A minisztérium szerint jogszerűen törölték az állam elővásárlási jogát Orbán Ráhel tokaji földjeiről

  • narancs.hu
  • 2024. január 9.

Belpol

A világörökségi ügyekért is felelős miniszter, vagyis Lázár János kezdeményezésére.

Közleményt adott ki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium a tokaj-hegyaljai földekre vonatkozó állami elővásárlási jogokról, miután a 24.hu decemberi cikke alapján beadott DK-s képviselői kérdést Polt Péter legfőbb ügyész feljelentésként értékelte.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Orbán Ráhel több, frissen vásárolt tokaj-hegyaljai ingatlanának tulajdoni lapjáról törölték a világörökségi címen a magyar állam számára bejegyzett elővásárlási jogot. Bár a Navracsics Tibor vezette tárca közleménye nem említi a miniszterelnök lányának nevét, az kiderül belőle, hogy

a földhivatal a világörökségi ügyekért is felelős miniszter, vagyis Lázár János megkeresésére törölte az ingatlanok tulajdoni lapjáról az állami elővásárlási jogot.

„A törvény egyértelműen rögzíti, hogy a világörökségi területen lévő ingatlanokon az államot – a lakhatás céljára szolgáló épületet (lakás, lakóház), valamint a földet kivéve – más jogosultakat megelőzően elővásárlási jog illeti meg. Mivel az érintett mezőgazdasági ingatlanokra a törvény szerint nem vonatkozik világörökségi státusz miatti állami elővásárlási jog, ezért a földhivatal a világörökségért felelős miniszter megkeresésére törölte azt a tulajdoni lapokról” – írta a minisztérium a 24.hu cikke szerint, hangsúlyozva, hogy a kormányhivatal jogszerűen járt el.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.