Vác, Dunakeszi: a helyi gondok sem számítottak a választáson

A kanyarban előztek

Belpol

Egészen a szavazás napjáig sokkal szorosabb küzdelmet vártak Vácon és Dunakeszin. Aztán jött a háború, ami egy olyan fontos helyi problémáról is elterelte a figyelmet, mint a Samsung-beruházás okozta bajok.

Körülbelül 30 olyan választókerületben is elsöprő volt a Fidesz–KDNP győzelme, amelyet előzőleg billegő körzetként tartottak nyilván, illetve amelyekben egyetlen előzetes kutatás sem valószínűsített nagy kormánypárti fölényt. Ezek közé számított Pest megye 4. (Vác és környéke), valamint 5. (Dunakeszi és környéke) számú választókerülete is: előbbiben Rétvári Bence, utóbbiban Tuzson Bence győzött. Az Emmi parlamenti államtitkárának kihívóját, Inotay Gergely váci alpolgármestert korábban alig mérték gyengébbnek, míg a Miniszterelnöki Kabinetiroda (MK) államtitkára körzetében majdhogynem előre elkönyvelték Dorosz Dávid győzelmét.

Az ellenzéki jelöltek egyebek mellett a két fideszes képviselő korrupciós ügyeivel (lásd erről keretes írásunkat) kampányoltak, mely témáról utóbb kiderült, hogy országos szinten sem működött. Hogy a két államtitkár csapata mennyire lehetett biztos a sikerben, nem tudni, az viszont biztos nem jött rosszul, hogy a két ellenzéki jelölt plakátjait százas nagyságrendben rongálták meg szervezetten „ismeretlen tettesek” (lásd: Bajban lehet…, magyarnarancs.hu, 2022. március 31.). A kihívóknak azonban volt helyben komolynak tartott ütőkártyájuk, amit ki is játszottak – és még ez is kevés volt.

A Samsung lufi?

Lapunk és több országos médium is sokszor foglalkozott a gödi Samsung SDI gyárral, valamint a dél-koreai mamutvállalat térségi terjeszkedésével (lásd például: „Tíz éven belül katasztrófa várható”, Magyar Narancs, 2021. de­cember 15.). A 33,7 milliárd forint kormányzati támogatást élvező, többségében ukrán és ázsiai munkavállalókat foglalkoztató, a hatályos jogszabályokat, engedélyeket finoman szólva nem komolyan vevő, mintegy 150 hektáros területet elfoglaló beruházás rendkívül komoly zaj- és környezeti terhelést ró a helyiekre, amivel lerontja életminőségüket és ingatlanjaik árát. Mindemellett a beruházás területét a kormány 2020-ban ún. különleges gazdasági övezetté nyilvánította, vagyis az iparűzési adóbevételek nem az ellenzéki vezetésű Göd, hanem a fideszes többségű Pest Megye Önkormányzatához kerülnek. Az övezetben további fejlesztések várhatók: Dunakeszin egy vasúti rakodóterminál létesülhet; Sződligeten keresztül egészen Vác déli részéig átvezetve a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Mészáros és Mészáros Kft. 32 milliárd forintért víziközmű-hálózatot építhet. Ezzel egy időben a kínai hátterű, a lélegeztetőgép-beszerzéseken magát jól megszedő CECZ cégcsoport Vácon 56 ezer négyzetméteren e-kereskedelmi és logisztikai parkot épít, ahol egyfelől a Samsung SDI termékeit fogják rendszerezni, valamint létrejön egy akkumulátor és akkumulátor-alapanyagok raktározására alkalmas létesítmény is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.