A Jobbik ellenállást hirdet Orbán rendszerével szemben, amely a párt szerint egyre inkább diktatórikus, lenézi a magyar embereket, és egyre korruptabb

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 29.

Belpol

A Jobbik a Nemzeti Együttműködés Rendszerével szemben határozza meg magát, „mindenkinek, aki kormányváltást, rendszerváltást szeretne ma elérni Magyarországon, annak legyen hiteles alternatívája”.

Ellenállást hirdetett az Orbán-rendszer leváltása érdekében a Jobbik szombaton, a párt Budapesten tartott huszadik kongresszusán.

Az eseményt követő sajtótájékoztatón Sneider Tamás pártelnök közölte, „változás nem történt a Jobbik gondolkodásában”, csupán az aktuális helyzethez szabott, a következő évek feladatait, céljait és identitását összegző dokumentum született A nemzeti ellenállás kiáltványa címmel, amelyet a kongresszus egyhangú szavazással fogadott el.

Sneider elmondása szerint legnagyobb taglétszámú és legtöbb szervezettel rendelkező ellenzéki pártként nagy a felelősségük abban, mit képviselnek a kétharmados kormánytöbbséggel szemben egy olyan rendszerben, „amely egyre inkább diktatórikus, egyre inkább lenézi a magyar embereket, egyre inkább korrupt”.

Lassan attól kell félnünk, hogy a magyarok említésekor a lopás és a tolvajlás jut majd az egész világ eszébe, és ilyen szégyenben kell élnie a magyarságnak – fogalmazott a pártvezető, hozzátéve, mindent meg kell tenni, hogy ez ne történhessen meg.

Mint mondta, elsősorban nem a súlytalanná tett Parlament falai között kívánják megvalósítani az ellenállást.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.