720 négyzetméteres állami villába költözhet Áder János

  • narancs.hu
  • 2022. április 14.

Belpol

Leköszönéshez szeretettel.

"A távozó államfő egy újjávarázsolt és kibővített rezidenciát kap otthonául, a beruházást pedig kormányrendelettel segítették, mivel nagyobb lett a ház, mint amekkorát építeni lehetett volna a XII. kerületi előírások szerint" - írja a 24.hu.

Az ingatlan, amelybe a tisztségétől búcúszó Áder János költözhetm 720 négyzetméter, és épp csak pár száz méterre van a Béla király úti köztársasági elnöki rezidenciától.  A költözésről szóló információkat a Köztársasági Elnöki Hivatal is megerősítette, a 24.hu-nak azt válaszolták:„A volt köztársasági elnökök ingatlanhasználatára vonatkozó szabályok nem változtak, ezért második elnöki ciklusa végén Áder János államfőt se több, se kevesebb juttatás nem illeti majd meg, mint a köztársaság első elnökét, Göncz Árpádot. Göncz Árpád tíz éves mandátuma lejárta után, 2000. augusztusában, a II. kerületi Vérhalom tér 7. alatt található reprezentatív neobarokk villába költözött, Áder János pedig elfogadta a számára felajánlott XII. kerület, Béla király út 3/a. alatt található ingatlant.”

A jogszabály, amelyre a fenti közlés hivatkozik, kimondja, hogy hogy a volt köztársasági elnök kérheti, hogy az állam gondoskodjon a „megfelelő” lakhatásáról. A volt elnökök juttatásai pedig életük végéig járnak.

Az ingatlanról, amelybe most Áder beköltözhet, azt lehet tudni, az amerikai nagykövetségtől 2007-ben csere révén került az államhoz. Az átlagos állapotú, 364 négyzetméteres ingatlant tavaly kezdték el bővíteni ls felújítani. Ahhoz pedig, hogy ez megvalósítható legyen, még a kormány rendeletet is hozott:

  • Az ingatlant egy 2020. decemberi kormányrendeletben hozzácsapta a korábban már nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított Normafa Park beruházáshoz, pedig távolabb esik a Normafától.
  • A rendelet a telekre vonatkozó beépíthetőségi korlátot megemelte 15-ről 20 százalékra, a minimális zöldterületre vonatkozó mutatót pedig csökkentette 65-ről 60 százalékra.

A 24.hu szerint erre azért lehetett szükség, mert a hatályos építésügyi előírásoknál nagyobb házat terveztek, a portál birtokába került dokumentáció szerint az építési engedélyt 2021 januárjában adták be, ebben már a beépítettséget 17,2 százalékra, a minimum zöldterületet pedig 60,19 százalékra tervezték.

Azt írják:

a villa összesen 720 négyzetméteres lett, ami kétszerese az eredetileg ott álló háznak, és liftet is építettek az épületbe.

A 24. hu azt is hozzáteszi, hogy Ádernek a bevallása szerint két budai lakása is van: fele részben tulajdonosa egy 135 négyzetméteres, 55 négyzetméteres óriásteraszos II. kerületi ingatlannak és egy 2019-ben vásárol 125 négyzetméteres ingatlannak II. kerületben. Emellett Kisorosziban egy 75 négyzetméteres házban negyedrészt van tulajdonosi részesedése.

 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.