A Momentum 1 millió forinttal segíti ki az Orbán-beszéd miatt megbírságolt Hadházy Ákost

  • narancs.hu
  • 2025. március 10.

Belpol

Szolidaritást vállalnak a független képviselővel, aki „a kormány köpönyegforgató politikáján felháborodott” magyarok álláspontját képviselte.

A Momentum 1 millió forinttal támogatja Hadházy Ákost, miután a független képivelő 7 milliós bírságot kapott Kövér Lászlótól, amiért egy 18 évvel ezelőtti Orbán-beszéddel zavarta meg a miniszterelnök felszólalását.

Hadházy adománygyűjtést indított, hogy be tudja fizetni a házelnök által kiszabott büntetést, aki egyébként nemcsak azt kifogásolta, hogy a képviselő a miniszterelnök nyugati demokrácia fontosságáról szóló nyilatkozatát játszotta le egy hangszórón, de a büntetés indoklásába azt is beleírta, hogy az ellenzéki politikus „rendszeresen illegitimnek, »bábszínháznak« nevezi” az országgyűlést, amelynek munkájában álláspontja szerint nincs értelme részt venni.”

„Hadházy Ákos ezzel a tettével sok százezer, a kormány köpönyegforgató politikáján felháborodott magyar álláspontját képviselte. Azzal az 1 millió forinttal, amivel a Momentum beszáll a meghirdetett adománygyűjtésbe, szolidaritásunkat fejezzük ki Hadházy Ákos felé” – olvasható Tompos Márton hétfő délelőtti Facebook-posztjában. A párt elnöke hozzátette: „Azt üzenjük ezzel is, hogy senki nincs egyedül azok közül, akiket cserben hagy, vagy akiket megtámad Orbán Viktor orosz érdekeket szolgáló bábkormánya.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mesterségvizsga

Egyesek szerint az olyan magasröptű dolgokhoz, mint az alkotás – legyen az dalszerzés, írás, vagy jelen esetben: színészet –, kell valami velünk született, romantikus adottság, amelyet jobb híján tehetségnek nevezünk.

Elmondom hát mindenkinek

  • - ts -

Podhradská Lea filmje magánközlemény. Valamikor régen elveszett a testvére. Huszonhét évvel az eltűnése után Podhradská Lea fogta a kameráját és felkerekedett, hogy majd ő megkeresi.

Nem oda, Verona!

  • - turcsányi -

Valahol a 19. század közepén, közelebbről 1854-ben járunk – évtizedekre tehát az államalapítástól –, Washington területén.

Nagyon fáj

  • Molnár T. Eszter

Amióta először eltáncolta egy kőkori vadász, ahogy a társát agyontaposta a sebzett mamut, a fájdalom a táncművészet egyik legfontosabb toposza.

Mindenki a helyére

Mit gondol Orbán Viktor és a Fidesz a nőkről? Hogyan kezeli őket? És mit gondol ugyanerről a magyar társadalom, és mit a nők maguk? Tényleg a nők pártja a Fidesz? Ezeket a kérdéseket próbálja megválaszolni a kötet többféle aspektuson keresztül. Felemás sikerrel.

Megint dubajozás

Alacsony belépési küszöb, mesés hozamok, könnyű meg­gazdagodás, örök élet: ezek közül az első kettőt biztosan ígérik a mesés dubaji ingatlanbefektetési ajánlatok. Pedig az előrejelzések szerint akár egy éven belül kipukkadhat az ingatlanlufi.

A beismerés semmis

Az ügyész kizárását kezdeményezte a védelem, a különböző tit­kos­­szolgálati szervek más-más leiratot készítettek ugyan­arról a hangfelvételről – bonyolódik a helyzet abban a büntetőperben, amelynek tárgya a Nyugat-Európába irányuló illegális kutyaexport.