A statiszták és a retorika a szokásos, a díszlet és a mondanivaló viszont vadiúj volt a legnagyobb ellenzéki párt szombaton, a Ferencváros kézilabdacsarnokában tartott kongresszusán. Ezen a Fidesz - Orbán Viktor őszi kirohanásai, valamint az uniós csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosításról született négypárti megállapodás után - hivatalosan is támogatásáról biztosította hazánk EU-tagságát.Az elmúlt években nagy tételben felvásárolt jobboldali politikusok (Harrach Péter, Surján László, Demeter Ervin) és szimpatizáns közéleti személyiségek (Nemeskürty István, Eperjes Károly, Cseke Péter) megnyugtató látványa, valamint Wermer András rég látott sziluettje fogadta a belépőt a Fidesz - MPP XVI. kongresszusának helyszínén. A rendezvény egyetlen napirendi pontja Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz; és a küldöttek szemmel láthatóan nem találtak kivetnivalót abban, hogy nyitányként a Himnuszt követően felcsendült Beethoven Örömódája, az EU himnusza is. (A bizonytalankodó Nemeskürty Istvánt a mellette álló hölgy szelíd erőszakkal lebeszélte arról, hogy idő előtt helyet foglaljon.) A megjelentek felállva tapsolták meg a szokása szerint késve, a mandátumvizsgáló bizottság jelentését előadó Nagy Gábor Tamás első kerületi polgármester mondandójának kellős közepén érkező Orbán Viktort, aki hosszan járta a sportcsarnokot, és lekezelt minden útjába kerülővel.
"A Fidesz - MPP megalakulása óta támogatja hazánk uniós csatlakozását." Ezzel a kijelentéssel kezdte köszöntőjét Szájer József levezető elnök, aki szerint ennek az az oka, hogy a Fidesz vezetői "nem a Varsói Szerződésből és a KGST-ből indultak". Nem csoda hát, ha a legnagyobb ellenzéki párt a hazai politikai erők közül elsőként rendez uniós kongresszust, hogy kijelölje a csatlakozással járó "teendőket és irányokat". A demokratikus döntéshozatal látszatát keltő procedúrára (a pártelnökség által jegyzett és Orbán Viktor által előterjesztett "vitairatról" folytatott, meglehetősen egysíkú eszmecserére és az előterjesztés természetesen egyhangú elfogadására) azonban még egy okból szükség volt. Bár erről mind Szájer, mind Orbán hallgatott: a volt miniszterelnöknek az önkormányzati kampányban bedobott dacoskodása, a csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítások megfúrásának kilátásba helyezése után magyarázatra szorul, hogy a Brüsszel által támasztott, októberben még elfogadhatatlannak minősített feltételekkel miért kell mégis igent mondania a Fidesz parlamenti frakciójának (és áprilisban a párt támogatóinak) a csatlakozásra. (Mindez vitát válthat ki a következő hetekben a polgári körökbe hívott jobboldali szavazók közt, akiknek a párt iránti szimpátiája a július 4-i törvénytelen demonstráció résztvevőinek cserbenhagyása óta egyébként sem töretlen - lásd erről: A Jedi visszatér, Magyar Narancs, 2002. augusztus 30.)
Nem tudjuk, hogy a Fidesz elnökségi tagjai közül felhívta-e valaki Orbán figyelmét kötekedése önpusztító voltára; mindenesetre a volt kormányfő most jobbnak látta, ha személyesen indokolja meg pártja kongresszusán a már eldöntött tényt, vagyis a csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítások Fidesz-frakció általi (jó két hónapja még "feltételekhez kötött") megszavazását. Orbán most kimondott igenje elsősorban nem a Fidesz-szimpatizánsoknak szóló eligazítás volt a jövő áprilisi népszavazás ügyében, hanem az alkotmánymódosítás kérdésében született négypárti egyetértés utólagos magyarázata.
Orbán - a fideszes és a polgári körös rendezvények forgatókönyveitől eltérően - ezúttal nem a vita végén, annak összegzőjeként kapott szót, hanem az egyetlen napirendi pont előadójaként. Ez lehetővé tette számára, hogy maga indokolja,
miért változott meg
álláspontja alig másfél hónap alatt. Beszédében előkerültek a szokásos panelek "a nemzetközi elvárásokat a nemzet érdeke fölé helyező" jelenlegi kormányról, durrogtak a szellemesnek szánt példabeszédek, és megjelent a közép-európai országoknak a bővítés halogatása és a vártnál kedvezőtlenebb feltételek miatti (amúgy jogos) frusztrációja is. Mindez azonban már nem anynyira a tömeggyűlések Orbán-attrakcióit, inkább Margaret Thatcher racionális euroszkepszisét idézte. Itt vált világossá: Orbán elszánta magát arra, hogy az idén áprilisban mozgósított EU-, továbbá nagytőke- és pénztőkeellenes maszlaggal kábított tömegbázisának elvárásai ellenére visszatérjen a bővítés valós feltételeinek megvitatásához. Így van ez még akkor is, ha "a fair verseny, a józan ész és a méltányosság elveit keresztező" belépési feltételeket bírálva a szónok mérsékelt lelkesedést váltott ki a jelen lévő külföldi vendégekből. Ami Orbán radikális tömegbázisának valószínűleg kevés lesz, az nekik sok volt.
A fenntartások, csalódások és "veszélyek" hosszan tartó sorolása ezúttal csak az "igen" felvezetésének retorikai eszközeként funkcionált; "az étvágygerjesztő bemutatást" követően a politikussá visszavedlett tegnapi álforradalmár feltette "a kérdések kérdését": "Ha igaz, hogy a belépés után további küzdelmek várnak ránk, ha igaz, hogy a belépés gazdasági feltételei roszszabbak, mint azt valaha bárki is gondolta volna közülünk, érdemes-e még így is belépnünk az Európai Unióba?" "Igen, még így is érdemes", jelentette ki és ismételte meg többször az exkormányfő. Orbán Viktor álláspontját saját kormányának "a nemzet érdekét és az európai újraegyesítést egységbe foglaló" működésével, az országhatárok (de persze "nem a nemzetek") eltűnésével, a gazdasági elszigetelődés veszélyeivel, a nemzeti identitásnak az EU-n belüli "várható felértékelődésével", továbbá az uniós támogatásoknak a nemzetgazdaság fejlődésére gyakorolt jótékony hatásával indokolta. Előterjesztésének lényege mindössze tizenkét mondatot tett ki nyolc gépelt oldalra rúgó szövegéből. A további kilencven százalék a bővítési feltételekkel szemben megfogalmazott jogos vagy jogtalan kritikából, számtalan lejárt szavatosságú anekdotából és az ezerszer hallott közhelyek variálásából ("Európa a jövőnk. Esély és ígéret. Magyarország a hazánk. Az marad örökre.") állt.
A hozzászólások többsége Orbán "vitaindítójának" sémájára, azaz a csatlakozás kormánykritikával és a belépési feltételek bírálatával egybekötött támogatására épült. Németh Zsolt, Gyürk András, Glattfelder Béla és Illés Zoltán beszédei az exkormányfői előadás mellékleteinek tekinthetők, következtetésük magától értetődően Orbánéval azonos volt. A hozzászólók közül az Orbán-kormány két minisztere, Martonyi János és Varga Mihály tűnt ki: előbbi a magyar jobboldal retorikájából az elmúlt időszakban szinte teljesen kikopott Nyugat-barát elkötelezettségével és a bővítési tárgyalások küzdelmein túlmutató idealizmusával, utóbbi a túlburjánzó retorikai fordulatoktól mentes szakszerűségével. Az érvényes irányvonal fordulatait naprakészen követő felszólalók közül Kósa Lajos debreceni polgármester és Rogán Antal Fidelitas-alelnök racionális érveket és nehézsúlyú baromságokat hatásosan ötvöző gondolatmenete rítt ki Orbánénál erősebb szkepszisével és keményebb retorikájával.
A különböző hazai és határon túli szatellitszervezetek vezetői által tett hűségnyilatkozatok közül
kultúrtörténeti jelentősége
miatt kiemelkedik az "egységes Európa születésénél bábáskodó kereszténydemokrácia képviselőjeként" felszólaló Harrach Péteré, akinek jóvoltából a küldöttek megismerték az uniós zászló eredetének igaz történetét, mely szó szerint a következőképpen hangzik: "A zászló tizenkét csillagának a gondolata egy olyan ember lelkében született meg, aki a fatimai üzenet hatása alatt a kétezer éves biblikus szimbólumot tartotta fontosnak az egyesült Európa zászlajára tűzni." Nem kevésbé értékes, bár a fentieknél sokkal gyakorlatiasabb tanulsággal szolgált Túri-Kovács Béla, saját meghatározása szerint a Fidesz "egyik segédcsapatának" vezetője, midőn kijelentette: "önmagában" (tehát a Túri-Kovács által vezetett jelentős kisgazda segéderő nélkül) "a Fidesz csak egy hosszú távú, nagyon hosszan tartó, legnagyobb ellenzéki párt szerepére pályázhat".
A "hosszan tartó, legnagyobb ellenzéki párt" a múlt szombaton pontot tett az uniós csatlakozással kapcsolatos huzavona végére. Minden bizonnyal sokan megnyugodtak a végül kimondott fideszes (orbáni) igen hallatán, de számos, a volt miniszterelnök által "együtt mozdulásra" biztatott, majd az Erzsébet hídi blokád idején cserbenhagyott honfitársunk érezheti azt, hogy megint becsapták.
Pedig annyira azért nem. A Fidesz (Orbán) határozatban szögezte le: ha a csatlakozás nem lesz sikeres, az a jelenlegi kormány felelőssége. ´k mindent megtettek: figyelmeztettek, feltételeket szabtak, végül kongresszáltak és igent mondtak (ha már annyira akarja mindenki), úgyhogy mossák kezeiket. És egyúttal bejelentették az igényt arra, hogy a csalódottak szószólói ők legyenek.
Gavra Gábor
