A Nemzeti alaptantervből vizsgáztatná a tanárokat a Belügyminisztérium

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 6.

Belpol

A távoktatási képzést a Nemzeti Közszolgálati Egyetem informatikai továbbképzési rendszerben kellene teljesíteni.

Egy új, a pedagógus továbbképzés rendszerétől független képzésen kell részt venniük a tanároknak, tanítóknak és az óvodapedagógusoknak a következő tanévben, hogy „megújítsák” ismereteiket a Nemzeti alaptanterv és az Óvodai nevelés országos alapprogramjával kapcsolatban – szúrta ki a Belügyminisztérium által hétfőn közzétett rendelettervezetben a Népszava.

A tervezet szerint a képzést a köznevelésért is felelős miniszter, vagyis Pintér Sándor belügyminiszter írhatja elő a pedagógusoknak, a képzést és a számonkérést pedig 2024. szeptember 1. és 2025. január 31. között kell teljesíteni, amit az Oktatási Hivatal szervez meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) bevonásával.

Maga a képzés egy tíz órás távoktatási képzés lesz, amit az NKE által működtetett informatikai továbbképzési rendszerben kell teljesíteni.

Az előírás azokra is vonatkozik, akik idén december 31-éig létesítenek új köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyt, ugyanakkor nem vonatkozik a szakképzésben szakmai tantárgyat oktató tanárokra. A sikeres teljesítéshez a pedagógusoknak húsz kérdésből tizenötre kell helyesen válaszolniuk. Ha az első számonkérés sikertelen, azt még két alkalommal lehet megismételni. A képzés teljesítését és eredményét a pedagógusok új, ugyancsak szeptembertől induló teljesítményértékelése során is figyelembe fogják venni.

Az indoklás szerint minderre azért van szükség, hogy „a pedagógus hivatása gyakorlása során alkalmazott tartalomszabályozókra vonatkozó ismereteit időről-időre megújítsa”. A tervezet kitér a pedagógusok iskolai mobiltelefonhasználatának szabályozására is: e szerint a tanórai és egyéb foglalkozások ideje alatt, valamint a tanulói felügyelet ellátása során mobiltelefont és egyéb digitális, infokommunikációs eszközt csak a neveléssel-oktatással összefüggő célokra használhatnak. Kivételt jelentenek az iskolán kívüli programok, vagy ha valamilyen veszély, szabálysértés vagy bűncselekmény elhárítása és segítségkérés miatt kell használni.

(Címlapképünkön: Tüntetés a státusztörvény ellen 2023. június 16-ai Kossuth téren.)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.