Ilyen lett volna David Lynch netflixes projektje

Mikrofilm

Egykori operatőre beszámolója szerint az Unrecorded Night a Lost Highway – Útvesztőbenhez és A sötétség útja – Mulholland Drive-hoz hasonló misztikus, Los Angelesben játszódó film készült volna.

79 éves korában idén januárban hunyt el David Lynch, olyan filmek és sorozatok alkotója, mint a Kék bársony, a Radírfej, vagy épp a Twin Peaks. Színes és gazdag életművet hagyott maga mögött – ebben a cikkünkben azt fejtegettük, mivel érdemes kezdeni a vele való ismerkedést –, élete utolsó éveiben betegsége miatt azonban inkább már csak időjárásjelentésekkel jelentkezett. Korábban beszámoltunk egy animációsfilm-ötletéről, ami soha nem valósulhatott meg, most pedig egykori operatőre, Peter Deming osztott meg részleteket egy másik, talonban maradt projektjéről.

Deming együtt dolgozott Lynch-csel a Twin Peaksben, az On the Air című, kevésbé ismert komédiájában, a Lost Highway – Útvesztőben és A sötétség útja – Mulholland Drive című filmekben is. Elmondása szerint az eredetileg a Netflixre készülő, Unrecorded Night című Lynch-sorozat az utóbbiakhoz hasonló, misztikus hangulatú műsor lett volna. Eredetileg Wisteria címmel 13 epizódot terveztek, melyeket mind Lynch írt és rendezett volna. A forgatókönyv már készen állt, sőt, az operatőrrel még helyszínkeresésbe is kezdtek. Először a Covid tett be, majd a korlátozások feloldása után azért került a fiókba a terv, mert a rendezőt dohányzása következtében olyan súlyos tüdőtágulattal diagnosztizálták, hogy a házát sem hagyhatta el.

Deming szerint ha elkészül, az Unrecorded Night Lynch-hez méltó, egyedi sorozat lett volna. Az operatőr igyekezett a mozifilmek felé terelni a rendezőt, de az ragaszkodott a saját szavai szerint „folytatásos történet”-nek nevezett, többepizódos projekthez, nem is tervezett már több mozifilmet. „Ami azt illeti, a Twin Peaks harmadik évadánál sem voltunk benne biztosak, hány rész lesz, egészen amíg el nem jutottunk az utómunkáig. Nem hagyományos módon volt ugyanis megírva, inkább egy 550 oldalas filmként. Szóval az, hogy ezt miként szabdalják fel és alakítják epizódokra, csak utólag derült ki. Az Unrecorded Nighttal ugyanez lett volna a helyzet. Háromszor kellett leülnöm elolvasni, olyan vastag volt – de azért nem volt egy Twin Peaks. Egy kifejezetten érdekes, misztikus dolog, így mondanám. Kár, nagyon kár érte, mert remek volt” – magyarázta Deming.

Magáról a történetről az operatőr vonakodott részleteket elárulni. „Számomra ez egy újabb Los Angeles-i kánonba illő projekt volt tőle, amelyben keveri a modern és a régi Hollywoodra jellemző filmkészítési technikákat” – mondta, hozzátéve, hogy a Lost Highway – Útvesztőben, A sötétség útja – Mulholland Drive és a 2006-os Inland Empire után (mely utolsó mozifilmje volt) ez lett volna a negyedik, Los Angelesben játszódó projektje, ugyanis imádta a várost.

A Netflix-vezér Tod Sarandos szerint ők teljes mellszélességgel Lynch mellé álltak a projektnél. „Bejött a Netflixhez hogy felvázolja a minisorozatot, mi pedig azonnal igent mondtunk. David Lynch-produkcióhoz méltóan tele volt misztikummal és kockázattal, de mindenképpen részt akartunk venni ezen a kreatív utazáson ezzel a zsenivel. Először a Covid, majd egészségügyi problémái miatt végül soha nem készült el, de mi egyértelművé tettük, hogy amint készen áll rá, mi benne vagyunk” – fogalmazott a cégvezető a Lynch halálakor kitett Instagram-posztjában. Ebben osztott meg egy történetet arról, milyen volt először élőben találkozni a rendezővel: eredetileg azért szervezték a meetinget, hogy az akkor még DVD-postázásban utazó Netflix kínálatába a Radírfej és Lynch rövidfilmjei is bekerüljenek. „Megegyeztünk a dologban, aztán David körbevezetett a házában, megmutatva alkotásait. Megkérdezte, érdekelne-e a következő filmjének egy korai vágata. Azt hittem, meg akar mutatni néhány jelenetet. Erre bevitt a vetítőszobába és lejátszotta nekem a Mullholand Drive közel 3 órás változatát. Nem terveztem, hogy az egész napot nála töltöm, de teljesen lenyűgözött, hogy David Lynch otthonában vagyok és a vetítőjében nézem a még kiadatlan filmjét. Körülbelül két óra telt el, mikor észrevettem, hogy elment. Befejeztem a filmet, majd kiengedtem magam a házból” – emlékezett vissza Tod Sarandos.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.