Tartalom

MaNcs 34. évf. 15. sz. (2022-04-14)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Meglakolnak

A Fidesz nem aratott mindent elsöprő győzelmet április 3-án. Parlamenti kétharmad ide vagy oda, a kormány politikai presztízsprojektje, a családvédelmi népszavazás eredménytelen lett. Vélhetően azért, mert tucatnyi (a kormány és támogatóinak becslése szerint konkrétan 16 darab) civil szervezet a kormány minden erőfeszítése ellenére is eljuttatta üzenetét a választókhoz. Kudarca mögött maga a kormány is a civileket fedezi fel.

A szerk.

A szerk.

Kártya a kabátujjból

Szlovákia második legmagasabb közjogi méltósága, a házelnök Boris Kollár vasárnap – a legnézettebb szlovák kereskedelmi televízió egyik műsorában – hosszan beszélt Magyarországról. Részletesen kifejtett mondandójában pedig oda lyukadt ki, hogyha Szlovákia nincs résen, „akkor nemsokára Putyin Orbánnal közösen felparcellázza Szlovákiát is”. Ebbéli megállapításának premisszáit is hasonló zsánerben sikerült megfogalmaznia.

Publicisztika

Kiss Tibor Noé

Publicisztika

Lassú, meghitt figyelmünk

A választás napja

A futballpálya fölött héja lebeg. Minihelikopter, egyensúlyoz a szélben, remeg a szárnya, a feje robotszerűen forog, a talajt pásztázza. Mi szalad a műfűben? A kocsma előtt három tinédzser, a fiú a piros kabátos lánnyal csókolózik, a fekete kabátos lány zavartan bámulja a buszmegállót.

Tálas Péter

Publicisztika

Harc a pólusokért

Az Ukrajna elleni háború és az új globális rend

Az orosz–ukrán háború a poszthegemoniális nemzetközi hatalmi rend konfliktusai közé illeszkedik – az olyan, a fennálló hatalmi status quót megkérdőjelező konfliktusok sorába, mint a 2008. augusztusi grúz–orosz háború, Kínának a Dél-kínai-tengeren zajló mesterséges szigetépítési projektje és Tajvan körüli katonai aktivitása, a Krím félsziget 2014-es orosz annexiója és a kelet-ukrajnai szeparatizmus moszkvai támogatása, vagy Oroszország 2015-ös bekapcsolódása a szíriai polgárháborúba.

Külpol

Jogállamisági eljárás miatt bukhatjuk az EU-s pénzeket

Külpol

Elvehetik, amit oda se adtak

Először Magyarországgal szemben veti be az Európai Bizottság a jogállamisági mechanizmusnak nevezett eljárást, amely az uniós pénzek visszatartásával igyekszik megakadályozni a jogállam további leépítését. Rengeteg pénzről van szó, így nem kizárt, hogy a kormány kénytelen lesz engedni Brüsszelnek.

Feltárulnak az orosz megszállók ukrajnai kegyetlenkedései

Külpol

Előre megfontolt szándékkal

Az orosz hadsereg Kijiv környéki kivonulásával napvilágra kerülő atrocitásokból és az ostromlott városok híreiből világosan látszik, hogy a lakosság elleni megtorlás az orosz hadviselés kulcsfontosságú eszköze. Mi történt Bucsában és a környező településeken, és merre tart a másfél hónapja zajló orosz offenzíva?

Belpol

Interjú

Belpol

„Inkább a rosszat kapták”

Kovách Imre szociológus a vidék társadalmáról

A vidék társadalmát hosszú idő óta tartja függésben a NER, az állam itt sokszor egyet jelent a kormányzó párttal – ez alapján aligha lehetett volna más a mostani választások végkimenetele a falvakban. Még kérdéses, mi lehet a jövője ennek a sajátos integrációs mechanizmusnak – erről is beszélt lapunknak a magyar vidék társadalmának kutatója.

Lázár János és Márki-Zay közös jövője Hódmezővásárhelyen

Belpol

Megnyerték egymást

Lázár János a választás estéjén felvette a telefont Márki-Zay Péternek, s fogadta a gratulációját. Szóba került, hogy találkoznak; ez már 2018-ban is fölmerült. Most talán sikerül is. Lázár képviselő marad, Márki-Zay a polgármesteri tisztséget választotta; egyelőre egyikükből sem lesz miniszterelnök.

Vác, Dunakeszi: a helyi gondok sem számítottak a választáson

Belpol

A kanyarban előztek

Egészen a szavazás napjáig sokkal szorosabb küzdelmet vártak Vácon és Dunakeszin. Aztán jött a háború, ami egy olyan fontos helyi problémáról is elterelte a figyelmet, mint a Samsung-beruházás okozta bajok.

Mit láttak a szavazatszámlálók?

Belpol

Az ismeretlen ország

Az április 3-i választásnak ellenzéki szempontból kevés pozitívuma volt, talán a szavazatszámláló önkéntesek működése az egyetlen hibátlan történet. Csaknem húszezren vettek részt a tízezer szavazókör munkájában. Élményeik épp annyira sokfélék, amennyire sokféle maga az ország.

Mit keres a magyar állam a biztosítási szektorban?

Belpol

VigaszAegon

Az Európai Bizottság felszólítására fittyet hányva szerzett kisebbségi tulajdont a magyar állam az Aegon és az Union biztosítókban. Hogy a magyar tulajdonrész szektorális arányá­nak megemelésén túl van-e értelme ennek, az egyelőre nem világos. Ezen a bulin még keresni sem lehet olyan jól, mint a módszeres rekonkviszta terepasztalaként szolgáló bankpiacon. De ha az egészségbiztosítás lehetősége is megnyílik…

Kritika

Kiállítás

Kritika

Felszabadult és felszabadító

David Hockney: Insights. Reflecting the Tate Collection

A kortárs képzőművészet egyik világsztárja, a sokak által a legjelentősebb 20. századi angol festőként számon tartott David Hockney Magyarországon legutóbb akkor került be a hírekbe, amikor 2018-ban az Egy művész portréja (Medence két alakkal) című 1972-es művét a Christie’s aukciósház New York-i árverésén 90,3 millió dollárért adták el, amivel Hockney elhódította Jeff Koonstól (akit idehaza még mindig leginkább Staller Ilona egykori férjeként és megszobrászolójaként ismer a többség) a legdrágább élő művész státuszát.

Film

Kritika

Szafari

Mia Hansen-Løve: Bergman szigete

Vannak kiállítások, ahol meg­tekinthető valamely Nagy Ember karosszéke, töltőtolla, kalapja, tajtékpipája… De mi tud elárvult tárgyakból kiderülni az egyetlen fontos dologról: az életműről? Azonkívül, hogy megélhetést biztosít helyi erőknek? Ilyen turisztikai célpont ma Fårö szigete, amely egykor Ingmar Bergman ihletője, lakhelye, menedéke, filmjeinek emblematikus színhelye volt.

Film

Kritika

Visszatekert szalag

Michael Bay: Rohammentő

Michael Bay a filmrendezők Henry Fordja, aki nézőinek minden igényét ki tudja elégíteni, ha azt az egyet kérik tőle, amit előállítani képes. A pénz nem akadály, akár ez is lehetne a filmjeinek alcíme, hiszen castingra, sport­autókra, lenyűgöző helyszínekre sosem sajnálja a büdzsét, a legtöbbet persze ezek felrobbantására költ.

Tévétorrent

Kritika

Véghelyzet

This Is Going to Hurt

Alulfizetett alkalmazottak, elhasznált vizsgálati eszközök, hajszolt, kialvatlan rezidensek és a frissen szült anyukára szakadó plafon.

Könyv

Kritika

A vajdaságiasság zamattya

Vass Szabolcs: Rokon Ilonka evangéliuma

Vass Szabolcs számítógépes grafikával kollázsokat kezdett készíteni tipikus vajdasági mondásokból, frázisokból és régimódian giccses angyalkás képecskékből. A korszerű giccs sokkal rafináltabb – ez itt naiv ó giccs, amilyet élőben már ritkán látni. Susan Sontag fogalmával élve: nekünk ez camp, idézőjelek közé tett és immár reflektálhatóvá vált ősgiccs, amelynek tanúságereje van.

Színház

Kritika

Ellenségek

Jelenetek a bábuk életéből

A darab Ingmar Bergman 1980-ban bemutatott filmje alapján készült, és főbb szereplői korábban már feltűntek a Jelenetek egy házasságból kockáin is. Ez a történet annak próbál utánamenni, hogyan juthat el egy látszólag mintaéletet élő férfi a gyilkosságig.

Zene

Interjú

Zene

„Másnap egész másképpen játsszuk”

Uri Caine zongorista

A New York-i jazzélet meghatározó alakja nem törődik a klasszikus zenét és az improvizatív jazzt elválasztó felfogással. Bartók-darabokból összeállított műsorát, amelyet korábban letiltottak az örökösök, most a Müpában adta elő a Bartók Tavasz című rendezvénysorozat koncertjén.

HANGADÓ - Interjú

Zene

„Tiszta perzsavásár”

Marie-Ange Petit ütőhangszeres művész

Sokféle hangszerének komoly szakembere, kutat, zenél, néha táncol is a színpadon. Imád barkácsolni, ami ehhez a sokszínű hangszerparkhoz szerinte elengedhetetlen. Beszélgetésünkből az is kiderül, hogy a historikus ütőhangszerjátékhoz nem elég jól ütni.

HANGADÓ

Zene

„Nem kiállítási tárgy”

20 éves a Szent Efrém Férfikar

Hogyan lehet megszólítani a szakrális zenével napjaink közönségét, és hogyan fér meg a bizánci zene mellett egy-egy „pandeó”. A kórus tagjaival beszélgettünk.

HANGADÓ

Zene

Mi lesz veled, Kocsis Zoltán?

Kegyetlen év volt 2016 – Esterházy Péter után néhány hónappal, november 6-án Kocsis Zoltán is meghalt. Öt és fél éve próbáljuk, eleve kudarcra ítélve, pótolni a hiányát, de még a veszteséget sem mértük fel igazán, s a hagyatékát őrző és továbbadó intézmény sem jött létre.

Lemez

Zene

Fejbólogatós

Az Attacca Quartet két új lemezéről

Elmúltak már azok az idők, amikor az amerikaiak nem tudták, hogy mikor kell tapsolni, ki a jó zongorista, a jó zeneszerző, és sajátjaik közül is csak azt tartották valamire, aki megtette a zarándokutat az Óhazába, hogy Boulanger-tól vagy Stravinskytól tanuljon. Aztán jött Copland, Bernstein, a minimalisták és ki tudja még hány irányzat, akik lóugrással tették túl magukat a darmstadti iskola kényszeres avantgardizmusán és a vele járó sznobéria beépített előítéletein.

HANGADÓ - koncert

Zene

A tiszta forrás

Várjon Dénes, Keller András és a Concerto Budapest

Bartók legtöbbet idézett, szállóigévé lett gondolata egy 1931 januárjában, Octavian Beu román zenetudósnak írt leveléből származik és eredeti kontextusában így hangzik: „Az én igazi vezéreszmém azonban […] a népek testvérré-válásának eszméje. […] Ezt az eszmét igyekszem – amennyire erőmtől telik – szolgálni zenémben; ezért nem vonom ki magam semmiféle hatás alól, eredjen az szlovák, román, arab vagy bármiféle más forrásból. Csak tiszta, friss és egészséges legyen az a forrás!”

Visszhang

Visszhang: koncert

Visszhang

Anthony Roth Costanzo

Alighanem akkor is operai világ­sztárrá tette volna az amerikai kontratenort Philip Glass Akhnatenjének címszerepe, ha a Met szenzációs 2019-es produkciója csak egyszeri mozis világközvetítés révén jut a közönség elé.

Visszhang: koncert

Visszhang

Máté-passió

Üdvös szokás, hogy húsvét előtt a világ jelentős régizene-együtteseinek valamelyike eljátssza Budapesten Bach egy-egy passióját.

Visszhang: lemez

Visszhang

Camila Cabello: Familia

A kubai-mexikói származású énekesnő személyében korunk popszupersztárját ünnepelhetjük.

Visszhang: tévésorozat

Visszhang

Az aranykor

Julian Fellowes amerikai válasza saját ragyogó brit családi sagájára, a Downton Abbey-re.

Film

tévésmaci

Film

Kakas, vigyázz!

Amikor Sztupa és Troché elhevertek a Tisza-parton, a táj gyönyörű volt, és kurvára csíptek a szúnyogok. Ráadásul akkorák voltak, mint egy aszteroida.

Színház
Interaktív

Interaktív

Szüret 2022/15.

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

Gasztro

étel, hordó

Gasztro

Thai Spicy Nine

Nagyszabású munkálatok kezdődtek 1967 nyarán a Károly (akkor: Tanács) körúton.