A kormány legoptimistább becslése is csak maximum 6 milliói beoltottal számol

  • narancs.hu
  • 2021. május 20.

Belpol

Keddtől újra fizetni kell a parkolásért. Orbán Viktor pénteken újabb járványügyi intézkedéseket jelent be. A Kormányinfón ismertették a kabinet legfrissebb döntéseit.

A kormány tegnapi ülésén áttekintette, hogy halad az oltások beadása. Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón elmondta, hogy előreláthatólag a pünkösdi hétvégén meglesz az 5 millió beoltott, vagyis ennyi ember kapja meg addigra a koronavírus elleni első oltását.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, mostanra jutottunk el oda, hogy az, aki regisztrált az oltásra, 1-2 napon belül vakcinához jut, ha foglal magának időpontot.

Gulyás közölte, hogy a Sinopharm-vakcinából bőségesen áll rendelkezésre, 240 ezer Pfizerre lehet a héten jelentkezni, a Szputnyik V és AstraZeneca oltásokból pedig már csak korlátozott számú van.

Mint mondta, korábban az volt a helyes döntés, hogy azt ajánlják, ha valaki megfertőződött, csak azt követően 3 hónap múlva oltsák. A miniszter szerint morális megfontolásból ez idő alatt inkább azokat oltották, akik nem voltak védettek. Ma már más a helyzet, a rendelkezésre álló vakcinák száma miatt az is oltakozhat, aki nemrég volt beteg.

A miniszter újból ismertette, hogy a veszélyhelyzet, ennek következtében pedig a rendkívüli jogrend még egy darabig fennmarad, az őszi ülésszak kezdetét követő 15. napon szűnik majd meg, de egyes törvényeket tovább fenn akarnak tartani.

Gulyás Gergely közölte, hogy a szerdai kormányülésen eldöntött új intézkedések hatályba lépéséről a miniszterelnök péntek reggel egyeztet az operatív törzzsel. Holnap Orbán Viktor ismerteti ezeket.

Van viszont egy-egy intézkedés, amelyről már döntöttek. A miniszter közölte, hogy

vasárnap éjféllel megszűnik az ingyenes parkolás, hétfőn pünkösd miatt még ingyenes lesz, de keddtől fizetni kell a parkolásért.

 

A hitelmoratórium ügyében a kormány nem tudja a bankok álláspontját képviselni, a jelenlegi szabályok szerint fogják meghosszabbítani azt augusztus 31-ig. A járványhelyzet alakulásától függően a továbbiakban is lehetősége lesz az érintetteknek azt kérni.

A brüsszeli vakcinabeszerzés következő szakaszában a magyar kormány nem kíván részt venni – mondta Gulyás. Ismertette, hogy 19 millió adag Pfizert kellene megrendelni, ami 2022 második félévétől lenne elérhető, de ekkorra egyrészt Magyarország a tervek szerint már a debreceni oltógyárban képes lesz saját vakcinát előállítani, másrészt addig a már felhalmozott és a 2022 végéig rendelt több mint 10 millió vakcina elég lesz.

Gulyás elmondta azt is, az oltási program 5 millió után lassulni fog, elmondása szerint a legoptimistább becslés szerint is maximum csak a 6 millió beoltott lesz meg.

A miniszter közlése szerint jelen tudásunk szerint legalább 9 hónapig védettséget nyújt mindegyik vakcina.

Elmondása szerint Magyarország felkészült arra, hogy ha indokolt, ősszel el tudják elkezdeni újraoltani a már beoltottakat, megfelelő számú vakcina áll rendelkezésre.

A miniszter hangsúlyozta, Európában az átoltottság még nincs olyan szinten, mint hazánkban. A környező országokban a fertőzöttség és annak veszélye is komolyabb. Az oltásban Európa-bajnokok vagyunk – mondta Gulyás Gergely.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.