A Nyugati pályaudvar elé is felfestették, merre van Lázár János kastélya

  • narancs.hu
  • 2025. január 8.

Belpol

Vonattal 185 kilométer.

Mint arról a lapunk is beszámolt, december 27-én Lázár és János névnapja volt, ebből az alkalomból pedig a Kétfarkú Kutya Párt makói szervezete felfestette az úttestre, hogyan lehet eljutni a batidai vadászkastélyhoz. A vadászház egy olyan cég szálláshelye, melyben Lázár Jánosnak is tulajdonrésze van, a miniszter pedig innen kívánt boldog adventet. A kastélyt a miniszter és családja földjei veszik körbe.

Promenád24 „MÁV-dolgozó feltűnősködött a batidai vendégháznál” címmel számolt be az akcióról, és a cikkben közzétették az aktivista nevét, fényképét, autója rendszámát és a pontos lakcímét is. A lap szerint az aktivista „oda piszkított, ahonnan enni kap” – az illető ugyanis 15 éve dolgozik a MÁV-nál.  Mint aztán kiderült, Lázár János építési és közlekedési miniszter megkegyelmezett és kifejezetten kérte, ne bocsássák el a politikai aktivizmuson kapott MÁV-dolgozót.

 
Lázár kastélya arrafelé - Facebook/MKKP Makó
 

Noha a feliratot rövid úton eltüntették a batidai kastély közeléből, egy ismeretlen állampolgár szerdán Budapesten akciózott és a Nyugati pályaudvar – aminek szintén Lázár János a gazdája – bejáratához festette fel a "Lázár kastélya 185 km" feliratot, nyíllal jelölve az irányt is. 

Mint azt arra járó szemfüles kollégánk jelezte, "elég friss volt a festék, most fújhatták fel, gondolom, hamar el is takarítják".

 
Felirat a Nyugati pályaudvar bejárata előtti járdán –  Lázár János kastélyát vonattal is megközelíthetjük. A MÁV-val kicsit döcögős lehet az út, de autóval az utolsó 6 kilométerre biztosan nem lehet panasz 
Fotó: Bajnai Marcell

Még szeptemberben írta meg az Átlátszó, hogy kilométerenként mintegy félmilliárd forintot költ a Magyar Közút egy olyan négyszámjegyű mellékút 6 kilométeres szakaszára, amelyen bár alig van forgalom, az M43-asról éppen Lázár János batidai kastélyához vezet.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.