Miért lenne ciki a Fidesznek egy orosz ügynök, ha amúgy is ugyanazt mondják?

Külpol

Georg Spöttléről csak az nem sejthette, hogy orosz érdekeket képvisel, aki egy percet sem látott a tevékenységéből. Ez mégsem akadályozza meg például a külügyminisztert a jó viszonyban, hiszen véletlenül ő is mindig ugyanazt az érdeket képviseli, mint ami Putyiné.

A Direkt36 szokás szerint remek oknyomozásának annyi jó részlete van, hogy felsorolni is lehetetlen: benne van az önhitt NER, a mindenhol jelenlévő protekció, a világ teljes nem értése, és persze egy orosz ügynök, Georg Spöttle. Valószínűleg ő sem sértődik meg rajta, ha orosz ügynöknek hívják, hiszen róla nem Lánczi Tamás állította, hogy erős titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkezik, hanem egy nemzetbiztonsági ellenőrzésen hasalt el miatta egy olyan diplomatajelölt, aki csak Spöttle ismerőse, és még így is nemzetbiztonsági kockázatnak nyilvánították a kapcsolatait. Aki kicsit is követi a Fidesz putyinizálódásának történetét, annak valószínűleg csak a történet apró részletei lehettek izgalmasak, és nem a végkövetkeztetés: az egykori ufószakértő Spöttle orosz titkosszolgálati kapcsolatainak híre ugyanis nagyjából annyira tudja meglepni az embert, mint ez az ősrégi mém, ami azt foglalja össze, hogy Izraelt valójában a zsidók irányítják; de a meglepetés erejét talán ahhoz lehet mérni, mint amikor a Mi Hazánk aktuális rendezvényeiről érkeznek képek az első karlendítésekről. 

  
Szijjártó Péter és Georg Spöttle munkaebéd után 2024-ben
Fotó: Szijjártó Péter/Facebook
 

Véletlenül sem a cikk jelentőségét vitatnám el, csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy a mindenhol külföldi befolyásolást szimatoló magyar kormány a legfelsőbb köreihez érnek a szálak: Szijjártó Péter külügyminiszter még a Facebookon is büszkén osztotta meg nem olyan rég, hogy munkaebéden vett részt a magát csak biztonságpolitikai tanácsadóként pozicionáló férfival. A politikus egyébként Spöttle podcastjeit is rendszeresen hallgatja saját bevallása szerint, amiből már sejthető, miért nem gondolja problémásnak az állandó kvaterkázást Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel: Spöttle produkciója nem a vélemények árnyalása, hanem az a vegytiszta orosz propaganda, ami szerint Vlagyimir Putyin tényleg ukrán nácik ellenében szabadítja fel Ukrajnát. Ha kellett Spöttle, hírt is hamisított az ukrán erők rémtetteiről Donbaszban, de ehhez persze nem kell kifejezetten orosz ügynöknek lenni, elég csak a kormánymédiánál dolgozni.

Spöttle lehetett volna csak hülye is, de hát azért vannak egyértelműbb jelek: Spöttle például azóta is egyetlen magyar tudósítóként jutott el az oroszok által 2022-ben a földik rombolt Mariupolba. Ahhoz, hogy a megszállt területekre menjen valaki, nem elég szépen mosolyogni: az invázió kezdete óta tulajdonképpen élő embert nem engednek oda tudósítani, és csak a kiszivárgott információkból lehet arra következtetni, hogyan éli tovább az életét a megtizedelt lakosságú város. Az orosz hatóságok szóba sem állnak senkivel, aki nem megbízható, és ez a megbízhatóság már nem a véleményegyezést jelenti: az elkészült videókon ott a bizonyíték, hogy Spöttle még arról is képes hazudni, kik rombolták le a kikötővárost. Nem túlzás kimondani: aki jelenleg bejut tudósítani Maripuloba, az jól fekszik az orosz titkosszolgálatoknál. De meglátogatta a csecsen speciális alakulatot is 2024-ben, ahol elmagyarázhatta a világnak, milyen elképesztő erővel rendelkezik ez a társaság, és természetesen annak is hangot adott, milyen nagyra tartja a Kadirov család mindkét csecsen vezetőjét. Csak hogy tisztázzuk, kik ezek a vezetők: a 2004-ben meggyilkolt Ahmad Kadirov gyakorlatilag eladta Vlagyimir Putyinnak némi hatalomért cserébe a csecsen függetlenség gondolatát, a fiáról, Ramzanról pedig talán elég elolvasni ezt a 2016-os cikkünket; csak annyit jegyeznék meg, hogy az uralma alatt Csecsenföld rendszeresen 90 százalék feletti eredményeket hozott a választásokkor Putyinnak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.

A botrány határán

A Nádas-életműsorozat leg­újabb kötetét a színházi világnap alkalmából mutatták be az Örkény Színházban. Hogy hazai színházi életünk hogyan viszonyul ezekhez a magyar drámahagyományból kilógó művekhez, arra éppen egy Örkény-dráma, a Kulcskeresők címével válaszolhatunk.