A filmművészeti szerint az egyetem megregulázása a célja több képviselőnek

  • narancs.hu
  • 2020. június 5.

Belpol

Nyílt levélben reagálnak a törvényjavaslatra,mely szerint alapítványi formában működtetnék tovább az egyetemet.

Közleményt adott ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) azt követően, hogy a parlament megvitatta azt a törvényjavaslatot, amivel az intézmény működési modelljét átalakítaná. A nemrég napvilágot látott törvénytervezetből kiderül, hogy az egyetemet alapítványi egyetemmé akarják átalakítani, amihez létrehoznák a Színház és Filmművészeti Egyetemért Alapítványt, ami pedig ingyenesen megkapná az egyetem ingatlanjait és vagyonát.

A parlamenti képviselőknek címzett nyílt levélben kitérnek arra, hogy az egyetem vezetősége ugyan nem ért egyet azzal, hogy Magyarország egyik legfontosabb művészképző intézményét magánegyetemmé alakítják át, de tudomásul veszik a kormányzati szándékot és együttműködő volt a megbeszélések során.

Az egyetem vezetősége a parlamenti vita délutánján Pavlik Lívia miniszteri biztossal találkozott. Szerintük az új modellben sem az egyetemi autonómia, sem a szaktudás érvényesítésének garanciái nem jelennek meg.

"Az egyik  egyetemi autonómia értelmezésünkben csak úgy biztosítható, ha a szenátus jogkörei nem csorbulnak, és a rektort továbbra is nyílt pályázat útján, a szenátus javaslatára nevezi ki a fenntartó, határozott időre. A parlamenti vitában az autonómiával kapcsolatban felmerülő kétségekre, sőt konkrét javaslatokra sem érkezett érdemi válasz az előterjesztő részéről. Szakmai szempontból aggasztó, hogy az egyetem jövőjét meghatározó kurátorok jelölése és kiválasztása informális, átláthatatlan módon történik." – olvasható a közleményben.

Az egyetemmel kapcsolatos felszólalások direkten, és burkoltan is a modellváltás indokaként az egyetem megregulázásának szándékát fogalmazta meg.

"Visszautasítjuk azt a kimondatlan, de nyilvánvaló feltételezést, hogy egyetemünk nem tekinti értéknek a nemzeti identitást. A művészetoktatásnak is felelőssége a nemzeti kultúra megismertetése, a nemzeti identitás fogalmának megismerése, a hozzá fűző mély viszony elemzése és szüntelen újragondolása. A Színház- és Filmművészeti Egyetem múltja, eredményei és a képzés során megszülető alkotások a nemzeti identitás részét képezik." – írják a levélben.

A közlemény végül kitér az egyetemet ért támadásokra, amelyet szerintük a szisztematikus hírhamisítás generált. A visszaélések, amelyekre hivatkoztak, nem az egyetemen történtek, és évről-évre kurzusokat tartanak prevenciós céllal, és szakemberek által működtetett anonim bejelentési csatornákat tartanak fenn, hogy a legtöbbet megtegyék a visszaélések megelőzésének érdekében.

"A művészet a nyilvánosságnak kitett terep, ez azonban még nem ok arra, hogy az élet bármely területén előforduló és elítélendő emberi vétségek összemoshatóvá váljanak művészeti ágak és egy intézmény megítélésével. A tények figyelmen kívül hagyása bármely parlamenti felszólalásban elfogadhatatlan. Ha a modellváltás célja valóban az “egyetemben rejlő szellemi erő felerősítése”, akkor kérjük a tisztelt törvényhozókat, hogy foglalják a törvénybe az egyetemi autonómia garanciáit, az állam pedig ne mondjon le az alapítói jogokról, azok ne legyenek átadhatók a kuratóriumnak." – zárja közleményét az egyetem vezetősége.

A levélt teljes terjedelemben elérhető az alábbi linken:

Security Check Required

null

Figyelmébe ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.