A MOK-elnök Kincses Gyula levelet írt Orbánnak az egészségügy halaszthatatlan megújításáról

  • narancs.hu
  • 2020. május 30.

Belpol

És a bérek rendezéséről.

A Magyar Orvosi Kamara honlapja szerint az elnök a kamara elnökségének nevében levélben kérte Orbán Viktortól az orvosi bérek rendezését.

„A járvány rávilágított arra, hogy a magyar egészségügy szerkezeti és financiális megújítása mára halaszthatatlanná vált”, írja Kincses. Megjegyzi: az orvostársadalom erőn felül teljesített a járvány alatt.

Az egészségügy megújításának kulcseleme az orvosi bérek rendezése. „A magyar emberek egészségének védelmét nem lehet tovább a gyorséttermi dolgozókéval megegyező 900 forintos orvosi és a szakmunkásokétól is elmaradó 1700 forintos szakorvosi nettó órabérre építeni“, áll a levélben.

A MOK által kidolgozott bértáblát az Emberi Erőforrások Minisztériuma elfogadta tárgyalási alapként még tavasszal, a járványhelyzet miatt azonban a tárgyalások félbeszakadtak, azóta hiába kérték az újraindításukat.

Kincses Gyula

Kincses Gyula

Fotó: Németh Dániel

"Be kell látnia, Miniszterelnök Úr, hogy most, a járvány első szakaszának sikeres leküzdése után már nem a tárgyalások folytatása, hanem a bérrendezés vált halaszthatatlanná. A fáradt, végletekig túlterhelt  orvostársadalomból a hivatására koncentráló nemzeti erőforrást kell alkotnia az ország vezetésének", írja az elnök.

Kincses kitér arra, hogy a héten benyújtott, jövő évi költségvetésben lévő összegek nem fedezik az egészségügy megfelelő működését, és nem elegendőek arra, hogy az egészségügyi dolgozókat a pályán, illetve itthon tartsák.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”