A Fidesz átalakulása: Véget ért egy fejezet

szerző
Gavra Gábor
publikálva
2003/18. (05. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Mérföldkőhöz érkezett a nagyobbik ellenzéki párt tavaly áprilisban kezdődött átalakulása, amely az 1993-95 közötti átrendeződés óta a legnagyobb változás a Fidesz történetében. A következőkben az elmúlt egy év nyilvánosság előtt lezajlott eseményei, a jobboldali, ún. másik nyilvánosságban napvilágot látott elemzések, valamint a pártvezetéshez az elmúlt néhány évben, illetve ma is közel álló személyek beszámolói alapján arra teszünk kísérletet, hogy felmérjük: mi történt a jobboldal vezető erejével az elmúlt évben, illetve hogyan viszonyul a Fidesz - MPP jelenlegi állapota Orbán Viktor egy évvel ezelőtti elképzeléseihez?

Mérföldkőhöz érkezett a nagyobbik ellenzéki párt tavaly áprilisban kezdődött átalakulása, amely az 1993-95 közötti átrendeződés óta a legnagyobb változás a Fidesz történetében. A következőkben az elmúlt egy év nyilvánosság előtt lezajlott eseményei, a jobboldali, ún. másik nyilvánosságban napvilágot látott elemzések, valamint a pártvezetéshez az elmúlt néhány évben, illetve ma is közel álló személyek beszámolói alapján arra teszünk kísérletet, hogy felmérjük: mi történt a jobboldal vezető erejével az elmúlt évben, illetve hogyan viszonyul a Fidesz - MPP jelenlegi állapota Orbán Viktor egy évvel ezelőtti elképzeléseihez?Atavalyi országgyűlési választás ellentmondásos következményekkel járt a Fidesz - MPP-re nézve: a párt és a vele közösen indult MDF kis különbséggel alulmaradt az MSZP-vel és az SZDSZ-szel szemben, ugyanakkor a két választási forduló között a kampánytól addig távol maradó Orbán Viktor által mozgósított jobboldali szavazótábor megerősödött és homogenizálódott a választási küzdelem során. Kérdéses volt viszont, hogy milyen következtetést vonnak le a Fidesz vezetői a vereségből, illetve mihez kezd Orbán Viktor a lelkes és a választás eredményét nehezen tudomásul vevő tömegbázissal.

"A Fidesz vezetőinek választások utáni reagálása kimerült a kapufa és a bíró szidalmazásában" - jellemezte a vezérkar tavaly április-májusi hangulatát egy, a Fidesz vezetéséhez közel álló forrásunk, aki szerint a pártelit tagjai "saját politikai túlélésük szempontjából racionális döntést" hoztak, amikor hetekig lebegtették álláspontjukat a választás tisztaságával kapcsolatban, hiszen így még a legszűkebb körben sem kényszerültek arra, hogy a vereség okaival foglalkozzanak. Az április 7-e után megbénult formális pártvezetés helyett a két forduló közötti kampánya lendületét kihasználó Orbán Viktor ragadta magához a kezdeményezést. Mivel úgy ítélte meg, hogy a Fidesz (Áder János által vezetett és Wermer András által kidolgozott kampányával) elvesztette az első fordulót, ő maga viszont egyszemélyes road-show-jával megnyerte a másodikat, több, egymástól független forrásunk szerint úgy döntött, "ellép" ellenzékbe szorult pártja mellől. Erre formálisan 2002. május 7-én, a Dísz téren került sor, amikor a leköszönő miniszterelnök felszólította híveit a polgári körök megszervezésére.

Mozgalom, párt, unió

Az azóta eltelt egy év eredményeit célszerű Orbán Viktor 2002 májusában deklarált céljai tükrében áttekinteni. 2002. május 4-én Debreczeni József róla írott könyvéhez adott interjújában Orbán így összegezte rövid és középtávú politikai céljait: "Két olyan dimenzió is megnyílik a politikában, amely nem létezett az elmúlt időszakban. Az egyik a mozgalmak világa lesz. (...) Másfelől megnyílik a polgári együttműködésért, összefogásért vagy pártunióért való munka dimenziója." Orbán nem rejtette véka alá, hogy fideszbeli és parlamenti tevékenységét a fenti céloknak veti alá: "Ha elfogadtam volna a fölkérést a Fidesz elnöki tisztére, akkor ez utóbbi (ti. a pártunió dimenziója - G. G.) nem nyílt volna meg. Inkább a polgári összefogás és a pártunió megteremtésén akarok dolgozni."

A polgári körök számára meghatározott célokat Orbán két agyoncitált jelmondata foglalta össze: a "ha mozdulni kell, együtt mozdulunk" a mozgalom készenléti állapotának fenntartását, az áprilisban mozgósított tömegbázis szétszéledésének megakadályozását, az "egy a tábor, egy a zászló" pedig a pártuniótól berzenkedő jobboldali politikai erők (mindenekelőtt az MDF) "pártok feletti" mozgalom révén történő nyomás alá helyezését takarta. "A mozgalom segítségével Orbán egyszerre próbálta meg lenyúlni a MIÉP és az MDF szimpatizánsait" - értékelte a kiinduló koncepciót egy, az események idején a Fidesz belső ügyeire rálátással bíró forrásunk, aki szerint "az egységet és erőt mutató demonstrációk a húzódozó pártok számára is megmutatták, hol az átalakuló jobboldal centruma". Ha ez nem lett volna elég, alig egy héttel a választás második fordulója után a Magyar Nemzet közölte a Kossuth téri nagygyűlésen Orbán mellett helyet foglaló Lovas István publicisztikáját, aki megvádolta az MDF-et, hogy felkérés esetén kész lenne az MSZP-vel kormányt alakítani.

A Dísz téri nagygyűlés és a július 4-i budapesti Erzsébet hídi demonstráció közötti időszakban Orbán offenzívája eredményesnek tűnt: happeningjein fellépett a MIÉP kivételével az összes jobboldali irányzat legalább egyik szervezetének vezetője, így Harrach Péter, Varga László (MKDSZ), Turi-Kovács Béla (valamelyik kisgazda tömörülés) és Pokorni Zoltán (Fidesz); a polgári körök szervezésével megbízott kabinetfőnök pedig az MDF vezetéséből dezertált Hende Csaba lett. A mozgalomnak a jobboldali pártokra gyakorolt hatásáról a Narancs kérdésére egy, az utóbbi hónapokban a jobboldal súlypontjának a polgári körökbe történő áthelyezését támogató véleményformáló kifejtette: a mozgalomban "eltűnt a tagság eredeti pártos tagoltsága", 1990 óta először felcsillant a remény, hogy egyetlen szervezet képes lehet az MDF szavazóitól a MIÉP egykori bázisáig a teljes magyar jobboldal lefedésére.

Ám a pártuniót mégsem sikerült tető alá hozni: az időközben felbomlott MIÉP szimpatizánsainak jelentős részét felszippanthatták ugyan a polgári körök, ám sem a Csurkához hű, sem a kizárt prominensek nem közeledtek nyilvánosan a mozgalomhoz. Az MDF pedig, amelyet (mint arra a Fidesz közeli lapok kolumnistái nem győztek rámutatni) a Fidesz vitt be "a hátán" a parlamentbe, nyíltan megtagadta a részvételt mind a polgári körök mozgalmában, mind a tervezett jobboldali pártunióban.

A Fidesz kiürülése

A polgári körök bázisa jóval szélesebb kört érint, mint a Fidesz tagsága. Bár a mozgalom pontos összetétele és taglétszáma ismeretlen előttünk, eddigi rendezvényeinek közönsége és a polgári körök színeiben különböző politikai akciókban részt vevő aktivisták elmondása alapján a bázis két jól elkülöníthető csoportba tartozik: Orbán fiatal, felső középosztálybeli rajongói mellett jelentős számban képviseltetik magukat a kilencvenes évek jobboldali pártjainak aktivistái, akiknek egy része a kisgazdapárt és a MIÉP nagygyűlésein sajátította el a belpolitikai élet akcionista szemléletét, és komoly fenntartásokkal viseltetik a Fidesz "liberális gyökerű" tagsága és vezetése iránt.

"Orbán Viktor helyesen ismerte föl, hogy a polgári Magyarország híveinek egy része a Fidesztől jobbra áll" - írta erről a bázisról Tóth Gy. László a Magyar Nemzetben a Dísz téri Orbán-gyűlés másnapján. Az egykori miniszterelnöki főtanácsadó néhány hónappal később borúlátóbban ítélte meg a Fidesz élére visszatérő Orbán és a mozgalom viszonyát: szerinte a Fidesz vezetése nem verte ki a fejéből, hogy a magyar politikai életben létezik egy "mitikus közép" a szekértáborok között lebegő választókkal. A pártvezetés ezt az elképzelt "centrumot" próbálja elhódítani a baloldaltól és a liberálisoktól. Ilyen centrum azonban nincs, tehát a "nemzeti egység" hangoztatása is értelmetlen - szögezte le Tóth Gy. a jobboldali értelmiségiek tavaly szeptemberi visegrádi találkozóján; szerinte a politikailag kettészakadt Magyarország a realitás, így a jobboldal vezető erejének nem centrumpolitikára, hanem az Orbán Viktor hívására megmozdult, a Fidesztől jobbra álló szavazók igényeinek kiszolgálására kell törekednie. A helyzetet azonban nehezíti, hogy "Áder János, Kövér László, Pokorni Zoltán, Várhegyi Attila és társai sohasem lesznek képesek a polgári Magyarország megjelenítésére és mozgósítására" - állította Orbán egykori tanácsadója. (Magyar Nemzet, 2002. szeptember 21.; Demokrata, 2002. december 12.)

A polgári körök szerveződésének első hetei valóban azt mutatták, hogy a mozgalom aktív tagjainak többsége jobbra áll a legnagyobb ellenzéki párt centrumától (a mozgalmi rendezvények közönsége például egyetértéssel fogadta a Lelkiismeret ´88 csoport által a tavaszi választás szavazatainak újraszámlálásáért indított aláírásgyűjtést). Orbán Viktor 2002 májusában e kört megszólítva jobbra mozdult pártja centrumától, mozgalmi és pártuniós terveivel egyértelművé téve, hogy a Fideszen kívül véli megtalálni saját maga és a jobboldal jövőjét. Nagyrészt a személye iránti érdeklődésnek köszönhetően a közfigyelem 2002 májusában és júniusában a parlamenti rutinmunkáról a szokatlan, látványos, tehát érdekes mozgalmi rendezvényekre terelődött; ebben az időszakban a hazai jobboldalt nem a Fidesz, hanem Orbán és a demonstrációk többi szónoka (a Fidesz vezetői közül egyedül Pokorni Zoltán) meg a "második nyilvánosság" orgánumainak publicistái képviselték.

A Fidesz és a mozgalom együttműködésének tesztelésére hamarosan, a D-209-es botrány kirobbanása után sor került, ám Orbán Viktor ekkor nem tartózkodott Magyarországon; a parlamenti offenzíva pedig Pokorni Zoltán július eleji lemondásával elakadt. A parlamenti jobboldal vezető ereje húzóember nélkül volt kénytelen szembenézni az Erzsébet hídi blokáddal és a Kossuth téri tüntetéssel, amelyektől Deutsch Tamás erőtlenül elhatárolódott; a Japánból éppen hazaérkezett Orbán Viktor pedig nem tartotta fontosnak, hogy érdemben reagáljon az eseményekre. Július elejétől a Fidesz az "első nyilvánosságot" az MSZP-nek, míg a "másodikat" a párttal szembefordult jobboldali publicistáknak engedte át - ennek következményeit a párt máig nem heverte ki.

Csoportdinamika és második nyilvánosság

Az elmúlt évben a Fidesz nemcsak az általa balliberálisnak nevezett médiumokban, de a jobboldali sajtóban is defenzívába szorult. A pártot és egyes vezetőit jó egy éve szünet nélkül támadják azon lapok hasábjain, amelyeket Orbán Viktor a polgári körök hivatalos médiumaivá nyilvánított. A második forduló eredményeiből a jobboldal sztárpublicistái (így Lovas István, Molnár Tamás és Tóth Gy. László) azt a következtetést vonták le, hogy a választási vereség ellenére az Orbán Viktor körül gyülekező jobboldal Magyarország legjelentősebb politikai ereje, amely a mozgalmi tevékenység fokozásával az akár hónapokon belül kikényszeríthető megismételt választáson megszerezheti az országgyűlési képviselői helyek kétharmadát is. Ehhez a jobboldali politizálás középpontjába a parlamenti ellenzéki szerep helyett a mozgalmi politizálást kell állítani; az Országgyűlés jobboldali frakcióinak pedig a mozgalom "meghosszabbított karjaiként" kell működniük (lásd például Molnár Tamás 2002. május 5-i és 30-i, a születő mozgalomról szóló írásait a Magyar Nemzetben). A május-júniusban megfogalmazott, a Fidesz első fordulós kampányát, illetve az Orbán-kormány médiapolitikáját ért bírálatok a jelek szerint nem szolgáltak mást, mint a vezető jobboldali párt nyomatékos figyelmeztetését, hogy (ha már elszerencsétlenkedte a választási győzelmet) legalább most ne habozzon alárendelni magát Orbán szerveződő mozgalmának. Az általános politikai vádak mellé júniustól konkrét Fidesz-vezetők (Deutsch Tamás, Rockenbauer Zoltán, Németh Zsolt, Martonyi János) bírálata társult, a Magyar Nemzet 2002. június 15-i, a jobboldal vereségéért Wermer Andrást felelőssé tevő, aláírás nélküli szerkesztőségi cikke pedig egyenesen a Fidesz ledarálását helyezte kilátásba, ha a pártvezetés nem változtat (főképp személyzeti) politikáján: "Az idén megszületett mozgalom pártok feletti, azoktól független organizáció. Adott esetben még a Fidesz is könnyen kimaradhat belőle."

A július 4-i tüntetések végleg elmérgesítették a pártvezetés és az Orbán Viktor által politikai tényezővé tett értelmiségi holdudvar viszonyát; augusztusban Kövér László is Lovas célkeresztjébe került; a publicista - három nappal Orbán Szabadság téri gyűlése előtt - így összegezte a Fidesz bűnlajstromát: "A fideszesek kalamárival tömik a hasukat Dubrovnikban (...), nagyokat lubickolnak, hallgatnak ostobán, lustán vagy sunyin. (...) Szedjék fel a polgári erők a flasztert vezetés nélkül, mert a charter járat még nem érkezett vissza Dominikáról? És ha visszaérkezik, a benne ülők kijelentsék, a flaszterfelszedés törvénytelen volt, mint Deutsch Tamás reagált a június 4-i (helyesen: július 4-i - G. G.) tüntetésre (...)? Egy igazi hadvezér a sereg élére áll. Ha a sereg nem lát senkit az élen, valakit előre lök." A "sereg" persze senkit nem lökött maga elé; az augusztus 30-i, MTV előtti tüntetés nem volt több rosszul előadott blöffnél (erről lásd: A Jedi visszatér, Magyar Narancs, 2002. szeptember 5.), ám félreérthetetlenné tette a radikális mozgalmárok Fidesszel, sőt Orbánnal szembeni ellenszenvét (Orbán szándékainak komolyságát jelzi egyébként, hogy a gyűlés apropójául szolgáló televízióügyi népszavazás gondolata gyorsan feledésbe merült).

A jobboldal októberi önkormányzati veresége után ismét felerősödtek a támadások, melyek között éppúgy akadt kritikus politikai elemzés (így Tóth Gy. László írása a decemberi Demokratában, amelyben bukott politikusoknak minősítette Deutsch Tamást, Kövér Lászlót, Áder Jánost és Várhegyi Attilát), mint minősíthetetlen hangnemű, masszív zsidózással egybekötött mocskolódás (így Lovas Istvánnak a www.jobbik.net internetes portálon közzétett novemberi írása); a polgári mozgalom apályával azonban a Fidesz-vezetők bírálata - bár éléből mit sem vesztett - kisebb hatással volt a jobboldalon zajló folyamatokra. (A bírálatokról természetesen megkérdeztük a Fidesz megtámadott prominenseit is; Áder János nem kívánt reagálni az őt ért vádakra, Kövér László pedig nem válaszolt a Narancs megkeresésére, ahogyan a tavaly nyári lemondása után a Fidesz első vonalába most visszatérő Pokorni Zoltán sem reagált lapunk hozzá intézett kérdéseire.)

Egy, a Fidesz felső vezetéséhez közel álló forrásunk úgy véli: az Áder János, Wermer András és később a Kövér László elleni támadások közvetve Orbán Viktor azon törekvését szolgálták, hogy a választási vereségért a párt más befolyásos személyiségeire hárítsa a felelősséget, ő maga pedig - a mozgalom érinthetetlen vezetőjévé válva - személyes tekintélyével egyesítse a jobboldali erőket. "Elképzelhetetlen, hogy az első forduló előtti kampánystratégia Orbán hozzájárulása nélkül született volna meg" - vélte forrásunk, aki szerint az exkormányfő "zseniálisan alkalmazta sokszor bevált taktikáját: a polgári körök és a jobboldali médiumok politikai tényezővé emelésével centrumpozíciót foglalhatott el köztük és a Fidesz vezetői között".

A Fidesz média- és kultúrpolitikáját ért vádakat megfogalmazó értelmiségiek egyike kérdésünkre kijelentette: a Fidesz máig nem nézett szembe sem vereségének okaival, sem négyéves kormányzásának mérlegével. Utóbbi a bírálók szerint kétségtelen eredményekkel járt a gazdasági szférában, ugyanakkor semmilyen eredményt nem hozott a "késő kádári struktúrák" személycserékkel egybekötött teljes lebontása terén. "A polgári kormány sem a médiában, sem a kultúra területén nem ért el semmit, az általuk esetleg létrehozott médiumok a liberálisok, illetve az ún. népi baloldal befolyása alatt állnak, vagy éppen kínosan igyekeznek középre húzni. Amikor pedig a jobboldali értelmiség mindezt az elmúlt éveket döntési helyzetben töltők szemére veti, az energiáikat cselekvés helyett retorikai keménykedéssel lekötő felelősök - bolsevik módon - árulónak bélyegzik a Fideszt tényszerűen bírálókat" - állította prominens jobboldali értelmiségi forrásunk.

Bombázzátok a főhadiszállásokat!

Július 4-e után mind a jobboldali nyilvánosságban, mind a helyi politikában világossá vált, hogy a Fidesz és a polgári mozgalom tagjai bizalmatlanul méregetik egymást. Az utcai és parlamenti politizálás viszonyáról vallott elképzelések különbsége számos vidéki településen nyílt szembenállássá élesedett.

A Fidesz-apparátus ezekben a hónapokban kettős szorításba került. A közszférából az új kormány villámgyorsan bocsátotta el az elődje által pozícióba helyezett kádereket, miközben az önkormányzati választásra készülő helyi szervezetek az önbizalomtól duzzadó, ám Orbán által magukra hagyott polgári körök nyomásával szembesültek. Az exkormányfő a körök júniusi margitszigeti találkozóján még azt szabta a mozgalom feladatául, hogy minden olyan helységben, ahol a jobboldali pártok nem rendelkeznek pártszervezettel, állítson jelöltet a baloldallal szemben. A Fidesz nyári eltűnése és a jobboldali nyilvánosság radikalizálódása azonban számos nagyvárosban a polgári körös jelöltek Fidesszel szembeni indulását eredményezte, míg máshol a párt alapszervezeteit lepték el az épp a Fidesz által felszámolt jobboldali pártok egykori tagjai (a székesfehérvári, pécsi, illetve miskolci esetet mutatták be a lapunkban megjelent következő írások: Az ördög jobbos bal lába, Magyar Narancs, 2002. augusztus 15.; Jók és jobbak, Magyar Narancs, 2002. október 10.; Hajrá, Diósgyőr! Hajrá, miskolciak!, Magyar Narancs 2002. október 24.). A Fidesz egyik, neve elhallgatását kérő országgyűlési képviselője kérdésünkre úgy minősítette a polgári mozgalom tavaly nyári akcióit, hogy azok "emberi kommunikációra képtelen, más pártokból kikopott személyek megerősödött hatalmi ambícióit váltották valóra", akiknek mozgósítása semmi mást nem szolgált, mint "az érinthetetlen vezér" pozíciójába emelni Orbán Viktort. "A polgári körök túlnyomó része gyűlöli és liberális csökevénynek tartja a Fideszt, vezetői közül csak Orbán Viktort és Rogán Antalt fogadja el hiteles jobboldali politikusnak" - állította forrásunk.

Egy másik, a Fidesz középszintű szervezeteiben lezajlott folyamatokat közelről végigkísérő informátorunk szerint a tavaly nyári események tulajdonképpen a most elfogadásra ajánlott pártstruktúra bevezetésének főpróbáját jelentették. "Kaotikus, alapszabályilag nem rendezett körülmények között megfigyelhettük, hogyan néz ki az orbáni néppártkoncepció a gyakorlatban. A néppártosodás nem az úgynevezett civilek, hanem egyrészt a MIÉP és az FKGP, másrészt az MDF levitézlett tagságának integrálását jelenti" - fogalmazott forrásunk, aki szerint mindez azzal járt, hogy a Fidesz mellett "a legnehezebb időkben, 1994 és 1996 között" is kitartó, 8-12 éve a pártszervezetekben, illetve az önkormányzatokban dolgozó funkcionáriusok mellé beemelték a szétesett jobboldali pártok egykori tagjait. A nyári beáramlás során előfordult, hogy a polgári körökből érkezőkkel a helyi pártvezetés saját pozíciójának átmentése érdekében alkut kötött; "a régi gárda közkatonái" pedig ezzel egyidejűleg távoztak.

Orbán már idézett, programadónak is felfogható 2002. májusi nyilatkozata és forrásaink egybehangzó állítása alapján valószínűsíthető: a volt miniszterelnök a polgári köröket a leendő jobboldali egységpárt tömegbázisának szánta. A pártuniót azonban a május-júniusi kedvező lélektani helyzetben nem sikerült létrehozni, a mozgósított polgári körök pedig több településen megkezdték a küzdelmet a helyi Fidesz-szervezetek "kitakarításáért" és az önkormányzati képviselő-jelöltségek megszerzéséért. Mire Orbán Viktor csaknem két és fél hónapos szünet után, augusztus végén ismét a nyilvánosság elé lépett, pártjára nem lehetett ráismerni; több tucat településen befejezett ténnyé vált a polgári körök és a Fidesz jelöltjeinek párhuzamos indulása, ami előrevetítette a jobboldal önkormányzati választáson elszenvedett (minden várakozásnál súlyosabb) vereségét.

A pártszervezet tavaly nyári szétzilálódása és az önkormányzati választáson elszenvedett vereség után több forrásunk egybehangzó állítása szerint Orbán Viktor koncepciót váltott.

Új látásmód: fúzió

Mivel a polgári mozgalom bázisán létrehozott pártunió nem jött létre, a mozgalom önálló politikai erőként történő fellépése pedig kontraproduktívnak bizonyult az önkormányzati választáson, a Fidesznek a körök általi elfoglalása viszont (a pártszervezet formális átalakulása nélkül) részben már a nyáron lezajlott, célszerűvé vált a mozgalom és a párt deklarált egyesítése. Ezzel egyszerre válhat lehetővé az Orbánt feltétel nélkül támogató, ám rosszul szervezett és könnyen önjáróvá váló csoportok tevékenységének ellenőrzése, illetve a két választási vereség és a körök nyári támadása következtében megroppant pártstruktúra újjáépítése.

Ha a Fideszben májustól életbe lépő változásokat Orbán Viktor egy évvel ezelőtti célkitűzései (azaz a mozgalmi politizálás előtérbe helyezése és a jobboldali pártunió létrehozása) szempontjából vizsgáljuk, akkor megállapíthatjuk: a Fidesz mostani átalakulása nem annyira e célok sikerét, mint inkább a kudarcból leszűrhető tanulságok részbeni levonását mutatja. Az egységes jobboldal létrejötte a különböző pártok tagságát tömörítő polgári körök létrehozásával és a MIÉP bomlásával kétségkívül közelebbinek tűnik ma, mint tavaly ilyenkor, ám a Fidesz szervezetébe integrálható társszervezetek névsora (MKDSZ, Fidelitas) azt jelzi, hogy a de facto már évekkel ezelőtt bekebelezett szervezeteken kívül még mindig nem sikerült elfogadtatni az egy táborról és egy zászlóról szóló koncepciót. Az engedetlen jobboldali erők bázisát a polgári körök után most a kettős tagság intézménye hivatott elszipkázni; hogy milyen eredménnyel, az rövidesen kiderül (információink szerint az MDF-ben például nem fogadná általános letargia a párton belüli Fidesz-barát szárny prominenseinek távozását).

A tavaly ígéretesen induló polgári mozgalom szerepét ellentétesen ítélik meg az általunk megkérdezettek. A jobboldal előretörését a körök önálló politikai erővé válásától remélők szerint a mozgalom első éve megmutatta, hogy Magyarországon van legalább 15 százaléknyi jobboldali szavazó, akik Orbán Viktort - és csak őt - elfogadják a jobboldal vezetőjeként, a Fideszt azonban nem tekintik a jobboldal vezető pártjának, mivel vezérkara nem döntötte el, hogy a tavaly mozgósított, a Fidesznél radikálisabb mozgalmárok vagy az MDF-ből és az SZDSZ-ből kiábrándult szavazók felé nyisson-e. "A Fidesz hibát követ el, ha a két réteg egyidejű megszólítására törekszik" - vélik a párt tavalyi kampányának tanulsága alapján a jobbra nyitást támogató véleményformálók, hiszen a "centrista" politizálás (melynek reklámembere minden bizonnyal a Fideszbe május elején rögtön alelnökjelöltként belépő Schmitt Pál lesz) könnyen elidegenítheti a 2002-ben megmozdult jobboldali szimpatizánsokat.

Egy, a Fidesz vezetéséhez közel álló forrásunk viszont úgy látja: miután a polgári mozgalom bázisán álló egységpárt létrehozása kudarcot vallott, Orbán taktikát változtatott, és "a Fideszbe történő visszatérés mellett döntött". Szerinte a Fidesz új elnevezése, operatív rendszere és szimbólumai segíthetnek, hogy a párt kitörjön egy éve tartó bénultságából, ám a megújítani kívánt struktúra a két választási vereség, illetve a nyári belharcok miatt összehasonlíthatatlanul rosszabb állapotban van, mint tavaly ilyenkor, miközben Orbán Viktor a kitűzött célok közül egyelőre sem az ütőképes mozgalom kialakítását, sem az uniópárt létrehozását nem érte el. A polgári körök megalakulása után a Fidesz középszintű vezetésében lejátszódott folyamatokat végigkísérő informátorunk pedig úgy véli: ahogy a polgári körök mozgalma, úgy a szövetséggé váló Fidesz sem az úgynevezett "civil", a politika iránt nem érdeklődő polgárokat, hanem a különböző jobboldali pártok egykori vagy jelenlegi tagjait fogja vonzani. "Magyarországon alig akad nagykorú, a politika iránt érdeklődő, ám határozott pártpreferenciával nem rendelkező állampolgár, így valószínűtlennek tűnik a politikában eddig részt nem vevők tömeges csatlakozása. A majdani belépők jó része inkább Orbán Viktor gyűléseinek törzsközönségéből kerülhet ki, így a most reklámozott >>tömegbázis-növelés>meghódításátAz ügyvezető elnökség összetétele azt mutatja, hogy a Fidesz tavaly április előtti vezetőinek sikerült túlélniük a párton belül, illetve a polgári körök egy részével és a jobboldal megmondó embereivel (©Bayer Zsolt) szembeni küzdelmet. Megerősödni látszik a tavaly nyáron (egyik informátorunk szerint "kiváló ütemérzékkel") távozott Pokorni Zoltán pozíciója; ő alelnökként annak a két embernek az egyike lesz a pártban, akinek mandátuma még közvetetten sem függ Orbán Viktortól. Kövér és Áder, a polgári körök szerveződésével megerősödő jobboldali vezérpublicisták első számú célpontjai (Orbántól eredő legitimációval ugyan, de) benne maradtak a párt legszűkebb vezetésében.

Az ötödikként az ügyvezető elnökségbe kerülő Schmitt Pál szimbolizálja az elmúlt év megrázkódtatásai után a Fidesz megújulásának személyi vonzatát; tőle eltekintve (gyökeresen megváltozott erőviszonyok mellett) a Fidesz 2002 előtti vezetése folytatja munkáját. A döntő változás Orbán Viktor helyzetének megerősödése, aki az új alapszabály révén a párt életének minden területén egyszemélyi döntéshozóvá válik (lásd keretes írásunkat). A pártvezetéshez közel álló informátorunk szerint a "tavaly nyáron elkezdődött küzdelem most fordul komolyra", hiszen az exkormányfőnek immár alapszabályi felhatalmazása is lesz arra, hogy az általa szükségesnek vélt személyi változtatásokat véghezvigye. "Ezt 2003 végéig meg kell tennie, mert ha a folyamat elhúzódik, az a párt 2006-os esélyeit veszélyezteti" - véli idézett forrásunk, aki szerint a megbízhatatlannak minősülők "leszedésével" Orbán a számára legkedvezőtlenebb forgatókönyv valóra válása (azaz a Fidesz esetleges 2006-os veresége) esetén is "nyer hét évet": a jelenlegi erőviszonyok közepette ugyanis 2010-ig aligha akad bárki a pártban, aki megkérdőjelezné pozícióját. Pártja 2006-os sikere pedig évtizedekre megerősítené Orbán vezető pozícióját a jobboldalon.

Hogy valóban folytatódik-e a Fidesz megtisztítása az 1995 és 2002 közötti vezetőitől, néhány hónapon belül kiderül. Egy azonban biztos: május után többé senki nem kezelheti a pártot és Orbán Viktort egymástól független tényezőként; a volt kormányfő ismét a napi politikai küzdelem szereplőjévé válik.

Gavra Gábor

A harmadik Fidesz felépítése

A kidolgozott és május 10-én az országos választmány, majd egy héttel később a kongresszus elé kerülő alapszabály deklarált célja, hogy a polgári szövetséggé váló Fidesz - az erős központi irányítás és az újonnan alakuló tagozatok segítségével - egyesítse az operatív pártirányítás és az elmúlt egy évben a polgári körök által mobilizált tömegbázis előnyeit. Az a közeljövő kérdése, hogy a létrejött alakulat a Fidesz és a polgári körök tagságát is egyesíti-e. Az öttagú ügyvezető elnökségből három főt, a párt országos elnökét és két alelnökét választják meg a kongresszusi küldöttek, míg ketten, az országos választmány és a parlamenti képviselőcsoport vezetője, tisztségüknél fogva tagjai a testületnek.

A megújult Fidesz ügyvezető elnöksége a tervek szerint Orbán Viktor országos elnökből, Pokorni Zoltán alelnökből, Kövér László országos választmányi elnökből és Áder János országgyűlési frakcióvezetőből állna. Az ötödik tag lenne az alelnöki jelölést és ezzel "függetlensége feladását" vállaló Schmitt Pál. Az országos elnökséget az ügyvezető elnökség tagjain kívül a nyolc tagozat elnöke, az Európai Parlamentbe kerülő fideszes képviselők vezetője, továbbá a párt által állított aktuális és volt kormányfő(k) alkotnák. Az országos választmányba az országos elnökség tagjain kívül a Fidesz-tag miniszterek és államtitkárok, a párt színeiben megválasztott főpolgármester, budapesti és megyei elnökök, továbbá 6 budapesti és országgyűlési választókerületenként 1-1 vidéki küldött kerül be. Rajtuk kívül az országos választmány tagjai a 8 tagozat által delegált 2-2 fő, továbbá a két társszervezet, a Fidelitas és az MKDSZ által jelölt, Fidesz-tagsággal rendelkező legföljebb 5-5 ember. Mivel a párt országgyűlési képviselőjelöltjei, a részvételével alakuló kormány tagjai, a főpolgármester-jelölt, valamint a tagozatok vezetőinek kiválasztásában az országos elnök szava a döntő, így áttételesen a két alelnökön kívül minden megválasztott tisztségviselő kiválasztása Orbán Viktor döntésén múlik.

A Narancs érdeklődésére Navracsics Tibor, a Fidesz elnöki kabinetjének vezetője úgy minősítette az új alapszabállyal létrejövő szervezeti felépítést, hogy az egyszerre teszi lehetővé az ügyeket vivő testületek (országos választmány és országos elnökség) hatékonyabb munkáját és a decentralizáltabb döntéshozatalt, hiszen a változatlanul megmaradó megyei választmányok nem lesznek többé a helyi szervezetek "kizárólagos fölső szervei". Az alapszervezetek működésének koordinációja az országgyűlési választókerületek szerint megalakuló egyéni választókerületi tanácsok feladata lesz. A decentralizálás tényét elismerve a párt új alapszabályának a Narancs által megkérdezett kritikusai kiemelték: a szétaprózottabb struktúra csökkenti a jelenlegi szervezetben a központi akarattal szemben még meglévő ellensúlyok szerepét. Szerintük ez tükröződik az országgyűlési képviselőjelöltek kiválasztási mechanizmusában. Míg a párt országos és megyei listáit az országos választmány mindenkire nézve kötelező döntéssel állítja össze, az egyéni képviselőjelöltek esetében a választókerületi tanácsoknak javaslattételi joguk van, amit azonban (egy személyben) az országos elnöknek kell jóváhagynia. Két sikertelen javaslat után az országos elnök maga nevezi meg a jelöltet.

szerző
Gavra Gábor
publikálva
2003/18. (05. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra