A kormányhivatal nem találta szabálytalannak a gödi köz nélküli közmeghallgatást

Belpol

Nem feltétele az online meghallgatás megtartásának, hogy az önkormányzat szervezeti és működési szabályzata külön rendelkezzen erről. 

A kormányhivatal szerint nem tartották szabálytalanul a köz nélküli közmeghallgatást Gödön még októberben – értesült a Narancs.hu. Mint arról lapunk október elején beszámolt, a gödi önkormányzat „személyes megjelenés nélküli” közmeghallgatást tartott, melynek a Samsung SDI akkumulátorgyár is témája volt, így a Kammerer Zoltán polgármester vezette képviselő-tesület elkerülhette a kínos kérdéseket. 

Az online közmeghallgatás utáni képviselő-testületi ülésen napirendre került az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatának (SZMSZ) módosítása: az erre vonatkozó előterjesztésben az áll, a „helyi lakosság, valamint a helyben érdekelt szervezetek képviselőinek személyes megjelenése nélkül tartott közmeghallgatásra vonatkozó részletszabályzatok SZMSZ-ben történő rendezése” volt a téma. 

Az indoklás szerint az SZMSZ tartalmazza a közmeghallgatásra vonatkozó részletszabályokat, és a főszabály szerint erre személyes megjelenés keretében van szükség. Az előterjesztő megjegyezte, hogy „az Ukrajna területén kitört háború” miatt a kormány Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki, ami lehetőséget teremt arra, hogy a közmeghallgatás SZMSZ-ben

„meghatározott rend szerint, a helyi lakosság, valamint a helyben érdekelt szervezetek képviselőinek személyes megjelenése nélkül is megtartható legyen”. 

Mindezekre való tekintettel szükségessé vált az SZMSZ közmeghallgatásra vonatkozó részletszabályok felülvizsgálata, valamint azok rendezése. 

Az előterjesztés alapján – amennyiben azt a képviselők megszavazzák – az SZMSZ vonatkozó része kiegészül azzal, hogy „amennyiben törvény vagy kormányrendelet lehetővé teszi, úgy a közmeghallgatás a helyi lakosság, valamint a helyben érdekelt szervezetek képviselőinek személyes megjelenése nélkül is megtartható”.

Úgy tűnt tehát, kissé előreszaladt a gödi önkormányzat, és úgy tartott online közmeghallgatást, hogy arra a saját szabályaik szerint nem lett volna lehetőség. Ráadásul az SZMSZ-módosítást végül nem is szavazta meg a képviselő-testület az ülésen. 

Kormányhivatal: nincs itt semmi látnivaló

Az ellentmondást jelezték a kormányhivatalnak, a Tarnai Richárd KDNP-s politikus által vezetett szerv szerint viszont nem volt szabálytalan a közmeghallgatás. Az erről szóló hivatalos levélben írt indoklás arra hivatkozik, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt az egyes szervezetek működésére vonatkozó, valamint a közigazgatási szabályok megállapításáról szóló kormányrendelet szerint „a közmeghallgatás az SZMSZ-ben meghatározott rend szerint, a helyi lakosság, valamint a helyben érdekelt szervezetek képviselőinek megjelenése nélkül is megtartható”.

Ez a jogszabályi rendelkezés önmagában megteremti az online közmeghallgatás lehetőségét, az pedig nem feltétel, hogy az SZMSZ kifejezetten rendelkezzen erről. „Ez azonban nem zárja ki azt, hogy az önkormányzat a közmeghallgatás online formában történő lebonyolítása »speciális« előírásokat fogalmazzon meg”, olvasható a levélben. 

A kormányhivatal e mellett emlékeztetett, hogy egy jövő évi törvénymódosítás értelmében 2024. január 1-től törvényi szinten is megteremtik annak lehetőségét, hogy a helyi lakosság, valamint a helyben érdekelt szervezetek képviselőinek személyes megjelenése nélkül is megtartható legyen közmeghallgatás. 

Újabb vizsgálat indult

Nem az online közmeghallgatással kapcsolatban érkezett egyedül jelzés a kormányhivatal részére. November 30-án rendkívüli testületi ülést tartottak, melyen egyebek mellett a gödi Településellátó Szervezet SZMSZ-ének módosításáról, valamint a Gödi Szolgáltató Kft. ügyvezetőjének megválasztásáról szavaztak. A rendkívüli ülést reggel 8 óra 15 perckor tartották, viszont a meghívót értesüléseink szerint csak egy nappal korábban délután küldték ki, miközben az SZMSZ értelmében az ülést megelőzően legalább 24 órával kellett volna kiküldeni. Erre azért van szükség, hogy a képviselők időben értesüljenek és el tudjanak menni rá. 

Megkerestük a kormányhivatalt, ahonnan azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az ügyben vizsgálatot folytatnak. Egyik forrásunk szerint amennyiben szabálytalanságot állapítanak meg, úgy a rendkívüli ülésen hozott döntéseket is érvényteleníthetik – bár erre lapunk forrása kevés esély lát. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.