Az olvasás alapvetően magányos tevékenység. Mások történeteit és gondolatait olvasva órákon, napokon vagy akár heteken keresztül is egyedül maradunk a saját gondolatainkkal, melyeket csak ritkán van alkalmunk másokkal is megosztani. Ezzel szemben egy képzőművészeti kiállítás meglátogatása sokkal könnyebben válhat társas programmá. Mehetünk múzeumba csoportosan vagy kisebb társasággal, a műalkotások láttán feltörő érzéseinket és benyomásainkat megoszthatjuk másokkal, akik saját meglátásaikkal és észrevételeikkel már a befogadás folyamatában olyan plusz szempontokkal gazdagíthatják az élményt, amelyek aztán alapjaiban határozhatják meg egy adott műről kialakuló értelmezésünket.
Az írott szövegek közös értelmezésének terepe lehet egy olvasókör, ahol – bár már az elsődleges befogadás, az olvasás, valamint az első egyéni percepciók kialakulása, netán megszilárdulása után – másokkal együtt alakíthatjuk egy művel kapcsolatos gondolatainkat. Noha ez a fajta közös gondolkodás nagyon másként működik, mint amikor egy festmény vagy egy szobor előtt állva beszélgetünk a közösen szemlélt alkotásról, a két formátum kombinálása nem teljesen lehetetlen. Éppen erre tett kísérletet Horváth Gideon képzőművész is, akinek legújabb, az OFF-Biennálé „ezek a falak nem minket védenek” című kiállításának keretei közt bemutatott projektjéhez kapcsolódóan a hagyományos értelemben vette tárlatvezetések mellett egy olvasókört is meghirdettek.
A képzőművészet területén cseppet sem hétköznapinak számító formátumot természetesen egy nagyon különleges munkafolyamat indokolta. Horváth Gideon sokoldalú vizuális művészként A legveszélyesebb ember című projektje során egyszerre nyúlt a porcelán nippek és a videóinstalláció műfajához, a kiállításon bemutatott alkotások azonban nem önmagukban állnak a térben. A szobrok és a videóinstalláció ugyanis elmélyült kutatói munka lecsapódásai, amin keresztül ráadásul az írott szöveg médiuma is becsatornázhatóvá vált a tárlat működésébe.
A projektet megalapozásaként a művész hat életútinterjút készített olyan vidéki, munkás hátterű emberekkel, akik valamilyen szexuális kisebbséghez tartoznak.
A rendkívül személyes és olykor kifejezetten megrázó beszélgetések kizárólag a kiállítótérben elérhetők. Más formában nem is lesznek publikálva az interjúk, a látogatók csak abban a hat, egyedi készítésű piros kötetben olvashatják el őket, amelyeket a falról lehet leemelni. Ez már önmagában is szép metaforája annak, mennyire egyedülálló és különleges minden egyes emberi élet, miközben rendkívül felelősségteljes és érzékeny gesztus azok irányába, akik, noha anonim módon, de mégis rábízták legféltettebb titkaikat egy idegenre.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
