A parkolóórákat és az autómosókat is bekötnék idén a NAV-hoz

  • narancs.hu
  • 2019. február 9.

Belpol

A jelszó: gazdaságfehérítés.

Varga Mihály a Magyar Nemzetnek adott interjújában közölte, hogy a gazdaságfehérítést célzó projektek keretében az idén következő lépésként az uatómosókat éa a parkolóórákat is beköthetik a NAV-hoz.

A kormány tavaly év végén döntött arról, hogy az étel- és az italautomaták mintájára más készülékeket is be kell kötni a NAV-hoz. Így például a parkolóautomatákat szintén összekapcsolhatják majd az adóhatósággal – nyilatkozta Varga.

Emlékeztetett arra, hogy 2014 óta működik az online pénztárgépek rendszere, 2015-ben alakították ki a közúti áruszállítást ellenőrző adóhatósági rendszert, tavaly pedig az online számlázás is megkezdte működését.

Számításaik szerint csak a múlt évben több mint 400 milliárd forintos állami bevétel származott azoktól a gazdasági szereplőktől, amelyek korábban illegálisan vagy féllegális módon működtek.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.