A Mészáros-cégek 854 milliót fizettek a TAO-támogatások rendszerébe az államkassza helyett

  • narancs.hu
  • 2020. június 16.

Belpol

És csupán négy cégről beszélünk.

A Mészáros-család cégei összesen 854 millió forintot pumpáltak a TAO-támogatások rendszerébe, ezzel párhuzamosan a költségvetésbe ennél kevesebbet, 839 millió forintot fizettek be a sokmilliárdos árbevételük után, szúrta ki az mfor.hu.

A lap a cégek leadott mérlegbeszámolója alapján számolta ki az összeget és az is kiderült, hogy:

  • A Fejér-B.Á.L. Zrt., ami Mészáros Lőrinc gyerekeinek tulajdonában van, 88,9 millió forintot adott látvány-csapatsportok támogatására;
  • a Mészáros-gyerekek másik érdekeltsége, a Fejér Tervező Kft. sem maradt ki a TAO-támogatói körből, de ők csak 8 millió forinttal járultak hozzá valamelyik sportszervezet fejlesztési programjához;
  • az R-Kord Kft. kiegészítő melléklete szerint 261 millió forintot utaltak el TAO-támogatásként;
  • a Mészáros és Mészáros Kft. pedig 459,9 millió forintot nem a költségvetésbe utalt, hanem egy szimpatikus sportszervezet számlájára.

A lap megjegyzi, egyelőre nem minden Mészáros-érdekeltség tette közzé az éves beszámolóját, akik pedig leadták, azok közül sem mindegyik osztotta meg, mekkora összeget költött a látvány-csapatsport támogatásra.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.