Január 22-én tartották a MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár parancsnoki beosztás átadás-átvételi ünnepségét Kecskeméten, ahol Gróf Gergely ezredest két év szolgálati idő után Könczöl Ferenc ezredes váltotta. A leköszönő parancsnok meglepően szókimondó búcsúbeszédet mondott, amit a Kecsup.hu helyi hírportál rögzített.
Gróf Gergely beszédében felelevenítette kinevezése körülményeit. Mint elmondta, 2023. február 3-án már a munkaidő vége felé futott be hozzá egy e-mail, amiben „az akkori elöljáró tudatta velem, hogy február elseje óta már én vagyok a bázis parancsnok.”
„Magyarul már két napja kinevezésre kerültem, de ezt a rendszer elfelejtette szóban közölni velem, így mentve a menthetőt elküldték emailben”
– mondta a leköszönő parancsnok, hozzátéve, hogy elődjével is nagyjából ugyanekkor közölték, hogy már két napja nem ő tölti be a pozíciót. „Ami azután következett, az is felért egy stand up komédiával” – folytatta Gróf Gergely, mivel hivatalosan még ezek után sem lehetett bejelenteni a döntést, és a parancsnok váltás ünnepélyes ceremóniája is csak hetekkel később következhetett.
Az ezredes úgy folytatja, a változások korát éljük, mivel „két év alatt két vezérkari főnök és harmadik légierő parancsnok vagy a légierő vezetéséért felelős elöljáró jutott.” „Egyben történelmi pillanat is a mai, mert a repülődandár vezető pozíciójában először köszönthetünk egy olyan elöljárót, akinek az elsődleges szakmája nem a repülés. Viszont mostantól, ha szeretné, ha nem, az lesz” – fogalmazott Gróf Gergely. Az új parancsnok Könczöl Ferenc ezredes, aki szinte egész pályafutása során a légvédelmi rakéta fegyvernem területén volt szolgálatban.
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, 2023-ban egy új kormányrendelet tette lehetővé, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter egyoldalú döntéssel, kéthavi felmentési idővel felmondhassa a szolgálati viszonyát egyes katonáknak azok közül, akik betöltötték 45. életévüket, és legalább 25 év tényleges szolgálati viszonnyal rendelkeznek. A honvédség állományában zajló változásokkal ezekben a cikkeinkben foglalkoztunk részletesen: