A Publicus felmérése szerint 2022-ben Budapesten a többség az ellenzéki összefogásra szavazna

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 27.

Belpol

Migránsozással sem tudnának nyerni a kormánypártok a fővárosban. Vidéken egészen más a helyzet.

A budapestiek 58 százaléka akkor is az ellenzéki összefogásra szavazna 2022-ben, ha addig egy Magyarországot is érintő menekültválság alakulna ki – ez derült ki a Publicus Intézet felméréséből, amelyet a Népszavának készített.

A kutatás eredménye szerint a Fidesz ebben az esetben 28 százalékra számíthatna Budapesten, míg a szavazók14 százaléknyi bizonytalan a kérdésben.

A kisebb településeken, a községekben viszont úgy tűnik, jól jönne Orbán Viktornak a 2015-ös hasonló menekültválság: 44 százalékra számíthatna a mostani kormánypárt, míg az ellenzék 32 százalékot kapna.

A felmérésből az derült ki, hogy vélhetően azért nem ez a téma lesz a szavazás során a mérvadó, hiszen egy esetleges menekültválságban tartott parlamenti szavazáson a voksok 39 százalékát kapná az ellenzék és ugyanennyit szereznének a mostani kormánypártok.

A Publicus felmérése egyébként kitér az afganisztáni helyzetre is. A kutatás eredményei szerint Magyarországon a lakosság majdnem háromnegyede (71 százaléka) azt gondolja, hogy emiatt nagy valószínűséggel a 2015-ben tapasztalthoz hasonló menekülthullám indul Európa felé és ez érinteni fogja hazánkat is, és mindössze 20 százalékra tehető azok aránya, akik nem tartanak ettől.

A kormánypárti szavazók között vannak a legkisebb arányban azok (9 százalék), akik szerint az lenne a helyes magatartás az uniós országok részéről, ha befogadnák azokat, akik bizonyítani tudják, hogy életveszélyből menekülnek. Ennél sokkal több Fidesz-KDNP szimpatizáns (23 százalék) tartaná azt helyes megoldásnak, ha a menekülőket egyszerűen csak visszatoloncolnák Afganisztánba.

Az ellenzéki választók épp fordítva vélekednek, de abban szinte teljes az egyetértés a táborok között, hogy az Afganisztánnal határos országokat kellene segíteni, hogy ott kezelhessék a menekültkérdést, a magyar társadalom majdnem kétharmada ezt tartaná a leghelyesebb megoldásnak, nem törődve az érintett államok álláspontjával - áll a Publicus kutatásásban.

(Népszava)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.