„A magyar demokrácia egyik utolsó üzembiztos beszállítója veszett el a Népszabadsággal” – mondta Pető Péter, a lap főszerkesztő-helyettese a Millennium Intézet és a Mérték Médiaelemző Műhely konferenciáján. Minden hozzászóló egyetértett abban, hogy a Népszabadság beszántása nem csak az olvasók és előfizetők miatt óriási baj. Azok a napi rendszerességgel szállított sztorik esnek így ki a rendszerből, amelyekből a Népszabinál nagyobb elérésű médiumok dolgoztak, például az RTL Klub híradója is.
A szerda délelőtti program időzítése nem is lehetett volna jobb. Előző nap vált biztossá, hogy a Népszabadságot kiadó Mediaworks a Mészáros Lőrinc érdekeltségi körébe tartozó Opimus Presshez kerül. A 168 Óránál súlyos fizetési gondok vannak a közelmúltbeli hírek szerint, és a lap kiadójának tulajdonosi szerkezete sem átlátható. Folyamatosak a találgatások a Népszava és a Vasárnapi Hírek eladása körül is. Azt pedig épp ma írta meg lapunk, hogy Fidesz-közeli „médiaszakemberek” már ki is szemelték a következő zsákmányt: a Borsot és több megyei újságot kiadó Lapcomot.
| ||
Újságnak látszó tárgyak
„Semmilyen reményt nem látok a folyamat megállítására” – adta meg a beszélgetés alaphangját Pető. A Mediaworks tulajdonosváltásáról ő is csak a médiából értesült, a cég állítólagos új igazgatósági tagja, a Magyar Időket is vezető Liszkay Gábor mindeddig nem kommunikált a Népszabadság munkavégzés alól felmentett szerkesztőségével. Pető szerint a folytatáson egyelőre nem igazán gondolkodnak, a jelen tarthatatlan helyzetet akarják először megoldani. „Felfüggesztett munkavállalóként bármikor berendelhetnének akár a Tolnai Népújság makrogazdasági elemzőjének is. A Magyar Idők menedzsmentjéről bármit el tudok képzelni” – mondta Pető.
Gál J. Zoltán, a Vasárnapi Hírek főszerkesztője (aki a VH és a Népszava integrációjáért is felel) alapvetően optimista volt a lapcsoport jövőjét illetően, valószínűleg a Népszabadság hoppon maradt előfizetőire, és talán néhány újságírójára is számít. A lapok vevőjéről, egy bejegyzés alatt álló liechtensteini cégről azt mondta, bízik benne, hogy az eddigi szellemben és anyagilag kiszámítható módon dolgozhatnak tovább, „bár természetesen jobb lenne, ha egy Warren Buffettbe oltott Mark Zuckerberg látott volna fantáziát bennünk”. Egyes hírek szerint a liechtensteini cég mögött valójában Jürg Marquard svájci médiabefektető (a Playboy, a Joy és egyéb hazai életmódmagazinok tulajdonosa) áll. Erről Gál csak annyit mondott, hogy Marquard nem vett részt az adásvételben.
| ||
D. Bányász Gergő, a Hír Tv belpolitikai főszerkesztője szerint a sajtószabadság egyre inkább szigetszerűvé válik Magyarországon, ő az egyik ilyen szigetnek látja Simicska Lajos médiaportfólióját. Azt mondta, Simicska nem szól bele a televízió szerkesztőségébe, sőt akkor sem szűnnének meg, ha a kormánnyal összekülönbözött volt főoligarcha egyik napról a másikra elzárná a pénzcsapokat. „Szomorú, hogy Simicska Lajos jelenti a szabadság kis szigetét a magyar sajtóban, és ennek örülnünk kell” – mondta Gál J. Zoltán. D. Bányász hiányolta az újságírók közötti szolidaritást is, szerinte ha a Népszabadság helyett a Magyar Hírlapot zárták volna be, sokan nem álltak volna ki a kollégák mellett. „A módszert természetesen akkor is elítéltem volna, de különbség van újság és újságnak látszó tárgy között” – vágott vissza Gál.
Sosem volt médiapiac
Bátorfy Attila, az Átlátszó újságírója és a CEU kutatója azt emelte ki, hogy 2010 óta rengeteg külföldi médiatulajdonos vonult ki Magyarországról, a korábban általuk fenntartott médiumok rendre a kormány közelében landoltak. „Ráadásul ezek a kormányközeli üzletemberek semmilyen üzleti kockázatot nem vállalnak, a médiumokat állami hitelből veszik, majd állami hirdetésekből tartják fenn.” Polyák Gábor médiajogász szerint az állami hirdetések minden eddiginél aránytalanabb elosztása az EU-s szabályok szerint tiltott állami támogatásnak minősülhet. A Mérték emiatt el is készített egy beadványt, de az Európai Bizottságnak csak akkor tudják jelezni a problémát, ha találnak az eljárást felvállaló, a torz hirdetési piac által negatívan érintett médiavállalatot.
Abban az újságírók és a szakértők egyetértettek, hogy Magyarországon sosem volt normális médiapiac. Széky János, az Élet és Irodalom munkatársa szerint a korábban kétpártrendszerre kalibrált struktúrát 2010-ben egypárti médiairányítás váltotta fel, az utóbbi időben pedig mintha a mégoly formális jogi szabályozás is megszűnt volna. A Mediaworks és a Pannon Lapok Társaságának fúzióját például mindenféle indoklást mellőzve engedélyezte a médiahatóság. Polyák Gábor is úgy látja, hogy a Népszabadság átjátszásában kulminálódó 2014 utáni fordulat meglepő volt, „még a Simicska-érából sem következett.” Széky azt is mondta, hogy a magyar média tulajdonviszonyai annyira tisztázatlanok, hogy a kormányzat sem mindig tudja, mit csinál. Ezzel arra utalt, hogy a 168 Órát tulajdonló Brit Media Kft. mögött Dimitrij Firtas ukrán oligarcha is felsejlik.
| ||
Gál J. Zoltán szerint csak abban lehet bízni, hogy a Népszabadság-üggyel a kormány a médiapolitikáját is „túltolta”, a dühös olvasók ráébredhetnek, hogy ha minőségi tájékoztatást szeretnének, muszáj fizetniük a tartalomért. Optimista lezárása volt ez a konferenciának, amelyet Urbán Ágnes, a Mérték kutatója a „lágy cenzúráról” szóló éves jelentésük ismertetésével kezdett. És azt mondta, jövőre valószínűleg el kell hagyniuk a kiadvány címéből az eufemisztikussá vált „lágy” jelzőt.
