A főváros és a kerületek: Viszálykodók

szerző
Torkos Matild
publikálva
1999/28. (07. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A fővárosi és a kerületi önkormányzatok viszonya a rendszerváltás óta nem felhőtlen. A vita szinte mindig a költségvetési rendelet megalkotása előtti hónapokban újul ki, amikor a költségvetési pénzek elosztásáról meg a fővárosban kivetett helyi adókból származó bevételekről kell dönteni. Nem kevés pénz forog e kockán: az előbbi tavaly 44 milliárdra rúgott, az utóbbi összege pedig 54 milliárd forint.

A fővárosi és a kerületi önkormányzatok viszonya a rendszerváltás óta nem felhőtlen. A vita szinte mindig a költségvetési rendelet megalkotása előtti hónapokban újul ki, amikor a költségvetési pénzek elosztásáról meg a fővárosban kivetett helyi adókból származó bevételekről kell dönteni. Nem kevés pénz forog e kockán: az előbbi tavaly 44 milliárdra rúgott, az utóbbi összege pedig 54 milliárd forint.

Az első négyéves önkormányzati ciklus még véget sem ért, amikor 1994-ben akkorát bukott az első szabadon választott kormány, hogy az utána következő MSZP- SZDSZ-koalíció kétharmados törvények módosítására is képes többséggel vette át a hatalmat. Munkához is láttak rögvest, és ´94 decemberére, az önkormányzati választásokra a főváros hegemóniáját erősítő módon változtatták meg az önkormányzati törvényt.

A törvénymódosítással megszűnt a kerületek lobbycsoportja a fővárosi közgyűlésben. Míg korábban a kerületi képviselő-testületek egy-egy teljes jogú tagot delegálhattak a közgyűlésbe, ´94 végétől - nyilvánvalóan nem pusztán költségtakarékossági szempontok miatt - csak véleménynyilvánító, azaz szavazati jogosítvány nélküli kerületi küldöttek szemlélhetik, miként döntenek a fejük felett a pártlistákon bejutott közgyűlési képviselők. Akiknek túlnyomó többsége nem a külső kerületekben lakik, s így kevésbé érzékeny eme önkormányzatok gondjaira. A törvénymódosítás másik, a kerületek húsába vágó rendelkezése az volt, hogy a fővárosi közgyűlés hatáskörébe utalta az önkormányzati adók kivetésének a jogát, amivel azután a főváros élt is. A helyi adókivetés fővárosi szintű szabályozása egyébiránt épelméjű intézkedés volt, hiszen az mégse normális, ha például az Andrássy út egyik oldalán élő VI. kerületi kisnyugdíjas más mérce szerint kap segélyt, mint a túlsó oldalon lakó szembeszomszéd, csupán amiatt, mert utóbbira a VII. kerület képviselő-testülete által hozott rendelet érvényes. Vagy hogy egy halkereskedő egyik oldalon más mérce szerint fizessen helyiségbérleti díjat, mint a túloldalon működő konkurencia.

Forráselemzés

Csakhogy a kerületi polgármesterek szinte egybehangzóan állítják, hogy a főváros nemcsak egységesíti az olyan adóterheket, mint például az iparűzési adó vagy (jövőre) az építmény- és telekadó (amelyeket a kerületi adóhatóságok szednek be), de meg is csapolja az így befolyt bevételeket. Így megszűnik a külső kerületek jogosítványa a helyi gazdaságpolitika művelésére. A főváros által kivetett adó nem lesz tekintettel arra, hogy egy települési önkormányzat kiknek akar kedvezményt adni, mely tevékenységeket űző vállalkozásokat kívánja a kerületbe csábítani, és melyeket akarja távol tartani.

A legádázabb harc azonban a fővárosi büdzsébe a központi költségvetésből befolyó pénzek, valamint a helyi adóbevételek kerületek és a fővárosi önkormányzat közötti megosztásán, illetve a kerületek közötti szétosztásán folyik. A mostani rendszer szerint a főváros rendelkezik a kerületek által beszedett adókkal: egy részét megtartja magának, egy másik részét meg - a kerületek véleményét ugyan figyelembe véve, de mégis s. k. - szétosztja a kerületek között.

A kerületi polgármesterek egy része erőteljes lobbyzásba kezdett a forrásmegosztás módjának megváltoztatása érdekében. A XVI. kerület képviselő-testülete törvényadta előterjesztési jogával élt annak érdekében, hogy az Országgyűlés módosítsa a törvényt. Javaslatuk szerint a főváros és a kerületi önkormányzatok között a bevételeket a kerületi képviselő-testületek többségének egyetértésével osztaná meg a fővárosi önkormányzat. A javaslatot jegyző Szabó Lajos Mátyás XVI. kerületi polgármester (MSZP) indoklásában előadja, hogy az 1994 decembere óta hatályos szabályozás az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem biztosítja a kerületek érdekérvényesítési lehetőségét, amely pedig 1991-től 1994-ig jól fungált, és biztosította a főváros működőképességét. A kerületek vezetőinek ugyanis éppen az a legfőbb érvük a forrásmegosztás jelenlegi módja ellen, hogy az nem biztosítja a kerületek által fenntartott intézmények működtetését. Ez pedig oda vezet, hogy a kerületek forráshiánnyal küzdenek, és miután felélik fejlesztésre fordítható saját bevételeiket - amely egyre kevesebb, mivel a főváros egy részét annak is elvonja -, arra kényszerülnek, hogy hitelből finanszírozzák intézményeik működtetését.

E rendszer megváltoztatásához kétharmados törvényt kellene módosítani, ami elképzelhetetlen a szocialista frakció támogatása nélkül. Ám hiába próbálták meg a fővárosi szocialista polgármesterek saját pártjukat rábírni erre, információnk szerint már a fővárosi közgyűlés szocialista frakciója sem volt fogadókész e javaslatra.

Tisztelettel adóznak

A fővárosi fideszes polgármesterek más módszert találtak ki a főváros megregulázására. Ez év őszén a fideszes lobbymunkának köszönhetően az Állami Számvevőszék munkatársai szállják meg a Városházát. Mit ád isten, a revizorok a főváros forrásmegosztás terén végzett munkáját is górcső alá veszik majd, és árgus szemekkel keresik, hol fogható törvénysértésen a főváros.

Eközben a főváros ígéretet tett, hogy megreformálja a pénzosztás eddigi gyakorlatát: jelenleg szakértők dolgoznak a témán.

Demszky Gábor, aki érzékeli a közelgő vihart, az elmúlt héten négy polgármesterrel értekezett a konfliktus feloldása érdekében: Tarlós István óbudai polgármester kezdeményezésére a II., a III., a XV. és a XII. kerület polgármesterével ült tárgyalóasztalhoz. A megbeszélésre Demszky mellett ilyen alkalmakkor felvonuló szakértők ezúttal hiányoztak, ugyanis a kerület vagyonát a Globexre bízó XII. kerület polgármestere, Mitnyan György (Fidesz) azt kérte a főpolgármestertől, hagyja otthon szakértőit, mert a polgármesterek sokszor nem is értik, miről beszélnek a városházi elmék.

A megbeszélés során a polgármesterek leginkább azon sírtak-ríttak, hogy a jelenlegi körülmények között a kötelező feladataikat sem képesek ellátni. Ezután Demszky is elzokogta bánatát: az állam hosszú évek óta kivonul a kötelező feladatok finanszírozásából. Ez szintén nem légből kapott állítás: az előző kormánykoalíció ugyanis Demszkyt is átbaltázta, mert bár rendeletalkotási joggal ruházta fel a bevételek szétosztására, a büdzséből folydogáló forintokat évről évre szűkebben mérte az önkormányzatoknak. Így aztán a főváros, ha jólesik neki, ha nem, kénytelen a kerületek zsebében kotorászni.

Miután mindkét fél ilyen szépen kipanaszkodta magát, a kerületi polgármesterek kiadták a jelszót: a forrásmegosztás módszerein változtatni kell! Egyetértettek Demszkyvel abban, hogy közösen kell fellépniük az államháztartási reform és a helyi adók ügyében meg a tömegközlekedés állami támogatásáért. A főpolgármester egyetértett azzal is, hogy igazságosabban kell elosztani a pénzügyi forrásokat. Ez pedig Demszky szerint úgy valósítható meg, ha a jövő évtől a kerületek helyiségbérletből és lakbérekből származó bevételeit, valamint a helyi adókat is figyelembe veszik a források szétosztásánál.

Derce Tamás, Újpest polgármestere viszont megdöbbenésének adott hangot, midőn értesült a megbeszélés tartalmáról. Szerinte Demszky javaslata a kerületi önkormányzatok önálló gazdaságpolitikájának a végét jelenti. Derce azt állítja, hogy a főváros az elmúlt években annyi kötelezettséget vállalt, hogy jelenlegi forrásai már nem teszik lehetővé ezek törlesztését. A hiányzó pénzeket ezért a kerületektől akarják elvonni. A Demszky által felvázolt megoldás pedig, a "nagy kiegyenlítés" nem más, mint a "szar elkenése mindenkire" - fogalmazott némiképp keresetlenül a MaNcsnak Újpest polgármestere. "Addig, amíg a fővárost törvény kényszerítette arra, hogy a forrásmegosztásról egyezségre jusson a kerületekkel, a pénzek 51 százaléka került a kerületekhez, ez az arány most mindössze 39 százalék" - állítja Derce. Szerinte a megoldás a közigazgatási reform lenne: vagy az elővárosi, vagy pedig a fővárosi önkormányzatok szövetségén alapuló rendszer.

Csatornapatt

Ám a kerületek nem csak a kormányzatnál és a sajtóban nyomulnak a jövő évi költségvetésük érdekében. Szuttyongatják a Városházát, ahol érik.

Ehhez a fővárosi közigazgatási hivatalt hívták segítségül. Amely a közelmúltban fel is szólította a főpolgármestert, hogy szüntesse meg a főváros többségi tulajdonában lévő Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) Rt. törvénysértő eljárását, aminek során az csak akkor veszi át üzemeltetésre a kerületi önkormányzatok által megépített szennyvízcsatornákat, ha ingyen a tulajdonába kapja őket.

A csatornákkal pedig a helyzet a következő.

A fővárosi csatornarendszer egy része a főváros tulajdonában volt, míg be nem vitte az FCSM-be. A csatornarendszer egy másik részét a kerületi önkormányzatok építették, központi céltámogatásból, fővárosi és kerületi pénzekből, valamint lakossági hozzájárulásokból. Mármost a kerületek egy része az 1990-es önkormányzati törvény hatálybalépése után az általuk épített csatornák tulajdonjogát átadta a fővárosnak, egy másik része pedig a saját vagyonaként tartja nyilván. A fővárosi önkormányzat a csatornaközműveket az FCSM-be apportálta, majd a cég egynegyedét eladta egy külföldi befektetőnek. Ám kérdés, hogy ez az üzlet kiállja-e a törvényesség próbáját: a csatornaközmű ugyanis korlátozottan forgalomképes törzsvagyonnak számít (ez azt jelenti, hogy nem lehet csak úgy, ükre-bükre eladni). Az önkormányzatok szerint nem fair az, hogy az általuk épített és a fővárosnak ingyen átadott vagyonból a főváros a privatizációval kaszált egy jóízűt, és ebből nekik egy vasat sem adott.

A XVI. kerület például nem hajlandó lemondani több mint 100 millió forintból megvalósult csatornájának tulajdonjogáról. Betegesen ragaszkodik a betoncsöveihez, mondván, ha a főváros áthágta a törvényt, és eladta a korlátozottan forgalomképes vagyont, akkor a többségi tulajdonában lévő FCSM fizessen a betongyűrűkért, ha szedni akarja a szennyvízdíjat azért, ami csöveken átfolyik.A beteges ragaszkodást a XVI. kerületben többek között azzal magyarázzák, hogy a főváros két évvel ezelőtt a kerületek megkérdezése nélkül adta el azokat a csöveket, amelyekért a kerület polgárai telkenként 70-80 ezer forintot áldoztak.

Az FCSM viszont másfél éve nem hajlandó átvenni ezt a csövet. És mivel a fővárosban szennyvizet elvezetni és tisztítani csak az FCSM képes, ha ők nem veszik át és működtetik a szennyvízcsatornát, a szar előbb-utóbb elönti Sashalmot. Ez a nagy csatorna-patthelyzet.

Míg tehát a forrásmegosztás Demszkyék kezében van, addig csatornaügyben, úgy tűnik, a kerületek kellemetlenkedhetnek.

Torkos Matild

szerző
Torkos Matild
publikálva
1999/28. (07. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra