1981. december 13.: Az ő dolguk (Magyarország és a lengyel válság 1980-81)

  • Tischler János
  • 2002. december 12.

Belpol

1981.
december 13-án, éjjel egy órakor rendkívüli ülést tartott a Lengyel Államtanács Varsóban, hogy törvényesen szentesítse a hadiállapotot, amely de facto már órák óta érvényben volt az egész ország területén. A hadiállapot bevezetésével Wojciech Jaruzelski tábornok annak a 16 hónapja tartó válságnak kívánt véget vetni, ami alapjaiban rendítette meg nemcsak Lengyelországot, hanem, mint később kiderült, a Szovjetunió vezette szocialista tábort is.

H

Az 1980 augusztusában kirobbanó, és futótűzként terjedő sztrájkok nyomán - melyek kiváltó oka elsősorban a vészesen romló gazdasági helyzet és a pártállami önkény volt - a kommunista hatalom meghátrált, és beleegyezett egy szabad szakszervezet megalakításába. Így jött létre a közel egy év alatt csaknem tízmilliósra növekedő Szolidaritás, amelynek élére a gdanski hajógyár karizmatikus munkásvezérét, Lech Walesát választották. Az elkövetkező évben a hatalom folyamatosan konfliktusokat provokált, de a döntő összecsapást egyik fél sem vállalta. 1981 őszére gyakorlatilag a párbeszéd legkisebb lehetősége is kimerült. Ezt a helyzetet "oldotta fel" a december 13-i hadiállapot, amivel sikerült még néhány évre meghosszabbítani a kommunista rendszer létét Lengyelországban.

Kádár János a lengyel válság kapcsán kezdettől fogva azt az álláspontot képviselte, hogy azt a Lengyel Egyesült Munkáspárt vezetésének kell, lehetőleg politikai eszközökkel, "szocialista módon" megoldani. Ez utóbbi azt jelentette, hogy Lengyelország továbbra is szocialista ország, a szovjet tömb, a Varsói Szerződés és a KGST tagja marad. "Adminisztratív eszközök" alkalmazását, vagyis a katonai megoldást Kádár abban az esetben tartotta megengedhetőnek, ha kimerülne a békés megoldás esélye, vagy ha maga a kommunista rendszer kerülne végveszélybe. Ebben az esetben ugyanis a kihívás az egész szovjet tábort érné, s az ő hatalmát is megingathatná. Viszont a válság erőszakos felszámolását belső erőkkel - állambiztonsági szervek, hadsereg, rendőrség - javasolta végrehajtani. A szovjet beavatkozást, a "keményvonalas" csehszlovák, keletnémet és bolgár vezetőkkel szemben, csak a legvégső esetben tudta elképzelni, de szerinte még ezután is maguknak a lengyel kommunistáknak kellett volna a "konszolidációt" végrehajtani, vagyis az "összes politikai és társadalmi kérdést megoldani", mégpedig úgy, ahogyan azt ő és elvtársai tették 1956 után. Saját tapasztalataiból tudta, mennyire nehéz - vagy mennyivel nehezebb - a dolga annak, aki szovjet szuronyok segítségével kerül hatalomra, saját népével szemben.

Az MSZMP azzal is igyekezett testvérpártját támogatni, hogy - más szocialista országoktól eltérően, amelyek folyamatosan támadták a LEMP-et és annak vezetőit "opportunizmusuk" és örökös cselekvésképtelenségük miatt - sem nyilvánosan, sem a "pártközi csatornákon" nem bírálta Jaruzelski és társai egyetlen lépését sem. Kádár a lengyel válságot végső soron "családi ügynek" tartotta, amely egyes-egyedül a Szovjetunió vezette országok táborára tartozik, s ezt következetesen képviselte a különböző nyugati tárgyalópartnerekkel szemben is. Ugyanakkor Varsó követendő mintaként tekintett Magyarországra, a LEMP vezetői saját országuk viszonyai közé szerették volna átültetni a kádári politika sikereit. Ezért rendkívül figyelmesen hallgatták Kádárt, aki kétségtelen tekintélynek örvendett Lengyelországban.

A lengyelországi események belpolitikai szempontból egyszerre hozták kellemes és kényelmetlen helyzetbe a magyar vezetést. Nyíltan lehetett beszélni arról, mennyivel jobb Magyarországon, mint Lengyelországban, hiszen itt nyugalom van, és viszonylag jó az ellátás. Kádárnak az 1956-os "ellenforradalom" közelgő 25 éves évfordulója mellett éppen a "lengyel ügy" kínált megfelelő alkalmat arra, hogy pozitívan összegezze az MSZMP negyed évszázados tevékenységét. Elmondhatta, hogy azokat a hibákat, amelyeket a lengyel vezetők éveken keresztül elkövettek, ő és elvtársai elkerülték.

Az MSZMP vezetésének

egyúttal nyugtalanságot is okoztak a lengyel események, hiszen olyan működési zavar következett be a szocialista táboron belül, ami kihívást jelentett a tömb többi országának belpolitikai életében is. Ezért jónak látták figyelmeztetni a közvéleményt: 1981 kora tavaszán maga Kádár közölte nyilvánosan, hogy a magyarországi szocializmus vívmányait mindennel és mindenkivel szemben meg fogják védeni.

Erőteljes propaganda folyt a Szolidaritás és az általa vezetett sztrájkok ellen. Ez 1981 nyarától kiszélesedett, és általános lengyelellenes kampánnyá változott, nehogy a "lengyel ragály" átterjedjen Magyarországra is. Eszerint a lengyelek nem szeretnek dolgozni, haszontalanok és ingyenélők. A magyar hírközlő szervek sikeresen lovagolták meg azt a tényt, hogy miközben előbb stagnált, majd lassan süllyedésnek indult a hazai életszínvonal, folyamatosan érkeztek a hírek a lengyelországi sztrájkokról, és a magyar társadalom egy része, amely megrémült a jelenségtől, a két esemény között ok-okozati összefüggést vélt felfedezni. A magyar közvéleményben egyre inkább terjedtek az olyan vélekedések, hogy "mibe kerül nekünk, magyaroknak a lengyelországi helyzet", "nem sztrájkokkal, hanem jobb munkával lehet az élet- és munkakörülményeket javítani", "képtelenség nem dolgozni és többet elosztani, vagy sztrájkolgatni, miközben a többi szocialista ország népe dolgozik".

A tényt, hogy 1981 októberében, honvédelmi és miniszterelnöki funkciói megtartásával Jaruzelski tábornok lett a LEMP Központi Bizottságának első titkára, Kádár megelégedéssel üdvözölte. Néhány nappal később az MSZMP KB ülésén úgy fogalmazott, hogy Lengyelországban a "polarizáció növekedett, és megerősödött az a régen táplált véleményünk és álláspontunk, hogy egy határozottabb, rendes, józan és tényleg minden tisztességes emberrel apelláló harc beindítása az ellenforradalommal szemben gyorsan tábort nyerne". A KB-ülésről kiadott közlemény pedig a nyár óta megszokott kemény hangot ütötte meg Lengyelországgal kapcsolatban. Nem a lengyel vezetést bírálták - azt addig sem tették -, hanem elszánt cselekvést sürgettek.

Ekkor a lengyel válság már elért ahhoz a ponthoz, amikor az MSZMP-nek is határozottan nyilvánvalóvá kellett tennie alapelvét, miszerint a kommunista hatalomgyakorlás fenntartása - bármelyik szocialista országró legyen is szó - minden másnál előbbre való. Kádár a Munkásőrség Országos Parancsnokságának december 10-i értekezletén tartott felszólalásában azt fejtegette, hogy bár "őszinte óhajunk, hogy a lengyelek maguk és szocialista módon oldják meg a felgyülemlett problémákat", de ez már "nem tűr további halasztást"; hiszen "anarchiában, szétzilált állami, társadalmi viszonyok közepette nem élhet egy nép. Tessék-lássék módon, csak szép szóval, kompromisszumokkal nem lehet rendet terem-teni. Élni kell a hatalom minden eszközével."

Ennek és a korábbi álláspontnak az ötvözését jelenti ugyanakkor, hogy Kádár ezen az értekezleten is leszögezte: a lengyel kormány úgy tesz rendet, ahogyan azt célszerűnek tartja, és ebben számíthat Magyarország támogatására.

Mindezek után nincs semmi meglepő abban, hogy a magyar vezetés valóban megkönnyebbülten fogadta és helyeselte, amikor Jaruzelski december 13-án bevezette a hadiállapotot Lengyelországban. Kádár és elvtársai tényleg úgy vélték, hogy ezáltal "sikerült leleplezni és elszigetelni a készülő ellenforradalom vezérkarát, a hatalom pedig ismét azzá lett, aminek lennie kell: szilárd és eltökélt a szocialista haza és a nép ügyének szolgálatában"; ily módon biztosítva lesz

"a szocializmus vívmányainak védelme,

a társadalom törvényes rendje", és lehetővé válik "a szocialista kibontakozás feltételeinek megteremtése". Jaruzelski tábornok lépését Magyarországon eufemisztikusan "szükségállapotnak" fordították, noha maga a lengyel hivatalos elnevezés is "hadiállapot" volt. Az MSZMP vezetése nem akarta azt a látszatot kelteni, hogy a Visztula mentén valóban hadiállapot alakult ki a hatalom és a társadalom között - noha ez volt a helyzet.

Már aznap, december 13-án összeült az MSZMP titkársága, és döntött, hogy Jaruzelski kérésének megfelelően gyors gazdasági segítséget nyújtanak Lengyelországnak: "36-37 millió rubel értékben" szállítanak közszükségleti cikkeket, "amelyek térítéséről később egyezünk meg" (ebből végül 26 millió rubel értékű magyar gazdasági segítség lett, amelyet Budapest térítésmentesen számolt el; ez volt az egyetlen ingyenes szállítmány a lengyeleknek). Kádár olyannyira fontosnak tartotta a Jaruzelski melletti feltétlen kiállást, hogy még 13-án délután felhívta őt, és elmondta neki, hogy mindenben számíthat az MSZMP és személy szerint az ő segítségére, ezután pedig "szívhez szóló jókívánság" következett, "jó erőt kívánt neki", amit a lengyel pártvezető meghatódva fogadott. Az "automatikus" moszkvai híváson kívül csak Kádár telefonált hozzá azon a napon. Maga Kádár is elérzékenyült, mert felidézte, hogy "1956. november 4-én őt sem sokan hívták".

A magyar társadalom alapjában véve szintén egyfajta megkönnyebbüléssel és "megnyugvással" fogadta a lengyelországi hadiállapotot, azt a hivatalos megfogalmazás szerint jórészt "elkerülhetetlen lépésnek, jól összehangolt, hozzáértéssel végrehajtott akciónak" minősítette, amit már hónapokkal ezelőtt meg kellett volna tenni. S míg 1981 augusztusától kezdve egyre gyakrabban hangzott el, hogy "a lengyelek semmiféle gazdasági segítséget nem érdemelnek meg"; "meddig fogjuk még segíteni őket, mennyivel tartoznak nekünk?", és sokan egyetértettek a lengyel turisták beutazását korlátozó osztrák és csehszlovák intézkedésekkel, sőt hasonlót vártak az illetékes magyar szervektől is, addig december 13. után csökkent a - deklarált - lengyelellenesség. Immár inkább azt lehetett hallani, vagy talán kellett mondani, hogy a lengyelek mostantól fogva megérdemlik a gazdasági segítséget. Az emberek túlnyomó része - már akinek valóban véleménye volt az egészről, és nem csupán a közmegítéléshez csatlakozott - azt gondolta, hogy ha ott végre rend lesz, akkor majd itthon is könnyebb lesz az élet. Természetesen voltak, főként az értelmiségiek, az egyetemisták között, de ide tartoznak a már formálódó magyar politikai ellenzék tagjai is, akik ilyen-olyan formában tiltakoztak Jaruzelski fellépése ellen ("Szórványosan elhangzanak szélsőséges vélemények is. Egyesek katonai puccsról, lengyel juntáról, az emberi jogok megsértéséről beszélnek. A budapesti egyetemen néhány, a Jaruzelski-kormányt gyalázó, géppel írt röplapot találtak" - áll például az MSZMP KB számára készített egyik összefoglalóban), mindazonáltal az általános megítélést egyáltalán nem ez jellemezte. Végeredményben december 13-án helyreállt a "szocialista lengyel-magyar barátság", amelynek kifejező megnyilvánulási formája volt az MSZMP Politikai Bizottságának beleegyezése abba, hogy a "Budapesten dolgozó lengyel munkások - kérésükre - a budapesti dolgozókkal együtt" vonultak fel 1982. május 1-jén; "a sorokban lengyel zászlókat, továbbá Kádár J. és W. Jaruzelski elvtársak arcképét"

vitték magukkal

Jaruzelski tábornok már a hadiállapot első napjaiban szinte azonnal köszönetet mondott Kádár hozzá küldött üzenetéért, az "operatív magyar gazdasági segítségért, tömegtájékoztatásunk munkájáért". Ugyanakkor december 13-át követően nemcsak ezekre tartott igényt, hanem szükségét érezte annak is, hogy a magyar elvtársak tájékoztatást adjanak neki a 25 évvel korábban "az ellenforradalmi erőkkel" vívott harcról Magyarországon, valamint "a szocialista konszolidáció és a szocializmus építése terén szerzett tapasztalatokról". Így december 27. és 29. között, a "KB képviseletében" Varsóban tartózkodott az MSZMP háromtagú küldöttsége Aczél György vezetésével. A delegáció tagja volt az akkor nagyrészt már mellőzött, gazdasági szakembernek tartott Fock Jenő, valamint Berecz János, a KB külügyi osztályának vezetője. Jaruzelski figyelmesen hallgatta a magyar párt képviselőit, akik a látogatásról szóló jelentésükben le is írták, hogy "mindenütt óriási és általános érdeklődés mutatkozott a magyar tapasztalatok iránt". Ehhez azért hozzátették, hogy "nemegyszer a már elért eredményeinket veszik alapul, s kevésbé ismerik a küzdelmekkel teli konszolidáció kezdetének lépéseit". A megbeszélésről hivatalos közleményt nem adtak ki, mert Jaruzelski attól tartott, hogy "akkor már másnap a lengyel fővárosban teremne a keletnémet és a csehszlovák testvérpárt küldöttsége, ami neki egyáltalán nem hiányzik". Az 1956-os "tapasztalatok átadásán és azok hasznosíthatóságán túl" a magyar delegáció a látogatás legnagyobb jelentőségét abban látta, hogy "mindenekelőtt erkölcsi biztatást és támogatást" jelentett Jaruzelski és társai számára.

Később sem csökkent az a megkülönböztetett figyelem, amelyet Jaruzelski tanúsított Magyarország iránt. Az 1980-as évek közepére kiderült azonban, mennyire idejétmúltak az "1956-os magyarországi tapasztalatok". A lengyel tábornok ezt végül is belátta. Amikor 1988 táján választania kellett az ismételt erőszak vagy az ellenzékkel való párbeszéd között, ez utóbbit tette, mégpedig elsőként mutatva utat ezzel a lehetséges politikai átalakulás irányába.

Tischler János

A szerző történész, az 1956-os Intézet munkatársa.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.