A kirúgott diplomata minden jogi eszközzel megtámadja az elbocsátását

  • narancs.hu
  • 2022. október 21.

Belpol

Sajtóértesülések szerint már meg is van Baranyai Gábor utódja. 

Ahogyan arról a Narancs.hu is beszámolt, váratlanul elbocsátották Baranyai Gábort, a brüsszeli magyar EU-követség második emberét, aki egyebek mellett az energia területéér volt felelős. Mindezt azzal egyidőben, hogy Orbán Viktor az uniós miniszterelnökök uniós találkozóján vitázott az energiaügyekről. 

„A kirúgásomat métlánytalan, jogellenes és indokolatlan eljárásnak tartom, és meg fogom támadni a rendelkezésemre álló minden jogi eszközzel” – nyilatkozta Baranyai a 444.hu-nak. A lap úgy tudja, a 2020 óta Brüsszelben dolgozó nagykövetet már több mint egy hete rá akarták venni a távozásra. Közös megegyezéssel távozott volna eredetileg, de ezt Baranyai nem fogadta el. 

A lap forrásai szerint a szakmai munkáját nem érte kritika, Baranyait azért akarták távozásra bírni, mert túlságosan kötődött Stelbaczky Tiborhoz. Stelbaczky 2020-ban vette át a brüsszeli magyar követség vezetését, ő volt a Coreper II. nagykövet, ami az első számú pozíció a tagállamok nagykövetségein. Ő idén júniusban lemondott a posztjáról, amiről többen úgy vélekedtek, hogy azért döntött így, mert túl konfrontatív a kormány EU-politikája. 

A Népszava azt írja, Baranyai utódja Molnár Katalin lesz, aki korábban már dolgozott a magyar Állandó Képviselet jogi szolgálatánál, jelenleg azonban nincs állása. Férje a magyar uniós biztos, Várhelyi Olivér kabinetjében dolgozik. Várhelyi 2019-ben a képviseletvezetői tisztséget hagyta ott az európai bizottsági tagságért, de most is rajta tartja a szemét egykori munkahelyén.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.