Idén tizedszer rendezték meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált a kongresszusi központban. Mario Vargas Llosa perui író, díszvendég mellett rekordszámban érkeztek külföldi szerzők. Mi három különböző profilú kiadónál érdeklődtünk, mi a pálya.
n M. Nagy Miklós, az Európa Könyvkiadó főszerkesztője: Nem most fordul elő először, hogy a szerzőnk a fesztivál díszvendége, ami nyilván azzal magyarázható, hogy a világirodalom magyar nyelvű kiadásával foglalkozunk, és ezért arányaiban nálunk igazán sok neves író akad. (1996-ban Kishont Ferenc, 1998-tól pedig sorrendben Salman Rushdie, Viktor Jerofejev, Slavomir Mrozűek, Robert Merle és Lawrence Norfolk, tehát Európa-szerzők kapták a fesztivál legjelentősebb díját, a Budapest Nagydíjat. - B. Zs.). De természetesen más kiadók is javasolnak írókat, és van egy egyeztetési mechanizmus is, amit pontosan nem ismerek. A hagyománnyá vált Európa matiné vendégeivel kapcsolatban az előkészítés során nagyon sok név forog, de minden attól függ, ki fogadja el a meghívást. Általában arra törekszünk, hogy valamire fokuszáljunk, de ha sikerül egy nagy írót megnyerni, akkor minden koncepció nélkül elhozzuk őt. Idén ilyen volt Per Olov Enquist, aki a Lewi útja című regényének bemutatójára érkezett. Ugyanakkor most a lengyel irodalom volt a középpontban, hiszen két fiatal lengyel szerzővel, Dorota Maslowskával (A lengyel-ruszki háború a vörös-fehér lobogó alatt) és Andrzej Stasiukkal (Fehér holló) is találkozhatott a magyar közönség.Andre• Makine 1997-ben már szerepelt az Ünnepi Könyvhéten. Szegény akkor iszonyatos körülményeket talált a Vörösmarty téren: éppen újították fel a földalattit, magas nyomású vízzel mosták a Medimpex-székházat, és a Gerbeaud teraszán magyaros jelmezbe bújt fiatalok operettslágereket adtak elő. Azt se tudta, mibe csöppent, noha tisztességesen végigcsinálta a dedikálást, majd sebesen elmenekült. Amikor kiderült, hogy idén Franciaország a könyvfesztivál vendége, rögtön újra meghívtuk, és reméljük, hogy azóta elfelejtette az akkori benyomásait.
Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója: Az elsődleges profilunk az ismeretterjesztés, a szlogenünk is úgy hangzik, hogy "Mi a tudás örömét kínáljuk". Évente kb. 130-140 címet adunk ki, de minden évben vállalunk négy-öt olyan munkát, ahol legkevésbé az a fő szempont, hogy profitábilis legyen. Bánk Zsuzsa abszolút idetartozik. A történet a Frankfurti Könyvvásáron kezdődött, ott lehetett látni a nevét úton-útfélen. Izgatott, hogyan arathatott ekkora sikert egy abszolút magyar történet egy elsőkönyves, németül író szerzőnő tollából. Azonnal lefoglaltuk a jogokat Az úszó című regényre, a versenyeztetést kikerülve az átlagosnál jóval magasabb áron. A viszszajelzések és a részbeni beleolvasás döntött, magát a könyvet csak fordításban ismertem meg. Egyébként jelent már meg nálunk a közelmúltban Ördögh Szilveszter, Juhász Ferenc, Fejes Endre vagy Gyurkó László, így egyáltalán nem példa nélküli, hogy szépirodalmat adunk közre, noha a kötet valóban jobban passzolt volna a Magvető vagy az Európa profiljába. Jó érzés, hogy a kiadó ezt megengedheti magának.
Értékmegőrző bestsellerizmus
MN: A könyvfesztiválon Dolák-Saly Róbert mellett feltűnt az új felfedezett, Beregi Tamás, akinek Egyetleneim című regényét nagy elánnal népszerűsíti a kiadó. Az Európát eddig nem úgy ismertük, hogy fiatal magyar szerzők bemutatkozását forszírozta volna.
MNM: Azért mindig volt az elmúlt 10-15 évben két-három-négy magyar szerzőnk. Ez nyilván elég véletlenszerű, hiszen a magyar írók általában nem minket keresnek meg a kézirattal. Ha neves szerzőről volt szó, eddig sem zárkóztunk el. Beregi Tamás esetében más volt a helyzet: kaptunk egy kéziratot, úgy ítéltük meg, hogy ez egy remek könyv, az írója pedig nagyon tehetséges, ezért kötelességünknek éreztük, hogy felfedezzük őt az olvasók számára. Természetesen nagy mérlegelés előzi meg, mielőtt magyar írót közreadnánk, mert azért mégiscsak a világirodalom a profilunk.
MN: Beregi önéletrajzi ihletésű regényének kiadása, amely a csajozás monomániáját ábrázolja a pesti underground partimiliőjébe ágyazva, erős nyitás az irodalmi bestseller manapság divatos iránya felé.
MNM: Az író erre valószínűleg azt mondaná, hogy neki semmi köze a Helen Fielding-, a Terézanyu vagy a Salinger Richárd-féle vonalhoz, hogy az ő könyve egész más. A mi szempontunkból nézve természetes, hogy az Európa mindig ki akar adni bestsellereket, hiszen mi is a piacból élünk. És nagyon örülünk, ha igazi nagy könyvsikereket tudunk megcsípni, hogy nálunk van például az említett Helen Fielding vagy Nick Hornby. Természetesen egy bizonyos irodalmi színvonal alá sohasem megyünk. Ezekből viszont finanszírozni tudjuk azokat a könyveinket, melyek szerintünk nagy irodalmi értéket képviselnek, de nem mennek el egy-kétezer példánynál többen. Sok bestsellert így is elvittek az orrunk elől az elmúlt pár évben, ami egyáltalán nem kellemes érzés, főleg, ha az még jó irodalom is. A másik dolog viszont, hogy kezd kialakulni a piacon egyfajta bestsellerizmus, tehát mintha ma nagyobb lenne a szakadék az igazi nagy sikerkönyvek és az átlagos sikerek között. Az elmúlt években mindig volt öt-hat nagy durranás, és ha egy kiadó egyiket sem tudta magának megszerezni, akkor kínkeserves évet zárt. Ma már nehéz abból megélni, hogy megbízható, szolid sikereket csinálunk, bestsellerek nélkül.
MN: Az Európa korábban rendszeresen megjelentette a kis országok legsikeresebb újdonságait. Szó volt a lengyelekről. Mire futja még?
MNM: Igyekszünk olyan széles spektrumból válogatni, amilyenből lehet. Persze ez a piaci igények miatt nyilván nem működhet úgy, mint a rendszerváltás előtt, amikor szinte kötelességszerűen majdnem minden ország irodalma megjelent nálunk, legalábbis a legjobb szerző vagy egy-egy antológia. De azért idén is kiadunk egy ír drámakötetet, már kapható Joseph O´Connor Az ügynök című regénye, az elmúlt években pedig több Roddy Doyle-bestsellert adtunk közre. Nagyon fontos, hogy spanyolokat adunk ki (Mendoza, Perez-Reverte), ami hosszú éveken keresztül teljesen hiányzott. Nem kis irodalom, de megemlítem, hogy rendszeresen fordíttatunk orosz szerzőket, ami más kiadóknál csak elvétve fordul elő: nemrég jött ki egy Dovlatov-kötet, aztán Akszjonov Moszkvai története vagy Akunyin bestsellere.
MN: Az elmúlt években megjelent Borges gyűjteményes kiadása, most pedig Dürrenmatt válogatott elbeszélései. Terveznek még ilyen sorozatokat?
MNM: Ez egy hosszabb távú koncepció, ami nem a teljes életművet adná közre, hanem annak keresztmetszetét négy-hat-nyolc kötetben. Ilyen lesz a Dino Buzzati-, illetve a Nabokov-sorozatunk.
MN: Az Európának évi közel kétszáz címe jelenik meg, az összpéldányszám megközelíti az egymilliót. Mennyit ér a dolgozói tulajdonban lévő kiadó röviddel az uniós csatlakozás előtt?
MNM: E kérdésre a kiadó igazgatói tudnának felelni, de talán ők sem válaszolnának, hiszen egyrészt üzleti titok, másrészt annyira képlékeny, hogy nehéz meghatározni. Az biztos, hogy az élen van, a legnagyobb piaci erőt képviselő kiadók között.
Kicsiben is megmarad
MN: Andre• Makine az egyik legdivatosabb európai író. Hogyan szerezte meg épp az Ab Ovo a kiadási jogokat?
PJ: A kiadó irodalmi vezetője, Szoboszlai Margit alapos ismerője a francia irodalomnak, Makine fordítója, már hat héttel a díjkiosztó előtt megjósolta, hogy 1995-ben A francia hagyaték című mű fogja nyerni a Goncourt-díjat. Ez így is lett, és mi azonnal rástartoltunk a jogokra, úgyhogy tudtommal magyarul jelent meg a könyv először idegen nyelven. Azóta Makine regényeit harminc-negyven országban publikálták
Koller Kati társtulajdonos: Az osztrák Elfriede Jelinekkel is szerencsénk volt, hiszen mi már korábban megjelentettük A zongoratanárnő című regényét, mint ahogy a nagy sikerű film elkészült volna.
MN: Az Ab Ovóról ismert, hogy ott jelentek meg Vámos Miklós regényei, viszont az egyéb címekből nehéz rájönni, hogy milyen profilt követ.
PJ: Szépirodalmi könyvkiadó vagyunk, főként magyar szerzők műveit jelentetjük meg, és próbálunk lehetőséget adni pályakezdőknek a bemutatkozásra. Idén például Teslár Ákosnak. Ezenkívül teljesen szubjektív alapon, szívünkhöz közel álló külföldi írókat adunk ki.
KK: Bécsben élek, én vagyok az osztrákfelelős: a Thomas Bernhard-sorozat és Jelinek is így jött a képbe. Nagyon szeretnénk fiatal osztrákokat is megjelentetni, de nehéz megjósolni, mekkora piacuk lenne.
MN: Az ágazati összesítések szerint évről évre koncentrálódik a könyvpiac, húsz-harminc kiadó kezében összpontosul a forgalom túlnyomó része. Ebben a helyzetben a kis kiadóknak nem lehet könnyű dolguk.
PJ: Igaz, hogy évi 8-10 címmel kis kiadónak számítunk, de a külső cégekkel - nagykereskedőkkel, nyomdával stb. - kialakult kapcsolatainkból mégis leszűrhető, hogy nagy presztízsünk van. A hagyományos könyvkiadói munkákat (szerkesztés, lektorálás, kontrollszerkesztés) nem spóroljuk meg, igyekszünk a kiadót úgy fenntartani, hogy ne szoruljunk támogatásra, és közben mindenkit kifizessünk, ami egyébként egyre több helyen okoz problémát. Függetlenül a könyvek irodalmi értékétől, az olvasó míves, jól kitalált, szép megjelenésű könyveket vehet a kezébe, és úgy tűnik, eddig sok esetben ráéreztünk, mi az, ami eladható Magyarországon. Szerintünk a nagyon jó minőségű irodalom előállítása, gondozása azért kicsiben is meg tud maradni. Ami a finanszírozás részét illeti, ezekkel a módszerekkel-technikákkal a könyv kb. ötezer példány fölött kezd nyereséget hozni.
MN: A könyvfesztivál egyik eredeti célja az volt, hogy a kereskedelmi hullámmozgást, aminek a csúcspontja a könyvhéthez és az ünnepi könyvvásárhoz kötődik, némileg oldják.
PJ: Én nem hiszem, hogy a fesztivál az eladást tekintve bármely kiadónak nyereséges lenne, szerintem inkább a szakmának szól. Nem is fér el annyi ember, viszont a kongresszusi központ tömve van, a nagy tömegben pedig kibírhatatlan ez a levegőtlenség.
Kell kockáztatni
MN: A Kossuth Kiadónak több saját fejlesztésű, nagy technikai és személyi apparátust igénylő kiadványa van, például a hatkötetes Magyar Kódex és a hétkötetes Kontinensről kontinensre sorozat vagy az MTA közreműködésében készülő Magyar Tudománytár.
Kocsis András Sándor: Valóban a fejlesztés a legfőbb stratégiai irányunk, amit a magyar kiadók közül nagyon kevesen vállalnak, nekünk viszont már 2004-2005-re megvannak a két új sorozatunkra szóló marketingtervek. Gondozunk adaptációkat is, ami azért jóval könnyebb.
MN: Miből finanszírozza a nagyszabású projekteket a kiadó?
KAS: A könyv csodálatos termék, de komoly piaci felfogást igényel. A kiadó szinte összes vezetője közgazdász. Minden könyvnek megvan a visibility studyja, borzalmasan szigorú cash-flow tervvel és tervezési rendszerrel dolgozunk, egyszerűen azért, mert ez a bizományosi értékesítés miatt nagyon veszélyes üzem. Folyamatosan figyelünk a készletekre. Főkönyvi nyereséget például rém egyszerű kimutatni a könyvszakmában, elég az eladatlan könyvkészletemet azonnal nyereségágba vinni. Ebből a szempontból óvatosnak kell lenni, másrészt muszáj kockázatot vállalni. Nem akarom a poént lelőni, de két év múlva rettentően nagy vállalkozásba kezdünk, aminek éppen most folyik a gazdasági előkészítése. A könyvkiadásnak magas a tőkeszükséglete, és ez ijesztő, ha figyelembe vesszük, hogy a könyvpiac fejlődése ellenére egy kiadó profitpuffere milyen alacsony. Az árbevételre vetítve néhány százalékos nyereség már tisztes, ami szembeállítva a telefóniával (kb. 30 százalék) döbbenetes. Tehát merni kell lépni akár külső erő bevonásával is, a mi filozófiánk csak az, hogy optimalizálni próbálunk.
MN: Mégis, mekkorát kockáztatnak?
KAS: Hadd mondjak egy példát: 1992-ben két tárgyalás között sétáltam a Frankfurti Könyvvásáron. Az egyik teremben nagy tömeg sorakozott, nem lehetett látni, miről van szó. Befurakodtam, volt még negyedórám. Egy hatalmas falon több száz könyvet láttam, az ezeroldalas Kursbuch der Gesundheit (Nagy egészségkönyv) példányait. Nem mentem el a következő tárgyalásra, rögtön lekötöttem a jogot. A világon először mi vásároltuk meg, és azt mondtam, egy év alatt kiadjuk 50 ezer példányban. Többen azt mondták: kész, vége a Kossuthnak. Három hónap alatt adtuk el.
MN: Ez nem vall hosszú, megfontolt tépelődésre.
KAS: Van, ami nagyon racionális, tudatos, mint a Magyar Kódex, és vannak intuitív, gyors döntések. Ilyen megérzés volt Bánk Zsuzsa vagy Sebeők János, akinek két könyvét már kiadtam a 90-es évek elején, most pedig két hétvége alatt megírta a Big Brother-házban szerzett élményeit. Vagy hajdan komoly sorozat volt a Gustave Doré. Egy szlovén nyomdától szereztük meg, akivel kint tárgyaltam, Frankfurtban, egészen más ügyben. Vége lett a tárgyalásnak, és ahogy felálltam, meglöktem egy polcot, és a fejemre esett egy óriási könyv. A teljes La Fontaine volt Doré-illusztrációkkal. Kérdeztem a nyomdát, mit keres ez itt, mire kiderült, hogy egy francia nem tudott mással fizetni, csak a Doré-filmekkel. Három hónapon belül kijött a La Fontaine, utána kihoztuk a Bibliát, a Münchhausent, az Isteni színjátékot, ami így irtó nagy sikerű művészettörténeti-irodalmi sorozat lett. Ezért szoktam mondani, hogy az ember gyakran leülhet gondolkodni, de néha fejére esik egy könyv, és elindul egy sorozat.
MN: Ennek aztán az az eredménye, hogy a kiadó portfóliója egészen eklektikus.
KAS: A magyar könyvpiac kicsi, ezt tudomásul kell venni. Igaz, hogy 15 millió magyar ajkúról beszélünk, de Romániában könyveket legfeljebb ajándékozni tudunk, nem eladni. Szlovákiában néhány milliós forgalmat lehet abszolválni, a nyelvhatáron túlra szinte semmit. A Kossuth Kiadó nagy, magas az árbevétele. Ha mi ezt a szintet próbáljuk tartani, akkor meg kell határozni a profiljainkat, hogy adott esetben hol tudunk a piacon teret hódítani, illetve újakat kell nyitni. Megmarad a globál filozófia, az ismeretterjesztés, és vannak ilyen vékonyabb profilok, amiket a terv- és controllingrendszerünkben elkülönített faktorként kezelünk. Összeálltunk például az Országos Széchényi Könyvtárral, és két-háromszáz példányban kiadjuk a magyar művelődéstörténet olyan unikalitásait, amiből az országban 2-3 példány van. Olasz kecskebőr kötésben, abszolút ínyenceknek, 35 ezer forintért. Ilyen nálunk még nem volt. A magyar könyvkiadásban inkább az a tipikus, ha van egy sikertörténet, mint például a Harry Potter, akkor sokan ráugranak a gyermekirodalomra. Volt a hatalmas tankönyvboom, azóta 130 tagja van a tankönyves szövetségnek. Szerintünk a tízmilliós piacon nem érdemes belemenni buta harcokba, inkább keressük a mozgástereket.
Bogár Zsolt
