A vége 2 millió 301 ezer – Itt a mindennél hitelesebb nemzeti konzultáció mindennél átláthatóbb összesítése

  • narancs.hu
  • 2017. december 3.

Belpol

Nincs miben kételkedni.

Vasárnap kiderült: minden eddigi rekordot felülmúlt a nemzeti konzultáción való részvétel, amelyen a pénteki összesítés szerint 2 301 463-an vettek részt. Ezt Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója jelentette be.

Tutira az van bennük

Tutira az van bennük

Fotó: MTI

Hidvéghi az MTI tudósítása szerint a Magyar Polgári Szövetség nevében köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a nemzeti konzultációban, „vette a fáradságot, hogy elmondja véleményét a Soros-tervről”, és visszaküldte vagy az interneten kitöltötte a kérdőívet.

Hangsúlyozta, a minden rekordot felülmúló részvétel jelzi, hogy pártokon átívelő ügyről van szó, amit az ellenzéknek is érdemes lett volna elfogadni a magyar emberek véleménynyilvánításának támadása helyett.

Azt már mi tesszük hozzá: a Fidesznek pedig érdemes lenne elfogadnia azt a jogos igényt, hogy valahogy próbálja már meg hitelesen bemutatni, mennyire igaz a most már 2,3 milliósnak mondott részvétel. Bár korábban elhangzottak kósza ígéretek, de meglepődnénk, ha a kormánypárt biztosítaná a betekintést az ívekbe, helyette megy a dicshimnusz, aki meg kételkedik a számokban, annak pedig megüzenik, hogy Soros.

Semmilyen nyilvántartás nincs róla, csak üres dobozok állnak halomban, mi az?

Hadházy Ákos és Szél Bernadett betekintést nyert a káoszba. Egy hónapos küzdelemmel érte el az LMP két társelnöke, Szél Bernadett és Hadházy Ákos, hogy betekintést nyerhessen a kormánynak visszaküldött nemzeti konzultációs ívekbe. Kemény menet volt, de megérte. A kormány szerint persze ez minden idők legsikeresebb konzultációja. Ez minden alkalommal így van.

Figyelmébe ajánljuk

A felcsúti gyerek lehetetlen küldetése

A miniszterelnöknek minden korábbinál nagyobb szüksége van arra, hogy megtartsa a két és fél-hárommilliós bázisát. Ehhez úgy kellene nyitnia a szélsőjobb felé, hogy a kormány rasszizmus ellen hirdetett „zéró toleranicája” ne veszítse hitelét – ha volt neki ilyenje egyáltalán. Ez nyilvánvalóan nem fog menni. 

 

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.