A kormány megint az EU-t leckéztetné: magasról tesznek a kötelezettségszegési eljárás bizottsági véleményére

  • narancs.hu
  • 2017. november 6.

Belpol

Nem tartják be a határidőt.
Nem az Európai Bizottság (EB) által megadott, az általánosnál rövidebb, egy hónapos, hanem két hónapos határidő szerint válaszol a kormány a civil szervezetek átláthatóságát érintő kötelezettségszegési eljárás bizottsági véleményére. Ilyenformán utasítják ugyanis vissza, hogy a bizottság indokolatlan és hátrányos módon tűz ki határidőket az országgal szemben – közölte az Igazságügyi Minisztérium.

A minisztérium közlése szerint a bizottság öt hónapon belül immár hetedik alkalommal ír elő egy hónapos vagy még rövidebb válaszadási határidőt, így három különösen bonyolult kötelezettségszegési ügyben kell párhuzamosan, „indokolatlanul rövid határidők” mellett észrevételt tennie a magyar kormánynak.

Az Igazságügyi Minisztérium szerint az egyik a kötelező betelepítési kvóták, a másik a civiltörvény, a harmadik pedig a Közép-európai Egyetem (CEU) ügye. Mindhárom politikai ügy, a minisztérium szerint a jogi megítélésben a magyar álláspont „világosan tisztázott”. Az államtitkár szerint jogilag is kifogásolható az ügymenet, mert azzal, hogy az időt lerövidítik, a precíz válasz összeállítását is megnehezítik.

Elfogadhatatlannak tartja tehát a kormány, hogy a bizottság éppen ezekben az ügyekben a szokásos eljárásrendtől eltérően gyorsítva, „példát statuálva” akar döntést kierőszakolni. Állítólag a kormány eddig minden határidőnek meg tudott felelni, de „jogilag nonszensznek” tartják a határidők lerövidítését, ezért a civiltörvény ügyében nem tartják be a szabott  határidőt, az évtizedes gyakorlatnak megfelelő két hónapos határidővel válaszolnak – e demonstratív lépéssel akarnak rámutatni a problémára.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.