Amint azt Torgyán József szíves közléséből megtudhattuk, a közelmúltban is rendületlenül folyt a kisemberek kifosztása, ezúttal a nemzeti parkok, a téeszek és az elvetemült miniszteri szintű rendeletek főszereplésével. A sztori szubsztanciális igazságát valószínűleg cseppet sem csorbítja, hogy az ügyben kutakodó kormánybizottságok nem igazolták a pártelnök-miniszter bombasztikus kijelentéseit.Minden a csengődi gazdagyűlésen kezdődött: az egyik felszólaló előadta, hogy Akasztón nem kevesebb mint 1200 embert csaptak be a törvénytelen nemzeti parki földvásárlások során. Ezután már nem is volt megállás, jöttek a többiek, végül elesett Jánoshalma is, s mivel mindez, mit ad isten, éppen Torgyán József tájügyi miniszter turnéján történt, a téma rögtön bekerült a nagypolitikába. Amikor Torgyán József a két ünnep közötti emésztési fázis kellős közepén végre módot kapott arra, hogy a közszolgálati tévé Aktuális című műsorában kifejtse nézeteit, nyilvánvalóvá lett: itt nem kis részben az Aradi-ügy továbbfejlesztett, bővített kiadását kapjuk kézhez, továbbá a kisgazda politikusok nehezen viselik a vereséget.
Egy nagyon nagy leleplezés
Torgyán József - saját definíciója szerint - az évszázad, de legalábbis az évtized bűnügyét lelte fel néhány, korábban már a Pepó viceügyi miniszter által is tanulmányozott adásvételi szerződés újbóli átnyálazásával, s végre-valahára kiderült, mi bajuk is volt a kisgazdáknak a jobb sorsra érdemes nemzeti parki igazgatóval. A kisgazdák baját az alábbiakban összegezhetjük: Aradi Csaba (kollégáival egyetemben) tette a dolgát, s a törvény szabta kötelességénél fogva sorra vásárolta fel a korábban védelem alá vont földeket; a törvény szerint ezeket a hazánkban fellelhető nemzeti parkokat (lásd Parktörténet című anyagunkat) mihamarabb, az eredeti határidő szerint 1999 végéig saját tulajdonba kellett vonniuk. Torgyán szerint viszont egy nemzeti parki igazgató már akkor bűnt követett el, amikor pénzt adott bizonyos földekért a téeszeknek, mivel a téeszeket az egykoron a kisgazdapárt nyomására meghozott törvények még a korai Antall-korban (1991-92-ben) megfosztották a földtulajdonlás jogától. A földművelésügyi miniszter értelmezése szerint 1992. január 20-án a téeszek tulajdonjoga egyszer s mindenkorra megszűnt. Torgyán szerint a saját ontológiai státussal s legfőképpen földtulajdonjoggal nem rendelkező téeszek legkevesebb 51 157 gazdát károsítottak meg rútul - tudniillik ezek engedélye nélkül adták el a földeket a nemzeti parkoknak. Mi több, az adásvételből származó pénzt is megtartották maguknak. Torgyán szerint ily módon 717 millió állami forint nyomtalanul eltűnt, s eközben legalább 35 ezer (Torgyán bővebb becslése szerint akár 94 ezer) hektárnyi magántulajdon került törvénytelenül állami kézbe. Torgyán jogértelmezése megkapóan egyszerű: a téesz tulajdonjogának megszűnése után földjei szétosztandók a gazdák között, ez alól nem kivételek a védett területek sem. Torgyán miniszter egy korábbi meglátása szerint egyébként is felháborítóan nagy Magyarországon a védett területek aránya. Pepó Pál környezetvédelmi izé, mintegy ráerősítve pártfőnökére, már többször nehezményezte, hogy a nemzeti parkok vezetői holmi rosszul értelmezett természetvédelem ürügyén elmulasztják, hogy a birtokukban lévő területből kihozzák a maximumot, ami méltó haszon formájában az államot illetné meg. Ha erre nem képesek/hajlandók az érintett vezetők, hát magukra vessenek, hisz, mint tudjuk, a föld azé, aki megműveli.
Torgyán szerint ezzel nincs is vége a visszaélések sorozatának, mivel - általa nem nevesített - nemzeti parki vezetők bérbe adták az eladónak a frissen megvásárolt földeket, azok meg kiadták volna alhaszonbérletbe holmi vadászoknak, ami komoly dolog, hiszen az elnök-miniszter szíves közlése szerint egy szarvas kilövése jelenleg 2-3 millió forint. A miniszter szerint már az adásvételi szerződések körül sem volt minden rendben: nem történt valós földértékelés, ezért a vételárak is aránytalanul alacsonyak. (A hírek szerint korábban ugyanezt panaszolta Kávássy Sándor környezetvédelmi politikai államtitkár Péter nevű testvére is, igaz, ő saját, 44 hektárnyi földjét ajánlotta fel megvételre körülbelül hatvanszoros áron - 53 millió forintért -, annyiért, amennyibe addig a Hortobágyi Nemzeti Park földvásárlásai összesen kerültek, ráadásul az említett terület nem is állt védelem alatt.)
Egy jó kis sárdobálás
Torgyán József szerint már a kisajátítási eljárás is hibádzott valahol, hiszen előbb a nemzeti parknak meg kellett volna kísérelnie adásvételi szerződést kötni a tulajdonosokkal (nyilván mind az 51 ezerrel), s a kisajátítást akkor lehetett volna megkezdeni, ha az ötvenegyezrek erre nem reagálnak. A kisajátítás sem mehetett volna azonban ingatlanbecslés nélkül. E megállapítások (leleplezések, ha úgy tetszik) őseredeti felbukkanási helye forrásaink szerint az a rejtélyes feljelentés, melyet meg nem nevezett püspökladányi gazdák (mások szerint a Pepó-minisztérium egyik jogásza) fogalmaztak Aradi Csaba hortobágyi nemzeti parki igazgató ellen. Aradit Torgyán értékelése szerint bűnös felületességgel végrehajtott vizsgálat keretében mentette fel e vádak alól Medgyesy Balázs, az azóta már lemondott/kirúgott környezetvédelmi államtitkár. Torgyán előtt gigantikus összeesküvés körvonalai bontakoztak ki, magasabb körökről regélt, melyek "védőernyőt vontak a történtek fölé", összeesküvő helyettes államtitkárokról, akik sutyiban a Ptk.-ba ütköző módon szabályozták a földvásárlásokat (az első utalás arra, hogy az ügyben tán mégsem a nemzeti parki igazgatókat kéne basztatni, ha már valakit egyáltalán). Torgyán miniszter az említett Aktuális című műsorban arra is célozgatott, hogy az állítólagosan eltűnt pénz az MSZP 1998-as választási kampányának fedezetéül szolgált volna, hozzátéve nagy sunyin persze, hogy ezek csak híresztelések, de hát a népek ezt beszélik (na ja, meg azt is beszélik, hogy az 1998-as választási kampány finisében kisgazda szervezésben robbant bomba Torgyán lakásánál; mossuk kezeink, mi csak közhírré tesszük, miről fecsegtek az emberek anno, összevissza, felelőtlenül természetesen).
Torgyán József utasította tehát a már korábban ellenőrzése alá vont földhivatalokat, hogy azonnal bírálják felül a gyanús szerződéseket mind az alaki, mind a tartalmi követelményeket figyelembe véve. A Hajdú-Bihar Megyei Földhivatal például már december 14-én megállapította: a Hortobágyi Nemzeti Park és a püspökladányi téesz közti szerződés semmis, éppen ezért nem lehet bejegyezni a tulajdonjogot a nemzeti park javára. Aki meg úgy érzi, hogy több mint egy éve fosztották meg jogos birtokától, az nyugodtan perelhet - nyugtatott meg mindenkit a jelentős ügyvédi rutinnal bíró miniszter, elvégre a semmis szerződés utólag is semmis marad.
Egy nagyon fontos magánlevél
Torgyán, mielőtt elindult volna bele a szörnyű hóviharba a csengődi puszták irányába, legott levelet fogalmazott miniszterelnökének, amit, mivel a Miniszterelnöki Hivatalban éppen senki illetékes nem akadt, legott átfaxoltak az Orbán-titkárságra. (Mindezt maga Torgyán mesélte el a közszolgálatiban.) A miniszterelnök titkárságán tudnak is e levélről, ám tartalmáról s az arra adandó válaszról nem állt módukban felvilágosítást nyújtani, tekintve, hogy a levelet a titkárság magánjellegűnek tekinti mintegy.
A miniszter szerint a rendkívül súlyos ügyben több, nyilván párhuzamos szálon indult meg a vizsgálat: egyrészt létrejött egy háromtagú tárcaközi bizottság, melyben az igazságügyi, a belügyi és a földművelésügyi minisztérium egy-egy képviselője kapott helyet. Ennek feladata kideríteni, mi is lett a sorsa ama bizonyos 717 millió forintnak, melyet a nemzeti parkok igazgatóságai földvásárlásra költöttek. A bizottság a jelentését a miniszterelnöknek továbbítja majdan; a testület az első ülésen át is esett, s Hende Csaba igazságügyi államtitkár egy nyilatkozata szerint a meglévő dokumentumok mellett újakat is be kell szerezniük ahhoz, hogy teljes képet kapjanak az ügyről. Ez azokat a más forrásból származó vélekedéseket látszik alátámasztani, melyek szerint a Torgyán által hivatkozott példák gyér számúak, nem kellően reprezentatívak s önmagukban is vitatottak. A bizottság mindenesetre szigorúan kivizsgálja a Torgyán által vélelmezett vádakat (történt-e csalás avagy sikkasztás); erre utal, hogy az igazságügyi tárcát például büntetőjogi szakember (Márki Zoltán) képviseli. Mindemellett folyik rendőrségi nyomozás is, s az sem titok, hogy a Földművelésügyi Minisztériumon belül is zajlott avagy zajlik egy belső vizsgálat a földvásárlási tranzakciók törvényességéről.
A törvény útvesztője
Annyi már a vizsgálatok lezárulta előtt is tudható, hogy Torgyán valamennyi állítása bizonyosan nem igazolható.
Az Alkotmánybíróság (AB) már öt éve törvénysértőnek találta a kisgazdák által egykor a parlamenten keresztülvert 1992-es szövetkezeti törvény ama passzusát, amely lehetővé tette a vagyonnevessítést és a résztulajdonba adást az amúgy védett területeken; ez esetben ugyanis gyengült volna a környezetvédelem addig elért szintje - indokoltak az alkotmánybírák. Ezt követően az Országgyűlés törvényt hozott arról, hogy a védett területeken kiadott vagy kijelölt részaránytulajdonokat haladéktalanul állami kézbe kell venni; 200 ezer hektárt csak kijelöltek a részarány-tulajdonosi földalapba, de 70 ezret korábban már ki is osztottak a magángazdáknak, amit tőlük kellene felvásárolni.
A földvisszavásárlás pénz hiányában eleddig vontatottan haladt, hiszen a tavalyi év végéig legfeljebb százezer hektár került felvásárlásra, s a java még hátravan. A természetvédelmi szakemberek ráadásul félnek: mire a maradék is sorra kerül, esetleg már nem lesz mit megvédeni, hiszen a tulajdonosokat lényegében semmi nem gátolja abban, hogy a tulajdonukba került földet a földművelésügyi tárca csendes biztatásának megfelelően "célracionálisan" használják fel, azaz eltüntessék onnan a redundáns, hasznot nem hozó ökológiai elemeket.
A törvényi helyzet jelenleg - minden megnyilatkozó szerint - rendkívül kusza. Az biztos, hogy a kárpótlási és az ideiglenes szövetkezeti törvény szerint a téeszeknek nem csupán tagi, alkalmazotti, részarány-tulajdoni vagy kárpótlási földalapokat kellett kijelölniük, hanem állami földalapot is, tekintve, hogy a henye nyilvántartások miatt senki sem tudta, pontosan honnan is származnak a téeszek által használt földek. A védett területeket a vonatkozó törvények értelmében tehát az államnak saját tulajdonába kell vennie kellő ellenértékért. Ugyanezen törvény értelmében a vételár összegét megfelelő arányban fel kell osztani azok között, akiket a föld megilletett volna, ha nem állna oltalom alatt. Innentől kezdve bonyolódik az ügy, elvégre többféle jogértelmezés is létezik. Az egyik szerint (ez a mostani földügyi tárcáé) a téeszek nem adhatták volna el meghatalmazás nélkül a használatukban álló területet, hiszen az 1992 elejétől már nem az ő tulajdonukban állt. De létezett egy másik értelmezés is (s erre hivatkozott maga Torgyán is elítélőleg), mely szerint a védett területeket nem lehet a felosztásra szánt földalapba kijelölni, ezért ezek tulajdonjoga sem változott: ezek a földek egységben kezelendők és értékesítendők a nemzeti parkok számára. Nagyjából ez utóbbi gyakorlatot hagyták jóvá az elmúlt években a mindenkori kormányok.
Semmi nem számít
Az előző ciklusban a környezetvédelmi, az igazságügyi és a földművelésügyi tárcák meghatároztak egy olyan blanketta-szerződést, amely alapján a nemzeti parkoknak már csak ajánlatot kellett tenniük a szövetkezeteknek, elkészíteni az adásvételi szerződést, majd az új szerzeményt bejegyeztetni a földhivatalban. Az állásfoglalás szerint az adásvételi szerződést a téesszel kell megkötni, és a téesz-vezetők markába kell leszurkolni a kártalanítás összegét, amit azután a földtulajdonosok (kiknek személye, mint látható, korántsem egyértelmű) kaphatnak meg területarányosan. Vélhetően az elosztás még most is folyik; legalábbis várható, hogy a vizsgálóbizottságok itt lelhetnek a legcifrább esetekre.
A fentiek alapján viszont az is világos, miért rökönyödtek meg a kisgazda attak nyomán az érintett nemzeti parki vezetők, akik saját értelmezésük szerint teljesen jóhiszeműen jártak el a földbeszerzéseknél. Iványosi Szabó András, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatóhelyettese elmondta: úgy tudták, nekik a természeti értékek védelme a feladatuk, s hogy törvényt hajtanak végre, amikor felvásárolják a védett területeket. Abban sem láttak problémát, hogy éppen (bár nem kizárólag) a környékbeli téeszektől vásárolnak, elvégre külön alapba kerültek a védett földek, tehát nem kerültek tagi részarányba éppen azért, hogy sorsuk majd utólag rendeződjék; addig pedig a birtokba vételükről a téeszelnökkel kell és lehet tárgyalni. Ha pedig őt felelősségre akarják vonni, arra ott a taggyűlés. A legtöbb nemzeti parknak (így a kiskunságinak is) már a tulajdoni eredete is igen bonyolult: az utóbbi években birtokukba került földek korábban lehettek a szovjet hadseregé, a Magyar Honvédségé, állami gazdaságoké, máig vannak rendezésre váró ügyeik az ÁPV Rt.-vel, s ehhez jönnek a földvásárlások - igaz, egyre csökkenő ütemben, hiszen a rendelkezésre álló pénz nem nő, s abból az emelkedő földárak mellett mind kevesebbre telik.
A nemzeti parki vezetők - nem is alaptalanul - politikai ügyet sejtenek a kisgazda akció mögött. Ha a példátlan jogi-szabályozási katyvasz áttúrása után valakik szabálytalanságokra, netán bűncselekményekre bukkannak, abban aligha ők lesznek a sárosak; az egyes nemzeti parki vezetők személyes felelősségét már Bánk Attila kisgazda frakcióvezető is elhárította egy minapi tévényilatkozatában.
A jelek szerint a nosztalgikus kisgazda agrárpolitika továbbra is töretlen: családi gazdaságokat mindenhova, a nagy és haszontalan tömböket meg lehetőleg felosztani, mint 1945-ben; legyenek bár azok téeszek vagy szemtelenül elszaporodott és túlterjeszkedett nemzeti parkok.
Barotányi Zoltán
A környezet védelme közös ügyük
Kezdő politológusoknak eleddig szűz kutatási területet, szakdolgozati témát jelenthetne a környezetvédelmi miniszterek tevékenysége, illetve ezzel összefüggésben az őket delegáló párt (kormány) népszerűségvesztése. A Pepó Pál jelenlegi miniszterről szóló tréfás, illetve bicskanyitogató történeteknek lassan se szeri, se száma. De méltánytalanság lenne megfeledkezni hivatali elődjéről, jelenlegi legfőbb bírálójáról, Baja Ferencről, annak viselt dolgairól (Zsurk, kussolás a Duna-ügyben). Pepó újabban előkerült botrányainak a kivizsgálására Baja, illeve Pepó régi vetélytársa, Illés Zoltán, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának fideszes elnöke is nagy elánnal készülődik, nem először, ámbár vélhetően most is sikertelenül. Valóságos politikai szenzáció lenne ugyanis, ha Torgyán végre beismerné: tévedett, Pepó mehet Isten, a Haza és a Család hírivel.
De mi van már megint e derék férfiúval?
Több zöld szervezet nyilatkozatban tiltakozott amiatt, hogy a környezetvédelmi célelőirányzat (kac) keretéből a minisztérium több mint 50 millió forinttal támogatja a Ferencvárosi Torna Club környezetvédelmi fejlesztéseit. Fogalmazzunk pontosabban: a Torgyán vezette klub a pénzt az Üllői úti oroszlánbarlang vagy mi gyepesítésére kapta (az egy másik tanulságos történet, hogy az FVM tavaly több mint egymilliárdot nyomott különböző csatornákon ugyanezen sportszervezetbe; az eredményről most ne beszéljünk, e helyütt nem lényeges szempont). Ezt követően a bodrogkeresztúri templomról derült ki, hogy Európában ritka, védett denevérfajoknak ad otthont, ráadásul felújításra szorul, s a kac keretéből 30 milliót kap. Utóbbi összeget a minisztérium a botrány hatására sztornírozta. Viszont Pepó Pál végre megszabadult Medgyesy Balázs közigazgatási államtitkártól, akinek egyetlen bűne, hogy nem talált visszaélésre utaló nyomokat az azóta a világörökség részének nyilvánított Hortobágyi Nemzeti Park működésében.
A nagy állami pénzalapokat éppen arra hivatkozva olvasztotta az Orbán-kabinet az illetékes tárcákba, s vont meg tőlük minden önállóságot, hogy átláthatóbbá, hatékonyabbá tegye ezek működését. Nos, a nemzeti kulturális alappal azelőtt sem volt gond, a környezetvédelminél meg a jelek szerint semmi sem változott. Baja Ferenc (neki még két alapra volt befolyása) a területfejlesztési alap terhére támogatta például a zsurki vodkagyárat, amit azóta sem felejt el neki a művelt közvélemény, Pepó meg imádott főnöke imádott szabadidős elfoglaltságát (klubelnökösdi) segíti némi lovettával.
- vas -
Parktörténet
Immár kilenc nemzeti parkkal büszkélkedhet a Mi Hazánk, ezek összterülete sok százezer hektár (ha), de jelentős a fokozottan védett területek nagysága is.
Éppen száz évvel a Yellowstone Nemzeti Park megalakulása után, 1973. január 1-jén hozta létre az Országos Természetvédelmi Hivatal hazánk első ilyen területeként a 75 000 hektáros Hortobágyi Nemzeti Parkot. A prototípus a 2300 négyzet-kilométernyi kiterjedésű Hortobágy nevű alföldi kistájból, valamint a Nagykunság 673 négyzetkilométernyi védett területéből áll. 74 százaléka szikesekkel teli, rövid fűvel borított legelő, és csupán 4,2 százaléka a kisebb foltokban beékelődött szántóföld. A vidék többi részén halastavak, mocsarak, nádasok és egyéb nedves területek terpeszkednek.
A Duna-Tisza közén elhelyezkedő jellegzetes kiskunsági kultúrtáj megőrzése érdekében alapították meg 1975-ben hazánk második nemzeti parkját. A Kiskunsági Nemzeti Park hét (ma kilenc) különálló egységként jött létre, melyek együttes területe 35 800 hektár (ma 48 198).
A harmadik a sorban az 1976-ban 38 815 hektáron létesített Bükki Nemzeti Park, melynek mintegy 95 százalékát erdő borítja. Fokozottan védett területe 5704 ha. 1985-ben az Aggteleki-karszt és a Rudabánya-Szalonnai-hegység közel 20 000 hektárnyi védett területét minősítették nemzeti parkká, ez a terület a Hortobággyal egyetemben immár része a világörökségnek is. A Fertőt 1977-ben tájvédelmi körzetté nyilvánították, nemzeti park címet azonban csak 1991-ben kapott. A Fertőt, mint a legnyugatibb fekvésű eurázsiai sztyepp-tavat és a Hanságot a maga egykor összefüggő lápvilágával az isten is egymásnak teremtette: a két terület természetvédelmi összekapcsolása nyomán 1994-ben 19 735 hektáron jött létre a jelenlegi nemzeti park, ebből fokozottan védett 7810 ha. A Duna-Dráva Nemzeti Park 1996. április 11-én létesült 49 479 ha nagyságú területen, melyből 4200 ha fokozottan védett. Nagyobb tájegységei a Gemenc, a Sárköz, az Ormánság, a Dráva mente és Belső-Somogy. A Körös-Maros Nemzeti Park a fiatalabb, ugyanakkor a nagyobb nemzeti parkok közé tartozik a maga 50 000 hektáros területével, melyből 776 ha esik fokozott védelem alá. 1997 januárjában hozták létre, a sorban hetedikként. A fővároshoz legközelebb eső Duna-Ipoly Nemzeti Park területe 59 295 ha, ebből 8417 ha fokozottan védett. A nemzeti parkot olyan, már régebben védett területek alkotják, mint a Pilisi Tájvédelmi Körzet, a Börzsönyi Tájvédelmi Körzet, kiegészülve a Duna és az Ipoly völgyében található kies területekkel.
Végezetül ott a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területe a maga 85 000 hektárával, ebből 16 261 ha számít fokozottan védettnek. A Balaton nemzeti parkja Balatonakarattyától a Kis-Balatonig fogja úgymond egységbe a táj természeti és kulturális értékeit, amibe nem értendő bele az almádi diszkó.
B. Z.
