Tizennégy éve nem felvételiztek olyan kevesen óvodapedagógus szakra, mint idén
Egyre kevésbé vonzza a pálya a fiatalokat, pedig már most súlyos a szakemberhiány.
Egyre kevésbé vonzza a pálya a fiatalokat, pedig már most súlyos a szakemberhiány.
Lázár János a választás estéjén felvette a telefont Márki-Zay Péternek, s fogadta a gratulációját. Szóba került, hogy találkoznak; ez már 2018-ban is fölmerült. Most talán sikerül is. Lázár képviselő marad, Márki-Zay a polgármesteri tisztséget választotta; egyelőre egyikükből sem lesz miniszterelnök.
Egy friss kutatás megerősíti, hogy nagyon átmentek a propaganda által sulykolt kormányzati üzenetek a kampányban.
A szervezetet azért bírságolták meg, mert érvénytelen szavazatra buzdított a népszavazáson.
A Lánchídtól délre eső rész lesz autómentes.
Egyharmadával emelete a kilométerdíjat a Fővárosi Közgyűlés.
Polt Péter elmondása szerint már az orosz hekkerekről szóló cikk megjelenésének napján megindult a nyomozás.
A székesfehérvári polgármester arról is beszélt, hogy az önkormányzatok alulfinanszírozottak.