A zuglói polgármester feljelenti Lázár minisztériumát a rákosrendezői szeméthelyzet miatt

  • narancs.hu
  • 2025. január 28.

Belpol

A MÁV-hoz tartozó területen tűzveszélyt okoz az illegálisan lerakott hulladék.

„Pont erre tévedt a MÁV munkatársa, közölte, hogy nem léphetünk be a területre” – mondta Rózsa András zuglói polgármester a Telex tudósítása szerint kedden a Szőnyi úton, ahol az eredeti tervek szerint a MÁV-hoz tartozó rákosrendezői üzemi területen tartott volna helyszínbejárást.

A bejárásra Lázár János építési és közlekedési minisztert is meghívta, aki nem jött el, a helyszínen pedig kiderült, hogy a polgármester nem léphet be a vasúti területre. Rózsa András azt szerette volna megmutatni a miniszternek, hogy milyen rossz állapotok uralkodnak a rákosrendezői területen, ahol az illegálisan lerakott szemét tűzveszélyt is okoz. A zuglói polgármester a helyszínen bejelentette, hogy

feljelentést tesznek a rákosrendezői helyzet miatt az Építési és Közlekedési Minisztérium ellen.

A MÁV a Telex kérdésére azt válaszolta, azért nem engedték be a zuglói polgármestert és a sajtó munkatársait, mert a zuglói önkormányzat „nem kért forgatási engedélyt”, és semmilyen hivatalos tájékoztatást nem adott a MÁV-nak arról, hogy sajtóeseményt terveznek a területen.

Rózsa András a rögtönzött sajtótájékoztatóján felidézte, hogy legutóbb december 15-én volt tűz, de szerinte folyamatosan tűzveszély van. A zuglói önkormányzat többször is felszólította a MÁV-ot, hogy takarítsa el az illegálisan lerakott, tűzveszélyt okozó, részben veszélyes hulladékot a területről, de ez a mai napig nem történt meg. A területen legalább 50 köbméter szemét lehet, aminek akár 10 millió forintba is kerülhet az elszállítása és megsemmisítése. A polgármester arról is beszélt, hogy a MÁV közbeszerzést írt ki az illegálisan lerakott hulladék felszámolására, de aztán úgy voltak vele, hogy úgyis egyben adják el a területet, ezért nem csinálnak semmilyen kármentesítést.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Tíz film, ami elkerült minket tavaly

A streamingplatformok és a nemzetközi premierek idején a legtöbb blockbustert már a magyar nézők is élvezhetik. Mindig akad azonban jó pár olyan alkotás, amely nem jut el a hazai mozikba és egyetlen itthon elérhető platformra sem kerül fel. Összeválogattunk tíz ilyen érdekes filmet 2024-ből; egyelőre nem sok esélyt látni arra, hogy magyarországi bemutatójuk legyen.