számlát is adtak tanácsadás, szülésfelkészítés címen.

Narancs ekkor úgy értesült, hogy a távozások hátterében nem csak az intézményi protokoll változása állt, hanem személyi és anyagi kérdések is. A Népszava most azt írja, hogy a bérek most sem változtak, de ennek ellenére a napokban lejáró felmondási idő végére tíz szülésznő visszavonta felmondását.

A távozás mellett maradó négy szakemberről a lap úgy tudja, hogy ketten a magánszektorban folytatják munkájukat, további két szülésznőnek pedig részállása volt ebben a kórházban, és ez szűnik meg most.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.