A Párbeszéd titokfelügyeleti eljárásra szólítja fel Péterfalvi Attilát

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. augusztus 10.

Belpol

Az autópálya-koncessziók tíz évre titkosított háttérszámításaival kapcsolatban.

A Párbeszéd arra szólítja fel Péterfalvi Attilát, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökét, hogy hivatalból indítson titokfelügyeleti eljárást az autópálya-koncessziók tíz évre titkosított háttérszámításainak ügyében.

Az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese kedden online sajtótájékoztatón hangsúlyozta, az EU egyik irányelve alapján az öt évnél hosszabb koncessziók esetében bizonyítani kell, hogy ez az időtartam szükséges ahhoz, hogy a kiírás nyertesének beruházása megtérüljön. Kiemelte, hogy ebben az esetben 35 évről van szó.

A Párbeszéd ezeket a számításokat megpróbálta kikérni a Miniszterelnöki Kabinetirodától és a Nemzeti Koncessziós Irodától, de az előbbi "hárított", az utóbbi pedig arra hivatkozva, hogy döntés-előkészítő anyagról van szó, tíz évre titkosította a dokumentumokat - közölte Tordai Bence.

Arra is kitért, hogy pártja, illetve független szakértők becslései szerint a koncessziós kiírás sehogy nem éri meg a magyar államnak, ha a terv megvalósul, akkor az adófizetők több ezer milliárd forintot veszítenek.

Péterfalvi Attila a titokfelügyeleti eljárás keretében "megállapíthatja, hogy jogellenesen titkosították tíz évre" a háttérszámításokat - mondta.

Dorosz Dávid, a Párbeszéd elnökségi tagja az "elmúlt harminc év legnagyobb lopásának" nevezte az ügyet. Ennek az árát a magyar emberek fogják megfizetni, drágábbak lesznek az autópálya-matricák, rosszabb lesz az utak minősége - állította.

A politikus arra kérte a választókat, hogy támogassák Karácsony Gergely főpolgármester népszavazási kezdeményezését, amelynek egyik pontja éppen az autópálya-koncessziókkal foglalkozik, illetve kérte, hogy jövőre váltsák le a kormányt.

Azzal, hogy miért akarja a kormány koncesszióba adni az autópályákat, ebben a cikkünkben foglalkoztunk:

 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.