A kormánypárti médiában aláírást gyűjtenek a vasalódeszkás tanárt megalázó igazgatóért

  • narancs.hu
  • 2020. június 15.

Belpol

A portál szerint a tornatanárt normális társadalomnak ki kéne vetnie magából, és “Balázs József igazgató urat nem büntetni, hanem kitüntetni kellene”.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a tankerület meghurcolta azt a makói testnevelőtanárt, aki egy vicces videóval próbálta motiválni a diákjait a digitális oktatás kezdetén. Vezsenyi László, a Makói József Attila Gimnázium tanára még a digitális oktatás bevezetése után készített egy humoros videót arról, hogy a digitális testenevelésóra keretében egy vasalódeszkán fekve hogyan kell gyakorolni az úszást.

Ombudsmani vizsgálat is indult az ügyben, mely után a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ vezetője, Balázs József lemondott, és bejelentése szerint június 15-i hatállyal távozik a posztjáról.

A 24.hu kiszúrta, hogy hétfőn ugyanakkor a hódmezővásárhelyi promenad.hu-n új fejezetéhez ért a történet, a fideszhez közeli portálon ugyanis megjelent egy petíció felhívás, amely Balázs József melletti kiállásra sarkall. A petíció szerint Balázs József remek pedagógus, Vezsenyi ráadásul „munkaidőben alkoholt fogyasztott és balesetveszélyesen oktatott”, “még akkor is, ha mindezt egy gyenge humorral akarta megfűszerezni”, a normális társadalomnak ki kéne vetnie magából, és “Balázs József igazgató urat nem büntetni, hanem kitüntetni kellene”. A fideszes portál azt veti a tornatanár szemére, hogy miközben bemutatta sajátos úszásoktatását, az asztalon, melyet szintén vett a kamera, két doboz Soproni állt.

A promenad.hu olvasói levelének címe: álljunk ki Balázs József mellett!

Az EMMI szerint túlkapás történt a vasalódeszkás tanár ügyében

A tárca elfogadja a tankerületi igazgató lemondását. „A tárca egyértelmű túlkapásként értékeli a tankerületi igazgató eljárását - nyilatkozta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) az ATV-nek. A tárca szerint mivel az érintett igazgató több szakmai hibát is vétett az utóbbi időszakban, ezért elfogadják a lemondását.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.