Tarlós már döntött: tőle teszi függővé a Fidesz, lesz-e főpolgármester-választás

  • Sz. A. A.
  • 2018. szeptember 5.

Belpol

Tarlós állítólag már döntött.

Hivatalosan még lebegteti indulását Tarlós István, de városházi körökben már bizonyosak abban – állítólag éppen az ő szóbeli közlése nyomán –, hogy nem indul a jövő évi főpolgármester választásokon.

false

Ha így lesz, akkor a Narancs.hu értesülései szerint a Fidesz nem fog kockáztatni – ahogy az korábban kiszivárgott –: nem indítanak helyette mást és eltörlik a közvetlen főpolgármester-választást. Ugyanis forrásaink szerint Orbán tart attól, hogy egy alkalmas, győzni képes jelölt –egy fiatalabb fideszes politikus – később olyannyira beválna a poszton, hogy irányíthatatlanná válna.

A főpolgármestert így várhatóan a kerületi polgármesterek választhatják ki maguk közül, akár úgy, hogy egymást váltják a poszton.

Letörni a feltörni akaró ellenzéket

Ráadásul a Fidesz semmiképpen nem szeretné megkockáztatni, hogy az ellenzék megszerezzen egy immáron sok szempontból kiüresedett, de mégis szimbolikus jelentőségű pozíciót, mert hosszú távon Budapest főpolgármestere mindig is a kormányfő potenciális kihívójának számított, legalább is jó lehetőség egy politikus felépítésére. Vezetésével a következő választásokra megerősödhet az ellenzék. Ráadásul a főváros legutóbbi választásokon is jól artikulált kormánypártellenes hangulata jó táptalaj lehetne ehhez.

Bár Tarlós István idején a fővárosi önkormányzat ellenállása legfeljebb a kakaskodásról, látszatcsatározásokról szólt, mintsem valódi ütközésekről, a kormánnyal folytatott érdemi vitákról vagy éppen érdekérvényesítésről. A főpolgármestert egyébként hiába próbáltuk a terveiről kérdezni, azzal hárította érdeklődésünket, hogy túlságosan kockázatos lenne erről éppen a Magyar Narancsnak beszélnie.

Nem szívesen piszkálják a rendszert

Lapunk információi szerint még van egy találkozója Orbán Viktorral, bár ennek időpontját még nem sikerült kitűzniük - a miniszterelnök szeptember elején folyamatosan külföldön tárgyal. A beszélgetésen nyilvánvalóan az indulás lesz a téma. Tarlós végre választ kaphat arra, hogy feltételeit teljesülhet-e. Tarlós az előjelekből arra számíthat, hogy a kormányfő nem ad többet az eddigieknél a fővárosnak. Ám azt lassan ő is belátja, hogy a jelenlegi rendszer hosszútávon működésképtelenségbe taszítja a várost.

Tarlós István feltételei:

  • követlen főpolgármester-választás
  • a fővárosi közlekedés finanszírozásának megoldása
  • a Lánchíd-felújítás állami támogatása
  • a 3-as metró felújítására kapott uniós forrás teljes egészének átadása

Budapest azonban mindezek ellenére fontos a Fidesznek. Egészen pontosan a fővárosiak szavazatai. A kerületi önkormányzatok vezetőinek éppen ezért "szent esküvel" megígérte a Fidesz, hogy a kerületi testületek és a polgármesteri poszt megmarad. A Narancs.hu információi szerint szó sincs kegygyakorlásról, a kormánypártnak nagy szüksége van a kerületi önkormányzatok körül sűrűsödő kormánypárti szavazókra. A Fideszhez hű embereket ugyanis az önkormányzatok „fizetik ki”. Részben az önkormányzati apparátusokban, részben az önkormányzati vállalkozásokban, illetve a rendszeres megrendelésekkel táplált szatellitcégekben.

false

A Narancs.hu-nak nyilatkozók 3000 főre becsülték az így foglalkoztatottak számát. Ezt a fizetett holdudvart azonban csak a kerületi önkormányzati rendszer háborítatlan fenntartásával lehet továbbvinni. Ha ezt szétzilálják, akkor a választásokon mozgósítható tömeg is megcsappan. Márpedig már itt a párt nyakán az Európai Parlament jövő évi kampánya, illetve az önkormányzati voksolás.

Az önkormányzati rendszer vagy a budapesti közigazgatás szerkezetének módosításáról nincs döntés és miniszterelnökséget vezető miniszter szándékot sem lát erre - jelentette ki Gulyás Gergely az IndoRádió Aréna című műsorában, ugyanakkor hozzátette azt is: elméletileg a hátralevő egy évben még lenne idő módosítani. A miniszterelnök felkérte Tarlós Istvánt, hogy legyen a kormánypártok főpolgármester-jelöltje, Tarlós István pedig csak közvetlen választás esetén indul újra - közölte a miniszter. A kormánypártok most az ő döntésére várnak.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.